„Amit szeretettel csinálunk…” – Diákplakátok margójára

Kultúra – 2020. július 12., vasárnap | 13:31

„Amit szeretettel csinálunk, az maga is szeretet.” Napok óta foglalkoztat ez a szép gondolat, amely az 1854-ben alapított szalézi rend 1665-ben szentté avatott névadójától, Szalézi Szent Ferenctől származik, akit a tanítók, nevelők védőszentjének tekint a Katolikus Egyház.

Nem véletlenül: a számos róla elnevezett magyar iskola közül a budapesti SZÁMALK-Szalézi Technikum és Szakgimnáziumtól, ennek a méltán neves képző- és iparművészeti iskolának az egyik nemzetközi hírű művésztanárától, Faltis Alexandrától nemrég kaptam egy plakátgyűjteményt. A gazdag anyagú virtuális albumnak minden darabja e Szalézi Szent Ferenc-i gondolat méltó utóda. Hiszen minden ceruzát, tollat, számítógépet ragadó diák a járvány keservein, kötöttségein is úrrá lenni tudó, korlátokat nem ismerő szeretetről, fantáziáról és csorbítatlan játékosságról vall benne. A látszólag prózai „Maradj otthon/Stay home” témájú házi feladatokból egy színpompás csokor rendeződött össze. Nem csoda, hogy a Mester Galéria és Közösségi Tér online kiállítást szervezett a „szaléziánusok” munkáiból. A virtuális tárlatot e műhely vezetője, Vincze Angéla festőművész nyitotta meg, többek között Albert Einsteint idézve: „a képzelet felöleli az egész világot”. A tárlat játékos-komoly címe: SzevaszSzSzSz online kiállítás.

Az interneten kevésbé barangolók számára kiválasztottam néhány különösen sokat mondó plakátot. Az első Izsáki Márton munkája, aki férfias minimalizmusával maradandó üzenetet küld nekünk az általam Majális parafrázisnak elnevezett alkotásával. Ez a „maradj otthon” plakát nem egyéb, mint Szinyei Merse Pálunknak az 1896-os millenniumi kiállításon méltán világsikerűvé lett, és 1901-ben, Párizsban aranyérmet nyert festménye, a Majális, pontosabban annak nagyon beszédes, sőt ürességével kiáltó mostani mása, egy majdnem majális. Amelyről azonban fájdalmasan és célzatosan hiányoznak az eredeti képen megörökített, az ifjúságnak, a szépségnek, a szabad természetnek és az együtt elköltött finomságoknak örülő modellek: az egykori müncheni diáktársak. Itt csak a piknikezőhely üres pázsitjával nézhetünk farkasszemet.

Rendhagyó házi feladatában Péteri Noémi is átalakított egy világhírű festményt. Ő Jan Vermeer van Delft 17. századi holland festőnek, a bensőséges női portrék legnagyobb mesterének egyik képét alkalmazta a mi 2020-as élethelyzetünkre, a jelenkori Hollandiára is érvényesen. A Leány gyöngy fülbevalóval, a hágai királyi galéria, a Maurits-ház egyik legértékesebb kincse. Péteri Noémi alkotása azonban most nem a festményt és nem is a 2004-ben forgatott, azonos című, Colin Firth és Scarlett Johansson főszereplésével készült film világát idézi. Ez az alkotás is szegényebb, kopárabb, mint az eredetije, hiszen a delfti mester gyönyörű modelljének sokak által megcsodált arcát hatalmas, szándékosan hevenyészett maszk takarja. A jókora „Stay home” felirattal megfejelt portré így a nyugalom helyett fenyegetettséget, zaklatottságot áraszt.

A további három plakát már nem művészettörténeti gyökerű megközelítés, nem egy-egy híres festmény újrafogalmazása, alkalmazott művészetté alakítása, hanem jelenünket, közeli járványmúltunkat felidéző „itt és most” alkotás. Kis Kinga rajzfilmjelenet hangulatú home office pillanatképe, amely egy, valószínűleg éppen online órán részt vevő lányt ábrázol, a főszereplő magánya ellenére egyfajta biztonságot és megnyugvást kínál. Hiszen a laptop, a könyvek és az írószerek mellett – mintegy a természetet, a teremtett világot idéző ellenpontként – ott van egy szép szobanövény és egy pohár limonádé is, az öblében lebegő, vidám, sárga hasú citromkarika halakkal.

Az általam kiválasztott negyedik plakát Szeles Dorottya „Maradj otthon” üzenete. A képen egy kivilágított, barátságos házikó szinte búvárharangként vagy akár védősisakként borul egy mélyen alvó, seprős szempillájú kisgyerek fejére, aki talán pár perccel korábban mondta el esti imáját. Ez a kedves, de csöppet sem édeskés jelenet akár most, minden változtatás nélkül tökéletesen beleillene egy mesekönyv vagy meseregény világába.

A csak ízelítőnek szánt, röpke virtuális tárlatlátogatást zárjuk ennek a nagyon értékes, korántsem múlandó és végképp nem könnyen felejthető gyűjteménynek, ennek a nem összedobált, hanem egymást harmonikusan kiegészítő és megerősítő ötlet-kincseskamrának talán leginkább szakrális tartalmú „Stay home” megfogalmazásával. Ez pedig Takács Eszter intelme, amelyben ismét egy aprócska házat láthatunk és a mellette álló kis fát, de nem akárhol, hanem a legbiztonságosabb, leginkább oltalmat nyújtó helyen, az egyetlen, nagybetűs Menedékben: Istenünk tenyerén.

Ilyen biztonságot, ilyen örök szeretetet és védelmet kívánunk e képgyűjtemény minden készítőjének, a velük dolgozó, őket szakmai és lelki értékekkel felvértező tanároknak – és lassan ocsúdó, az életbe visszalopakodó mindnyájunknak, a Föld minden, a járványtól sokat szenvedett pontján és közösségében.

Petrőczi Éva

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata a 2020. július 5-i Új Ember Mértékadó mellékletében jelent meg.

Kapcsolódó fotógaléria