Szent vendégség címmel rendezik meg jövőre a X. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálét

Kultúra – 2019. október 26., szombat | 13:03

A Kecskeméti Katona József Múzeum Szent vendégség (Eucharisztia/Úrvacsora) címmel rendezi meg a X. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálét 2020. március 7. és április 25. között a kecskeméti Cifrapalotában, májustól Budapesten, a Párbeszéd Házában, majd augusztusban és szeptemberben a Műcsarnokban, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz kapcsolódó tárlat részeként.

A kiállításra 18 éven felüli képző- és iparművészek, művészeti egyetemek hallgatói jelentkezhetnek alkotásaikkal – közölte a Kecskeméti Katona József Múzeum október 17-én az MTI-vel.

A biennále tematikája ezúttal a 2020 szeptemberében tartandó 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz is kapcsolódik – ám  továbbra is ökumenikus.

A kiállításra műfaji és technikai megkötések nélküli animációs filmmel, ruhával, táblaképpel, plasztikával, videoinstallációval stb. is lehet jelentkezni.

A szervezők a kiírt téma minél magasabb szintű, egyéni jegyeket is hordozó, a kortárs vizuális és ikonográfiai nyelvezet segítségével a ma embere számára is átélhető módon megfogalmazott művészi feldolgozását, értelmezését várják.

Forrás: MTI

Fotó: Wikipedia.org

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria

Ókeresztény szeretetvacsora ábrázolása (Szent Callixtus-katakomba, III. század)