Világi ferencesek tettek fogadalmat Nagyváradon

Külhoni – 2019. december 9., hétfő | 14:13

A nagyváradi Barátok templomában december 2-án fogadalmat tett Edit testvér és az új befogadott Krisztina testvér, aki megkezdte a képzést a nagyváradi ferenceseknél. A szentmise főcelebránsa és szónoka Timár Asztrik OFM kaplonyi házfőnök volt.

A betiltás évei után a Ferences Világi Rend 1991-ben alakult újra Nagyváradon Németh László atya vezetésével és az akkori püspök, Tempfli József támogatásával. Sokan már akkor idősek voltak a tagok közül. Az első években mikuláskor az állomáson vendégelték meg a szegényeket, virágzott a kórházpasztoráció, lelkinapokat szerveztek. Azóta sokan eltávoztak az égi hazába vagy külföldre, most azonban ismét vannak fiatalok, kezd újjáéledni a közösség.

A nagyvárad-olaszi Barátok templomában (Szentlélek kiáradása-plébániatemplom) bemutatott szentmise főcelebránsa és szónoka Timár Asztrik OFM kaplonyi házfőnök volt, aki számára nem ismeretlen a környék, hiszen – mint kiderült – amikor katona volt Belényes környékén, 1985-ben a templom melletti katonakórházban műtötték meg. Később másfél évig a Mária Rádiót vezette műsorigazgatóként, és ebbéli minőségében elég gyakran megfordult Nagyváradon. Ezúttal arról elmélkedett, hogyan tudjuk az életünket összhangba hozni az evangéliummal, túllépni a holtpontokon. Úgy fogalmazott:

Egy közösségen belül is megkaphatjuk a kegyelmet, amikor például megtapasztaljuk, hogy mennyire szükségünk van egymásra egy olyan világban, amely bölcsebbnek gondolja magát Istennél.

A szentmisét az elhunyt ferencesekért ajánlották, értük égtek a mécsesek. Jelen volt Giosanu Leonard káplán, a rend lelkivezetője és Bărbuț Péter Szent József-telepi plébános is. Zenei szolgálatot végzett Kiss Géza kántor, illetve fiatalok is közreműködtek Czumbil Zsuzsanna tanárnő vezetésével.

Forrás: Romkat.ro

Fotó: Gerhardus.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria