„Isten ma kinyitott egy ablakot nekünk” – Fogvatartottak Böjte Csaba és Várnagy Andrea kisfilmjében

Kultúra – 2020. március 10., kedd | 18:55

Nem mindennapi videoklipet álmodott meg Böjte Csaba ferences szerzetes. Fogvatartottak által írt, szerkesztett és előadott dalt filmesítettek meg, amellyel arra hívják fel a figyelmet, hogy esélyt kell adni az elítélteknek, a kallódó gyermekeket pedig a jó útra terelni, hogy elkerüljék a rosszat. A „zenei börtönmisszió” mentora Várnagy Andrea zongoraművész.

A klip a Balassagyarmati Fegyház és Börtön színjátszó köre által írt Szent Adorján életéről szóló színdarab egyik zenéjére, az Isten ma kinyitott egy ablakot nekünk című dalra készült. A kisfilm egy szabadulástörténetet mutat be, mely azt szimbolizálja, hogy a fogvatartottak a reintegrációs alkotómunkájuk által kiszabadulnak bezártságukból. A váltakozó képek érzékeltetik a kontrasztot a dalban is megénekelt két világ között, a felemelkedést, elismerést, melyet a darabban játszó művészek átélhettek a József Attila Színházban, ahová kitartó munkájuk révén eljuthattak, kivívva családtagjaik elismerését, megbecsülését.

Zongorán közreműködött Várnagy Andrea művésznő, és szereplőkként a fogvatartottak mellett a dévai Szent Ferenc Alapítvány neveltjei és Böjte Csaba is feltűnnek. A forgatásokban és az utómunkákban a dévai gyermekek is segítettek, akik a Gyermek Jézus Stúdió munkatársai, a szakmai vezető pedig Török László volt, aki rendezte és forgatta a videót.

A klipet március 4-én Kaposváron, a ZeneVarázslat című rendezvényen mutatták be, ahol Csaba testvér a zongoraművésznővel együtt mesélt missziós élményeiről.

Böjte Csaba úgy gondolja, hogy a zene olyan dolog, amely nem untatja a gyerekeket, sőt felszabadítja őket, és a bennük lévő értékek felszínre törnek.

„Amikor behoznak hozzánk egy gyereket, akkor mindig azt mondom, hogy hátha ő lesz a 21. század Kodály Zoltánja vagy József Attilája. Nem tudni, mi rejlik benne, és ez a szép szülői, pedagógusi feladat, hogy kihozzuk belőlük a legjobbat. Isten ugyanis selejtet nem teremt, valamit beletett az ő kicsi szívükbe is, és ez nem csak a gyerekeknél működik, hanem a raboknál is – hangsúlyozta Böjte Csaba. – Engem nagyon zavar a gondolkodásunk, hogy vannak a jó és a gonosz emberek, és mindig a jók győzedelmeskednek. Az evangéliumban Jézus találkozott a rossz emberekkel is, és arról beszél, hogy az eldobott kőből szegletkő válik. Zakeus megbánta bűneit, és szétosztotta vagyona felét a szegények között, Saulból pedig Szent Pál, a népek apostola lett, és megírta élete végén a csodaszép szeretethimnuszt. Engem sem bírónak küldött az Isten, hanem »orvosnak«, illetve »edzőnek«, aki motiválja a gyermekeket. Én hiszem, hogy ez működik a raboknál is.

Hálás vagyok Várnagy Andreának, hogy belevágott ebbe a nagy kísérletbe velem együtt, és külön köszönöm Budai István tábornoknak, hogy partner volt a programban, és hogy a jót kihoztuk az elítéltekből.”

Várnagy Andreát meglepte Csaba testvér egyedi ötlete, ám örömmel csatlakozott a kezdeményezéshez. Mint mondta: „A zene egy láthatatlan híd, amely két különböző világot összeköt. A cellák bűnhődő magányát, a félelmekkel teli hosszú éjszakák szorongását és azt az őrzött, újraálmodott szabad világot, amelynek reményébe mindennap kapaszkodni lehet. Azt az oly sokszor elképzelt jövőt, amelyre Isten a művészet által most kinyitott egy ablakot. Hangokba öntött ígéretek, amelyeknek ereje van, és az őszinte hála a családtagok felé, akik a láthatatlan bélyeg ellenére is kitartóan várnak, és viselik az elhibázott, rossz döntések következményeit.”

Tizenhétezer fogvatartott él ma Magyarországon, és negyvenezer gyermeknek kell nélkülöznie elítélt édesapját vagy édesanyját. A fogvatartottak 60 százalékának valamely felmenője is volt elítélt. Böjte Csaba szerint nagyon lényeges, hogy ezzel foglalkozzunk.

„Kitaláltam, hogy milyen jó lenne, ha közösen készítenénk egy albumot, amelyen Andrea zenél, a rabok dalolnak, én prédikálok, és ajándékozzák meg ezzel a saját gyerekeiket. A címe a Hangokba zárt szabadság, melynek ők maguk tervezték a külsejét is, és nyolc fegyház különféle kórusa énekel egy-egy dalt rajta. Számomra olyan nagy élmény volt, amikor elénekelték a fiúk a dalokat egymás kezét megfogva, könnyek között, és a családjuk, a saját gyermekeik tapsoltak. Éreztem, hogy Isten ma is képes csodákat tenni, és ezeknek az embereknek a szívéből kihúzza a szépet.

Az evangéliumból azt kellene megtanulni, hogy tudjuk a jót kiszeretni egymásból, a családtagjainkból, az elítéltekből, mert én hiszem, hogy arra születtünk, hogy boldoggá tegyük, és ne bántsuk egymást! A saját gyerekeinket sem árt tanítani, hogy ellen tudjanak állni a kísértésnek, és megtartsák istengyermeki szabadságukat. A fegyencek arról énekelnek, hogy van remény és megoldás, a szeretetből sarjadó párbeszéd pedig képes lerombolni a bennünk és körülöttünk magasodó falakat, a muzsika és a szeretet hangján pedig hidat építhetünk egymás közé. Adja az Isten, hogy a remény hangja legyen mindannyiunk számára!”

Várnagy Andrea így fogalmazta meg a közös munka értékeit: „Mindannyian többek lettünk. A zene megnyitotta a szíveket, s általa kimondható lett a kimondhatatlan. Ebben a művészi küldetésben, ahogy építettem, én is épültem; ahogy adtam, úgy rögtön vissza is kaptam. A belém vetett bizalmat beléjük vetett bizalommá gyúrva közös alkotásba burkolóztunk. Látva az alázatos munkát, átélve a megható pillanatok csodáját, amelyben a fogvatartottak a nevelőkkel alkottak, muzsikáltak, végig éreztem, hogy áldás van az elkezdett úton. A próbák során tisztuló harmóniák, a daIok mögé rejtett könnyek és mosolyok megelőlegezték, hogy a remény egyszer valósággá válhat. Mert hinni szeretnének magukban. Ehhez az új esélyhez nagy erő kell. És megdönthetetlen bizonyosság az újrakezdés lehetőségében. Ez a remény szól a dalokon és a verseken keresztül. És a kérés azért a bizalomért, amely könnyebbé teheti lépteiket az úton, vissza a teljes élet felé. Az album minden egyes hangja szeretetből született – és mi lehet ennél fontosabb? Ha majd az újjáépülő családok élete egy szebb és jobb jövő felé indul el, akkor tudni fogom, hogy minden hang megérte.”

Videó: Gyermek Jézus Stúdió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria