Virrasztva és imádkozva – Püspöki szentmise advent kezdetén Szatmárnémetiben

Külhoni – 2018. december 4., kedd | 11:20

A keresztény ember szereti Krisztust, és szeretettel tekint a második eljövetelre – fogalmazott homíliájában Schönberger Jenő megyéspüspök advent első vasárnapján, december 2-án a szatmárnémeti székesegyházban bemutatott szentmisén.

Szentbeszédében Schönberger Jenő püspök az adventet az első keresztények várakozásával állította párhuzamba: Krisztus második eljövetelét várták. „Ahogy a ma embere is – tette hozzá a főpásztor – minden pillanatban készen kell hogy álljon: számot adni életéről, tetteiről, lelkéről.”

Advent örömteli készülődés, izgalommal teljes előretekintés – hangzott el a prédikációban. „A keresztény ember a már és a még nem feszültségében él, és ezt próbálja az Egyház is elénk állítani a liturgikus ünneplésben. Az Úr Jézus megváltott bennünket, minden embert. Ennél nagyobb dolog nem történhet velünk. És ez a Krisztus egyszer újra el fog jönni, ezért a keresztény ember, mint a jó szolga, virraszt és imádkozik” – fogalmazott a szónok. Kifejette: a keresztény ember szereti Krisztust, szeretettel tekint a második eljövetelre, felkészülve és örömmel vár. Isten szeretetből lett emberré, szeretetből váltott meg minket, senkit nem kényszerít arra, hogy elfogadja őt.

Az advent a szeretetteljes elfogadásról szól, és arról, hogy szeretetből próbálunk jobbak lenni. „Idén adventben fogadjuk meg mindannyian, hogy valamivel jobbak leszünk, és így jobb lesz a világ” – buzdított Schönberger Jenő püspök.

Forrás: Romkat.ro; Szatmáriegyházmegye.ro

Fotó: Romkat.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria