„Angyalokkal társalgunk” – Így nyeri vissza régi fényét a győri székesegyház

Az idei advent utolsó napjainak sűrűjében, a karácsonyi készület legintenzívebb óráiban térünk be a győri Nagyboldogasszony-székesegyház Szent István-hajójába, ahol már közel egy esztendeje szorgos kezek dolgoznak azon, hogy minden részlet eredeti szépségében pompázzon. Pilinszkytől tudjuk: „A pokol térélmény. A mennyország is.” Arra vállalkozunk, hogy a Győri Egyházmegye főtemplomának horizontális és vertikális síkját a szokásostól eltérően tapasztaljuk meg.

Az állványerdő ösvényein Gyarmati András főrestaurátor kalauzol bennünket. Menráth Péter, a Magyar Képzőművészeti Egyetem professor emeritusa javasolta Andrásnak és munkatársainak, hogy a déli oldalon található Szent István-hajóval kezdjék a székesegyház egészére kiterjedő felújítást, hiszen a 18. században készült felületek itt őrződtek meg leginkább. Sajnos az északi, Könnyező Szűzanya-hajó jobban ki volt téve az időjárás viszontagságainak, így ott jóval több a rekonstruált részlet.

– Terveink szerint 2020. január 7-től elindulhat a Szent István-hajó berendezésének visszaépítése, a faszobrász-restaurátorok műhelyeiben újjászületett alkotásokkal visszaöltöztetjük az oltárokat, a mellékoltárokat részben, a déli mellékszentély oltárát teljes egészében. A hevedereken, illetve a falakon és a főorgonaházon lévő faragványokat, szobrokat folyamatosan helyezzük vissza. Az állványzat elbontásával párhuzamosan lehet ezt megtenni. Ugyanakkor a Mária-hajót is előkészítjük az állványozásra. A karzaton és a Szent István-hajóban lévő állványrendszert a Mária-hajóban és a főhajó apszisában állítjuk fel. Az apszisban lévő bútorok és liturgikus eszközök a szentély apszis előtti részébe kerülnek. A munkaterületet a szentélyben a Szent István-hajóéhoz hasonló, az apszis jelenlegi állapotát mutató, trompe-l'œil (illuzionisztikus) hatást keltő molinóval zárjuk le. Ugyanígy molinó kerül az északi mellékhajó állványai elé is. Ez valószínűleg február vége felé készül el. Itt egy másfél hónapos átállással kell számolni a következő szakasz kezdete előtt. Húsvét után, áprilisban folytatjuk a helyszíni munkát. A köztes időben a műtermekben újra megkezdődik a munka. A padok közül már csak a déli nagy egység vár restaurálásra, a többi elkészült. Az északi hajóból az állványozás miatt ideiglenesen el kell távolítanunk a padokat, a jó hír azonban az, hogy a délibe visszakerülhetnek, az eredeti funkció szerint visszarendezve – foglalja össze a székesegyház főrestaurátora az eddigi munkálatok eredményeit és az elkövetkezendő év, évek kihívásait. – Jövő év végére szeretnénk befejezni a Mária-hajó és az apszis restaurálását. Az állványbontásra valószínűleg 2021-ben fog sor kerülni. A főhajó és a karzat alatti traktus 2021 és 2022 folyamán újul meg, 2022 júniusában kell visszaadnunk a munkaterületet. A káptalani sekrestyéről sem feledkezhetünk meg: a bútorzata már faszobrász-restaurátori műteremben van, ott nyeri vissza szépségét a sekrestye éke. Ez a helyiség is új burkolatot kap, kifestik, illetve helyreállítjuk az itt lévő falképet.

Ezt követően lépésről lépésre, a lábazattól a mennyezetig sorra vesszük a megújuló részleteket. Közben Andrástól megtudom, hogy jelenleg tizenöt festőrestaurátor, tizenkét kőszobrász-restaurátor, két tárgyrestaurátor és hat faszobrász-műhely dolgozik a székesegyház megújulásán.

A földszinten azonnal szembetűnik a lábazati márványozás „megfiatalodása”: a kőszobrász-restaurátorok dolgoznak a márványt imitáló scagliola és a tardosi vörös mészkő felületeken, a festőrestaurátorok pedig a stucco lustro dekorációkon. A scagliolák (gipszből gyúrt márványok) a 18. században, a Melchior Hefele osztrák építész által vezetett átalakításkor készültek a székesegyházba, a stucco lustrók pedig valószínűleg a 19. században, a főtemplom Simor János püspöksége idején történt renoválásakor kerültek a templomtérbe. Ezeket sok helyen pótolni, a korábban különböző anyagokból készült pótlásokat egységesíteni kell. Miként egységesíteni kellett a salzburgi márványból készült Szent István-oltár repedéseit kitöltő anyagot is. (Ugyanebből a márványból készült a Könnyező Szűzanya-kegyoltár is.) A munka befejező fázisa a viaszolás lesz, ekkor fognak a valódi kövek és a kőutánzatok egységesen megjelenni. Míg a mennyezeti díszítőfestéseket a délkeleti oldalon a beázás rongálta meg, addig a lábazaton a talaj felől érkező, kapilláris nedvességgel kell számot vetniük a szakembereknek. A falazat erősen kompozit, a vakolat eltávolítását követően látták, hogy a középkori vegyes kőfalazatra miként tapasztották rá a téglákat a barokk építőmesterei.

A Héderváry-kápolnába érve Mattioni Eszter 1948-as, hímeskőből készített alkotását és Boldog Apor Vilmos püspök szarkofágját vesszük szemügyre. A hímeskő lapok illesztéseinek kiigazítása, retusálása mellett a vértanú főpásztor síremlékét tisztították meg, illetve pótolták ki a lecsorbult részeket. Itt is a viaszolás jelenti a befejező fázist. – A Héderváry-kápolnában a korábbi restaurálás során szépen kialakították a gótikus teret – magyarázza Gyarmati András. – Az azóta végzett villanyszerelési munkálatok okozta sérüléseket, nyomvonalakat csak bevakolták, de nem fedték el rendesen. Ezeket patináztuk, színeztük. Ugyan az eredeti tervben nem volt benne, de végül elkészült a mennyezet betétmezőin lévő vakolatok teljes újraszínezése, patinázása is.

A Héderváry-kápolna bejáratánál állunk meg egy pillanatra, András a kapubéllet ma is látható gótikus színezésére és a középkori templomszentelési körre hívja fel a figyelmünket. A boltívet az 1970-es években történt rekonstrukciókor vörös színű téglával pótolták ki, az 1964-es velencei charta előírásainak megfelelően, mely szerint „A hiányzó részek kiegészítésére szolgáló hozzátételeknek harmonikusan kell az együttesbe illeszkedniük, meg kell azonban különböztetni azokat az eredeti részektől, nehogy a restaurálás meghamisítsa a történeti és művészeti dokumentumot.”

Ezekkel az információkkal indulunk felfelé az állványzaton. A restaurátorok fürge, magabiztos lépteinek ellenpontja az én tétova felfelé haladásom. Erős tériszonyt kell leküzdenem a feljutáshoz, de sikerül. A legfelső szintre feljutva, ahol a Szentlélek kiáradását és a Szent István diakónust ábrázoló mennyezetfreskók már csak egy karnyújtásnyira vannak, Gyöpös Miklós mester köszönt: ő a csapat rangidős tagja. 1980-ban, huszonhat évesen, pályája elején a székesegyház karzatán dolgozott. Negyven év tapasztalatával tért vissza: – Akkor a mesteremmel egy részfeladatot kellett elvégeznünk, most a teljes körű helyreállításon dolgozó közösség tagja vagyok. Úgy érzem, nem kell szégyellnem, amit annak idején csináltam. Lentről egységében látja az ember a freskókat, itt fent el lehet veszni a részletekben. Ezen a szinten az angyalokkal társalgunk – jegyzi meg humorosan, majd a mellékszentély közelébe invitál, ahol büszkén mutatja felfedezését, a 18. századi alkotó, Franz Anton Maulbertsch aláírását. – Maulbertsch a neve kiírása helyett máriatövist festett az aljnövényzetbe. A máriatövist az alattunk lévő, keresztre feszített Krisztust ábrázoló falképen is megtaláltuk, amelyen most András dolgozik. Lucas Cranachnál láttam hasonlót, szignó gyanánt apró kígyót biggyesztett a képekre, a fején kicsi koronával. – Néhány lépést követően a mellékszentély fölött állunk, ahol megcsodáljuk Miklós mester alkotását, a hiányzó virágdíszítés kiegészítését a meglévő formakincs alapján. – Mondhatjuk, hogy ez a legkedvesebb részem. A beázás a díszítőfestésben ugyan kárt tett, de a figurális mező épen megmaradt. A beázás helyén teljesen le kellett verni a vakolatot. Először nehéz volt belelátni a virágcsokrot, aztán elkészült. Reméljük, hogy most már sem a csatornával, sem a párkánnyal nem lesz gond, tartani fogják a csapadékot.

– Menráth Péter mindannyiunk mestere, ő az 1970-es években dolgozott ezeken a freskókon. Az eredeti részletek mennyisége minden várakozásunkat felülmúlta. Maulbertsch díszítőfestő csapata előkészítette a figurális képmezők helyét, amikor a műhely vezetője itt dolgozott, akkor a díszítőfestők már a pápai templomban munkálkodtak – veszi vissza a szót Gyarmati András. – Maulbertsch – a mai értelemben vett – nagyvállalkozó volt, abban a néhány évben, amikor a székesegyházban alkotott, még legalább három helyszínen dolgozott párhuzamosan. Részben ez a munkamegosztás tette lehetővé azt, hogy ilyen nagy felületeket befessenek, és ilyen hatékonyan tudjanak dolgozni. Eredetiek alatt az 1770-es évekbeli festékrétegeket értjük, amelyek hordozzák az ő munkájuk nyomát. Érdekesség, hogy Maulbertsch mészfreskó technikával dolgozott. Ennek a freskótechnikának az a különlegessége, hogy a kép a mész által kap egy strukturált, vastag festékréteget. Ezt a hajót a korábbi helyreállítások során is jó restaurátori megközelítéssel kezelték. A legutóbbi munkálatoknál is törekedtek az eredeti felületek minél pontosabb bemutatására, és ezzel sokat küzdöttünk, a velencei charta itt is éreztette hatását: a dokumentum kiadása után dolgozó restaurátorok a tratteggio retusálási módszert választották, az általuk kiegészített részleteket mechanikus vonalakkal „szőtték át”, hogy jól megkülönböztethetőek legyenek az eredeti részletektől. Ennek a technikának az a hátránya, hogy elveszi a formák plasztikusságát, térbeliségét. Ezeket a vonalakat mi kivettük, hogy a kiegészítések jobban illeszkedjenek a kompozícióba. Ma már nem követelmény, hogy feltétlenül megmutatkozzon a felületen az általunk tett kiegészítés. Elég, ha a dokumentációban jól elkülöníthető módon látszik, hogy miből indult, és mi az, ami hozzá tevődött. A 20. századi restaurálások már jól dokumentáltak, főleg a hetvenes évekből van bőséges fekete-fehér képanyag.

– A restaurátornak fegyelmezettnek kell lennie. Rendkívül intuitív képességekkel kell rendelkeznie, bele kell élnie magát a kép részleteibe. Ez a falképekre és a vászonképekre egyaránt vonatkozik. Ettől függ, hogy mennyire tud ráhangolódni egy alkotásra. Ezt a kötöttséget vállalni kell a sikeres végeredményhez – Gyöpös Miklós ars poeticáját, a jelek szerint, vele együtt dolgozó pályatársai is magukénak érzik. Várjuk a 2020-as folytatást!

Szöveg: Gervasoni Eszter/Győri Egyházmegye 

Fotó: Ács Tamás

Magyar Kurír