„Áldjad, lelkem, az Urat!” – Zenés-verses összeállítás protestáns szerzők műveiből

Kultúra – 2017. október 28., szombat | 12:00

A reformáció kezdetének 500. évfordulója alkalmából a budapesti Kálvin téri református templomban „Áldjad, lelkem, az Urat!” címmel zenés-verses irodalmi műsort mutat be Lázár Balázs és Tallián Mariann október 30-án, 17 órakor.

Tallián Mariann, Bertók László és Lázár Balázs
a kaposvári Takáts Gyula Emlékházban rendezett irodalmi esten

A Lázár–Tallián színészházaspár színházi munkái mellett régóta ajándékozza meg közönségét istenes versekkel és jeles magyar költők életművéből szerkesztett műsoraival. Küldetésüknek tekintik, hogy hagyományt őrizve, de állandóan új kifejezési formákat keresve, a társművészetek bevonásával, színházi eszközökkel népszerűsítsék a magyar költészet klasszikus és kortárs kincsestárát, s e rendhagyó, versszínházi formán keresztül megszólítsák a legszélesebb közönséget. Ezúttal az 1998-ban alakult, már nemcsak a hazai színpadokon, hanem Londonban is ismert Excanto régizene-együttes közreműködésével lépnek fel.

Lázár Balázstól megtudtuk: a belépődíj nélküli ünnepi előadás, mely a Pinceszínház és a Ferencvárosi Úrhölgyek Polgári Egyesülete szervezésében valósul meg, a magyar protestáns szerzők költeményeiből válogat időrendi sorrendben a 16. századtól a 20. századig. A négyfős zenekar különleges atmoszférát teremt a tárgyhoz és a versek hangulatához illő magyar zeneművekkel Tinódi Lantos Sebestyéntől eredeti rokokó magyar tánczenéken át Bartók Béláig, valamint olyan protestáns mesterek szerzeményeivel, mint Martinus Agricola vagy Johann Sebastian Bach. A hetvenperces esten elhangzanak többek között Balassi Bálint, Berzsenyi Dániel, Csokonai Vitéz Mihály, Petőfi Sándor, Arany János, Ady Endre, Karinthy Frigyes, Tóth Árpád, Reményik Sándor, Csanádi Imre, Szabó Lőrinc, Áprily Lajos és Weöres Sándor versei.

Fotó: Hegedüs György

Lőrincz Sándor

Az írás az Új Ember 2017. október 15-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.

Kapcsolódó fotógaléria