„Gyengeségemben vagyok erős” – Gondolatok a Traumáinkon innen és túl című dokumentumfilmről

Kultúra – 2021. február 13., szombat | 12:37

Máig emlékszem, milyen nagy érdeklődéssel követtem, amikor a televízió leadta Sára Sándor Krónika című dokumentumfilmjét. A 2. magyar hadseregről készült alkotásban leginkább azok a katonák meséltek az élményeikről, akik maguk is megélték a doni katasztrófát.

Böszörményi Géza és Gyarmathy Lívia néhány évvel később a recski kényszermunkatábor egykori rabjaival és őreivel beszélgetett a Recsk 1950–53 című, nem kevésbé érdekfeszítő filmben. Ezek a dokumentumfilmek ma már történelmi forrásként (oral history) is használhatók, hiszen maguk az érintettek mondják el, mi is történt. A nyolcvanas évek dokumentumfilmes szemléletét még a hosszasan beszélgető, frontális kamerabeállítást alkalmazó, lassú vonalvezetés jellemezte. Ha vetünk egy pillantást az utóbbi néhány év dokumentumfilm-termésére, láthatjuk, a megvalósítás a kor elvárásainak megfelelően átalakult. A dokumentumfilmek is felgyorsultak, készítőik találékonyan hasznosítják a korszerű technika adta lehetőségeket. Ennek is köszönhető, hogy a dokumentumfilm nemhogy divatjamúlttá, de kifejezetten közkedveltté vált. Olyannyira, hogy ma már a műfajon belül is többféle stílusra ismerhetünk.

Tisztogatók (2019) vagy a Társadalmi dilemma (2020) a közösségi média működését leplezte le, a Kislányomnak, Samának (2019) a szíriai polgárháború kellős közepébe dobott be bennünket. Természetesen a botrányos ügyek is rendre terítékre kerülnek, mint például a Hatalom és perverzió: A Jeffrey Epstein-sztori (2020) vagy a Neverland elhagyása (2019) című filmekben. Az utóbbi – ha hinni lehet a megszólaló szereplőknek – Michael Jackson viselt dolgairól rántotta le a leplet. Egészen más stílust képviselt David Attenborough Egy élet a bolygónkon (2020) vagy Wim Wenders Ferenc pápa – Egy hiteles ember (2018) című alkotása, hiszen ezek nem informáltabbá, hanem bölcsebbé tették az érdeklődő nézőt.

Természetesen a magyar alkotók is szívesen készítenek dokumentumfilmet.  Visszatérés Epipóba (2020) című filmjében Oláh Judit egy, a nyolcvanas években működő gyermektáborban történt visszaélések nyomába eredt, Somogyi Viktória, a Vatikáni Rádió munkatársa pedig az amerikai templomeladások hátterét mutatta be A hit kiárusítása (2018) című filmjében.

Skrabski Fruzsina nevét sokan a Bűn és büntetlenség (2010) című dokumentumfilm révén ismerték meg. Ebben a hajdani kommunista politikust, Biszku Bélát láthatjuk, aki, mint kiderült, semmit nem bánt meg. Az Elhallgatott gyalázat (2013) a szovjet katonák erőszakosságáról szólt, a Befogad és kitaszít a világ (2013) pedig a halál kérdéskörét elemezte sajátos, személyes megközelítésben. Akárhogyan nézzük is, ezek bizony cseppet sem felemelő témák. Böjte Csaba ferences szerzetes biztatására Skrabski Fruzsina most egy optimistább dokumentumfilmet készített. A Traumáinkon innen és túl arról szól, hogyan lehet feldolgozni a gyermekkorban elszenvedett megrázkódtatásokat.

Ha felkeresünk egy pszichológust, szinte biztos, hogy előbb-utóbb rá fog kérdezni, milyen is volt a gyerekkorunk. Sok lelki probléma mögött ugyanis a korai életszakaszban ért hatások állnak. Ezek szerint nincs menekvés? Ha valakit súlyos trauma ért gyerekkorában, soha többé nem tud megszabadulni attól? És ha egy bántalmazott embernek gyermekei születnek, a rossz mintákat követve maga is agresszív szülő lesz? Jordan B. Peterson klinikai pszichológus 12 szabály az élethez című könyvében ezzel szemben azt írja, hogy akiket gyerekkorukban bántottak, azok nem fognak fájdalmat okozni a gyermekeiknek.

A dokumentumfilm szereplői olyan emberek, akiknek kisgyerekként súlyos traumákon kellett átesniük. Bagi Iván parodista, költő; Tóth Zs. Ferenc, a Tündérkör Alapítvány vezetője; Szabó Borbála író, a Nincsenapám, seanyám életrajzi könyv szerzője; Danó Éva gyermekvédelmi esetmenedzser; Dunai Attila csapatépítő tréner, HR-filozófus és Kosza Erzsébet nevelő megrázó történeteket mesélnek a gyermekkorukból. Ezúttal persze nem a sajnálkozás vagy a szörnyülködés a cél, hiszen azt is elmondják, hogyan tudtak túljutni mindazon, amit átéltek. Csak egy-két példát említve: Bagi Iván számára a felnőttek utánzása vált lelki gyógyírrá, Danó Évát a közeli templomban szolgáló lelkész felesége karolta fel, míg Dunai Attila könyvekből és saját reakcióinak átgondolásából pótolta a hiányzó mintákat. Tóth Zs. Ferenc pedig egyszerűen úgy döntött, hogy jó ember lesz.

A megszólaló szakértők sem a tehetetlenséget hangsúlyozzák. „Isten nem teremt selejtet” – mondja Böjte Csaba testvér, akinek több ezer neveltjéből csak egy került börtönbe. Kádár Annamária pszichológus szerint a traumákat ugyan nem tüntethetjük el, de mesélhetővé téve képesek lehetünk feldolgozni. Harangozó Judit pszichiáter úgy látja, a megpróbáltatások sajátos módon akár még erősebbé is tehetnek bennünket.

És a film végén az is kiderül, miért van igaza Jordan B. Petersonnak.

Fotó: Híradó.hu

Baranyai Béla/Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2021. február 7-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.

Kapcsolódó fotógaléria