Vencser László: Jakab Antal példaképként áll az emberek előtt

Külhoni – 2020. április 16., csütörtök | 16:11

A későbbi gyulafehérvári püspök 1964. április 16-án szabadult a tizenhárom évnyi rabságból. E börtönévekről és az azt követő korszakról szól a Küzdve és bízva – Jakab Antal püspök életútja című, április 2. óta nyilvános dokumentumfilm. E film kapcsán készített interjút Varga Gabriella az egykori diákkal és munkatárssal, a Jakab Antal Keresztény Kör alapítójával, Vencser Lászlóval.

Jakab Antal gyulafehérvári teológiai tanárt, vicerektort és titkos ordináriust koholt vádak alapján 1951. augusztus 24-én tartóztatta le és hurcolta el a román kommunista államhatalom. A későbbi gyulafehérvári püspök 42 éves korától 55 éves koráig raboskodott Románia megsemmisítő börtöneiben. Az igazságtalan és kíméletlen fogságból 12 év, 7 hónap és 23 nap elteltével, az 1964-es általános amnesztia eredményeképpen, 1964. április 16-án – ötvenhat évvel ezelőtt – szabadult és tért vissza szülőfalujába, Kilyénfalvára. Erről a keserves tizenhárom esztendőről és az azt követő, könnyebbnek alig-alig mondható korszakról is láthatunk-hallhatunk a Küzdve és bízva – Jakab Antal püspök életútja című dokumentumfilmben. Az egykori diákot, tanár- és munkatársat, Vencser Lászlót kértük emlékezésre.

– Mit tudunk Jakab püspök börtönben töltött éveiről, hogyan írná le azokat?

– Az ott töltött időkről szabadulásuk után a börtönviseltek keveset beszéltek, így Jakab püspöktől sem lehetett erről sokat megtudni. Az azonban ismert, hogy a kommunisták börtönei, különösen a politikai foglyok esetében, megsemmisítő jellegűek voltak, ahol kínozták és keményen dolgoztatták a rabokat. Az akkori börtönök egyáltalán nem hasonlítottak a maiakhoz, ahol már-már szállodai körülmények is követelhetők az oda bezártaknak. Jakab püspök a tizenhárom év alatt több börtönt is megjárt, az ólombánya mélyéből neki három év jutott. Túljutva a kezdeti súlyos bántalmazásokon, később társainak támasza volt, őket lelkileg, tanácsaival és a közös imával támogatta, átsegítette a nehéz éveken. Sokan neki köszönhetik, hogy életben maradtak – lebeszélte őket öngyilkossági terveikről – és ismét szabadok lehettek. Azt is tudjuk, hogy Jakab püspök egészsége a börtönévek alatt nagyon meggyengült, amikor onnan kiszabadult, az orvosok három hónapot adtak neki. Súlyos májcirrózisban szenvedett. Orvosainak és fegyelmezett életvitelének köszönhetően a három hónapból egy év híján harminc év lett.

– Milyen ember volt Jakab Antal a börtönévek előtt, és milyen azután?

– Nem volt különbség a kettő között. Ditróban, ahol papi működését segédlelkészként megkezdte,

mosolygós káplánnak nevezték őt, és ez a jellemvonása később is megmaradt.

Ötvenöt évesen szabadult ki a fogságból és élete végéig, a munkanélküliség idején is, majd plébánosként, tanárként és püspökként is sugározta ezt a mosolygást – és a hitet. Mindig vidám volt, és ez erőt adott az embereknek. Volt benne alázat is. Ha valakit megbántott – mert néha lobbanékony is tudott lenni –, attól bocsánatot kért. Előbb tanárom volt, később együtt taníthattam vele a szemináriumban, és a megyéspüspöknek is munkatársa lehettem. Ilyennek ismertem meg őt: erős hitű, derűs és alázatos személyiség volt, igényes önmagával, diákjaival és papjaival szemben.

– Szabadulása után Jakab Antal közel kétévnyi kilyénfalvi kényszervárakozás után folytathatta papi szolgálatát, majd a Gondviselés pásztorbotot adott a kezébe. 2020. április 2. óta filmből is megismerhető ez a viszontagságos életút, azóta nyilvános az első létező dokumentumfilm, amely bemutatja Jakab Antal püspök sorsa alakulását és munkásságát. Miért, mikor és hogyan készült el ez a film?

– A hitvalló emberekről, szent életű püspökökről beszélni kell. Ezt tettük születésének századik évfordulóján, 2009-ben is, amikor életét könyvben, emléktábla- és szoboravatásokon, egyéb rendezvényeken a közösségeknek bemutattuk. Most elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy film által is láttassuk az életét, és példaként állítsuk őt a jelen és a jövő nemzedékei elé. Kellenek ugyanis a példaképek ma is, hogy ne tévesszük el az irányt itt, a földön. A film gondolatával 2017-ben kezdtünk el komolyabban foglalkozni. Felkérésünkre a csíkszeredai EPI Stúdió, személy szerint Csúcs Mária rendező és Csúcs Péter operatőr igent mondott, a Bethlen Gábor Alap pedig támogatásáról biztosított, és 2018 elején már el is kezdődtek a konkrét munkálatok. A film befejezésének idejéül 2019 nyarát-őszét tűztük ki. Fontos volt minden olyan helyszín felkeresése, ahol a főpásztor gyermekkorát és diákéveit élte, tanulmányait folytatta és szolgálatait teljesítette, és minél több olyan személy megszólaltatása, aki hitelesen tud beszélni róla. Sok más mellett Rómában is dolgoztunk, egyházjogi doktori tanulmányainak és püspökké szentelésének helyszínén. Összességében nagy munka volt, néha nehéz, de szép.

– A Jakab Antal Keresztény Kör alapító-vezetőjeként Ön szakértőként vett részt a munkában. A tények, adatok, információk mozgóképre rögzítésén túl mit kívántak hangsúlyozni a filmben?

– Mindamellett, hogy a film felöleli Jakab Antal életét a születésétől a haláláig, a hangsúlyt az egyházmegyés püspöki éveire akartuk helyezni. 1980. április 2-án vette át Márton Árontól a gyulafehérvári egyházmegye, ma főegyházmegye vezetését. Márton Áron az egykori kolozsvári káplánja iránt (1936) mindig nagy bizalommal volt. Őt akarta segédpüspökének és utódának. Ezért van nagy jelentősége annak a kijelentésének, amelyet 1980 májusában, elköszönő pásztorlevelében Márton Áron így fogalmazott meg: „Azzal a megnyugtató érzéssel vonulhatok vissza, hogy az egyházmegye vezetése jó kezekben van.” Korábban, 1971. december 24-én, amikor főpásztora a gyulafehérvári szeminaristák karácsonyi ünnepségén bejelentette segédpüspöke kinevezésének hírét, válaszbeszédében Jakab Antal a maga alázatával így nyilatkozott: „Szívesebb, könnyebb és jobb lenne mindig csak segítsége s nem utóda maradnom.” Az egyházmegyét Jakab püspök tíz évig irányította. Az az évtized a román kommunista diktatúra ravasz, megszorításokkal, elnyomó rendelkezésekkel telített időszaka volt, és a püspök részére nehéz küzdelmet jelentett minden téren. Hogy csak kettőt emeljünk ki ezek közül: ilyen volt a kispapok létszámának korlátozása, a „numerus clausus” és az utódlás kérdése. A nyolcvanas években a négy erdélyi egyházmegye papságra készülő szeminaristáinak a száma száznyolcvan körül mozgott. Ezt akarta a román állam jelentősen csökkenteni, hogy így az egyházközségek majdan papok nélkül maradjanak. Jakab Antal bölcs megoldást talált: az első évre jelentkezők közül a legjobb tanulókat azonnal a másodévre vették fel, és ők később az első év anyagából külön levizsgáztak. Az állam ugyanis csak az első évre felvettek számára figyelt. Így sikerült kijátszani és kivédeni ezt, a papképzést ellehetetleníteni szándékozó próbálkozást. Jakab Antal másik nagy küzdelmét az utódlás kérdése jelentette. Abból, hogy a nyolcvanadik éve felé járó Jakab Antal püspököt 1988 végén Rómában románellenességgel vádolták, arra a következtetésre lehetett jutni, hogy utóda nem az 1981. szeptember 29-én a gyulafehérvári székesegyházban felszentelt segédpüspöke, Bálint Lajos lesz. Ez Damoklész kardjaként mindig ott lebegett a feje fölött. Hála Istennek, Jakab Antal kitartása, Rómának adott válasza és az 1989. decemberi politikai fordulat ezt az állami törekvést ugyancsak meghiúsította, és az egyházmegye élén továbbra is magyar főpásztor állhatott.

– Idén harminc éve, hogy Jakab püspök 1990. április 29-én a csíksomlyói kegytemplomban átadta utódának az egyházmegye vezetését. Mi volt elköszönő beszéde legfontosabb mondanivalója?

– Ebben a beszédében a leköszönő Jakab Antal püspök a legfontosabb gondolatát így fogalmazta meg: „Életemben egyetlen igazi értékem és talizmánom volt a tizenhárom évi börtön, amely kikergette belőlem a halálfélelmet, s felszerelt bátorsággal minden veszély ellen, amit a hitetlen rendszer mesterien eltervezett.” Ugyanekkor hangzott el az a nagyon fontos kijelentés is, amely az ő főpásztori szemléletének és tevékenységének a lényege: „Hitünk és népünk ügyét soha el nem alkudtam.”

– Pontosan két hét telt el a Küzdve és bízva – Jakab Antal püspök életútja című dokumentumfilm nyilvánossá válása óta. Mi történt ez alatt a két hét alatt?

– Az elmúlt két hét igazolta, hogy érdemes volt ezt a filmet elkészíteni, ezért fáradozni, dolgozni. A mai napig (2020. április 16-ig) az internetes megtekintések száma meghaladta a háromezret, ami – tekintve, hogy legtöbbször több tagú családok nézték a filmet egyszerre – közel tízezres nagyságú nézőszámot jelent. Az Erdély TV húsvéthétfői közvetítése által bizonyára további ezrek látták a filmet. A visszajelzések a hála és a köszönet hangján szólnak. Úgy érzem, hogy Jakab Antal példaképként áll az emberek előtt. Deo gratias, Istennek legyen hála ezért!

Szöveg és fotó: Varga Gabriella

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria