Zárkózzunk fel a kereszt alá! – Szatmárnémetibe érkezett a missziós kereszt

Külhoni – 2019. február 10., vasárnap | 16:17

Ez a kereszt arra hívja fel figyelmünket, hogy higgyünk az evangéliumban, éljük meg a hitünket, és merjünk róla tanúságot is tenni – mondta Schönberger Jenő püspök február 10-én, vasárnap a szatmárnémeti székesegyházban.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szimbólumának, a missziós keresztnek első romániai állomása: a kereszt Máramarossziget és Nagybánya után február 9-én este érkezett a szatmárnémeti székesegyházba.

Február 10-én, vasárnap Schönberger Jenő püspök mutatott be ünnepi szentmisét, melyen már a bevonulást követő bevezető megszólalásában hívei figyelmébe ajánlotta a jövő évi budapesti eucharisztikus kongresszust: „Őszentsége, Ferenc pápa döntése értelmében 2020 szeptemberében Budapesten kerül megrendezésre az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus. Nagy megtiszteltetés ez, hiszen e rendezvény kapcsán lehetőségünk nyílik arra, hogy az egész világ előtt megvalljuk Jézusba és az Oltáriszentségbe vetett hitünket és tanúságot tegyünk örömünkről és keresztény reményünkről. Ennek a célnak az elérése érdekében már most készülnünk kell a kongresszusra, vagyis meg kell újulnunk hitünkben. Újra és újra döntést kell hoznunk Jézus mellett, és az Ő akarata szerint kell alakítanunk tetteinket és egész életünket. Mindehhez pedig kérnünk kell a Szentlélek Úristen kegyelmét, bátorítását és vezetését. Készületünkben segít minket az eucharisztikus kongresszus szimbóluma, a missziós kereszt, amit most ünnepélyes módon állítottunk ki templomunkban. Ez a kereszt, amely a 2007-es budapesti városmissziónak a keresztje volt, és most, a kongresszusra készülve az országot és a határon túli egyházmegyéket is járja, figyelmeztessen bennünket megváltásunk művére és arra a szeretetre, amit Jézus irántunk tanúsított, amikor a kereszten függve értünk adta az életét. Őbenne van a mi örömünk és egyetlen reményünk, mivel egyedül Ő az, aki igazi boldogságot és örök életet tud ajándékozni.”

A kegyelem forrása maga az Úr Jézus, aki a szentségi színek alatt itt van az oltáron. Minden szentmisében jelen van közöttünk, és arra figyelmeztet bennünket, sok jelet kaptunk, és ez mind afelé szeretne vonzani bennünket, hogy higgyünk az evangéliumban és szentek legyünk, ahogyan a mi Mennyei Atyánk is szent – hangsúlyozta szentbeszédében a főpásztor. – Hiszen Jézus hordoz bennünket minden egyes szentáldozásban, hordoz a kereszten, amelyen mindannyiunk vétkéért meghalt. Mindannyiunk bűnét oda szegeztette testében a keresztre. És amikor az eucharisztikus kongresszus szimbóluma, ez az ereklyékkel ellátott kereszt tíz napig az egyházmegyénkben vendégeskedik, körbejár, semmi mást nem szeretne, mint hogy felhívja a figyelmünket arra, hogy nagy volt üdvösségünk ára, higgyünk az evangéliumban, éljük meg a hitünket, és merjünk róla tanúságot is tenni. A huszonhat boldognak és szentnek az ereklyéje, amelyeket itt láthatunk a kereszten, szimbolikusan jelzi: ahogyan őket Isten a keresztre fölemelte, ugyanúgy akar bennünket is fölemelni és hordozni. Az elvilágiasodás, a hitehagyás, az Istentől való elpártolás veszélye áll fenn. Testvéreim, fogjunk össze, zárkózzunk fel Krisztus zászlaja alá, a kereszt alá, mert benne van a mi üdvösségünk.

Szentbeszéde végén a püspök arra buzdította híveit, merjék kifejezni hálájukat, tiszteletüket Jézus megváltó tettéért a kereszt jelében.

A szentmise végén Schönberger Jenő asszisztenciájával a kereszt elé térdelt, és a hívekkel elmondta a mindenszentek litániáját, kérve a keresztben ereklyével rendelkező boldogok és szentek – Boldog Apor Vilmos, Boldog Batthyány-Strattmann László, Boldog Brenner János, a boldog drinai vértanúk, Boldog Gizella, Boldog Gojdics Pál Péter, Boldog Hopkó Bazil, Boldog IV. Károly, Boldog Meszlényi Zoltán, Boldog Romzsa Tódor, Boldog Salkaházi Sára, Boldog Scheffler János, Szent Adalbert és Becket Szent Tamás, Árpád-házi Szent Margit, Árpád-házi Szent Erzsébet, Szent Gellért, Szent Hedvig, Szent Imre, Szent István, a szent kassai vértanúk, Szent László, Tours-i Szent Márton, Szent Zoerard-András és Benedek, Boldog Anton Durcovici, illetve Boldog IX. Ince pápa – közbenjárását.

A Szent József, a munkás – Katolikus Férfiak Szövetsége vasárnap este tartott szentségimádást a kereszt jelenlétében. A missziós kereszt február 13-án indul tovább a székesegyházból, majd 15-éig a nagykárolyi Kalazanci Szent József-templomban lesz.

Forrás és fotó: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria