„Úristen, szenteld meg a mezeinket” – Zsíros Tibor: Képek, emlékek Moldvából és Erdélyből

Kultúra – 2021. július 10., szombat | 14:02

Hatalmas, remélhetőleg minden magyarországi egyetemi és középiskolai könyvtárat és sok magánbibliotékát is gazdagító kötetet vehetünk most a kezünkbe: Zsíros Tibor geofizikus Erdélyben és Moldvában „végigcsángált” tizenhat esztendeje személyes, mégis közérdekű dokumentumainak gazdagon és költői szépséggel illusztrált gyűjteményét.

A teljességgel reális hivatást gyakorló szerző diákévei óta rendületlenül járta-járta nem csupán az anyaországban jóval ismertebb Erdélyt Kolozsvártól Brassóig, Sepsiszentgyörgyig vagy éppen Csíksomlyóig, hanem egy elhagyatott, árva népcsoport lakta területet, Románia Moldva nevű tartományának távoli falvait is. Itt a magyar gyökerek megható, sokszor veszélyeket rejtő megőrzése mindmáig az emberek rendíthetetlen katolicizmusának, a mindennapjaikat átjáró, nagyon intenzív hitéletnek köszönhető.

Idézzünk most Halász Péter 2020 júliusában, Gyimesközéplokon papírra vetett, tanulmány értékű előszavából: „Domokos Pál Péter (a csángó sors avatott krónikása, a téma szent örege, akit Kóka Rozália jóvoltából személyesen is megismerhettem – P. É.) annak idején joggal nevezte a moldvai magyarokat a világ legelfeledettebb kisebbségének, hiszen nemcsak a nemzetközi érdeklődésből, de a magyarországi köztudatból is hiányoztak. A néprajzi szakirodalomban is alig lehetett róluk olvasni, hiszen Domokos Pál Péter, Lükő Gábor, Mikecs László, Veress Sándor és mások művei, valamint az erdélyi gyűjtők és kutatók (Jagamas János, Kallós Zoltán, Kós Károly, Szentimrei Judit, Nagy Jenő stb.) kötetei elsősorban az 1970-es évek második felétől váltak hozzáférhetővé. (...) A moldvai magyarok közé járó, kapcsolatokat teremtő, fényképes, hangfelvételes dokumentációkat készítő, csángó magyar nemzettársaink egyre nagyobb asszimilációs nyomásnak kitett identitását erősítő, irántuk megnyilvánuló érdeklődését, szeretetét kisebb-nagyobb ajándékaival kifejező, velük levelező, sorsuk iránt megértéssel közeledő emberek között az egyik legkitűnőbb, legsikeresebben konspiráló személyiség az a Zsíros Tibor, akinek fényképekkel gazdagon illusztrált, moldvai és erdélyi úti emlékeit bemutató könyvét tartjuk a kezünkben.”

A fenti idézetben szerepel Mikecs László neve, akinek először 1941-ben megjelent munkáját, a Csángók-at versben és prózában rá nagy szeretettel és megbecsüléssel emlékező sógora, Jékely Zoltán adta a kezembe. A taganrogi hadifogolytábor ifjan halt áldozata és Zsíros Tibor között az összekötő kapocs a végtelen szeretet, a megértés, továbbá az értékfelmutatás vágya. Az egyikük tudományos tények és adatok, a másikuk – e könyv szerzője – személyes élmények és kapcsolatok felidézésének sorával szólítja közénk a moldvai csángókat éppúgy, mint életének azokat a csíksomlyói pillanatait, amelyekben tanúja lehetett a székely és a csángó magyar lelkek közös áhítatának. Ám a felsorolás mellé hadd emeljem oda egy Mikecshez hasonlóan magyar református papi családból származó, a csángókról ugyancsak 1941-ben publikáló írónő, Ignácz Rózsa nevét, akinek Keleti magyarok nyomában című, a Dante Kiadónál megjelent regényes útinaplója az 1938-ban írott Moldova című fejezettel indul. S mottóként egy olyan, ismeretlen szerzőtől származó, 1872 körüli dallal, amely akár Zsíros Tibor könyvének összefoglalása is lehetne:

„Csángó magyar, csángó magyar,
Mivé lettél, csángó magyart?
Ágrólszakadt madár vagy te
Elvettetve, eltemetve.

Egy pusztába telepedtél,
Melyet országnak neveztél,
Most se országod, se hazád,
Csak az Úristen gondol rád.”

Ezt a dalt e nagyszerű gyűjtemény egyik életigenlő epizódja juttatta az eszembe, amely az 1989. július 2-án újmiséző fiatal pap, a Kalagorból származó Salamon József életének nagy napját hozza közel hozzánk, szép meseszövésű történetmondásban s nagyon beszédes képekben. Megrendítő az a büszkeség, amellyel a szülőfalu fogadta szeretett fiának első szent szolgálatát valóságos hitbéli és népünnepélyként.

A csángó kincseskamra ugyancsak kiemelésre méltó része egy 1985-ben, ugyanebben a nevezetes faluban mondott „uráló”, azaz újévi köszöntővers aratási részlete. E sorokat olvasva szinte magunk előtt látjuk a kenyérre keresztet rajzoló kezeket:

„Erőst szép volt a búza
Meg vót érvel
A gazda felnézett az Úr Istenhez s azt felelte
Úr Isten, honnan érdemlettünk!?
Olyan szép buzát rendeltél nékünk!”

Érdemes volna idéznünk a Zsíros Tibornak Moldvából küldött, hol nehézkes magyarságú, hol egyenesen magyar–román „makaróninyelven” íródott, de mindenkor szeretettől és hálától sugárzó, igazi kötődésről tanúskodó sorokból, s örömmel közölnénk itt a páratlan szépségű arcokból legalább egy kicsiny galériára valót. De mindezekre rátalál, aki ezt a kiadványt teljes figyelemmel, odaszánt lélekkel forgatja. Az értékes és változatos, prózai és verses részleteket váltogató CD-melléklet pedig egy újabb dimenziót ad az élményhez. Különösen a Sebestyén Márta híres karácsonyi lemezéről már ismerős Siralmas ez világ című dalnak örülhetünk itt, egy anyóka előadásában, illetve annak, hogy végigolvashatjuk a forrófalvi Farkas János 1909-es kéziratos énekeskönyvének gyönyörű szövegeit.

Úgy vélem, a könyv elolvasása után idén nyáron erősen megnő majd az erdélyi és moldvai látogatásokra indulók száma.

Zsíros Tibor: Képek, emlékek Moldvából és Erdélyből (1974–1990)
Fekete Sas Kiadó, Budapest, 2021.

Szerző: Petrőczi Éva

Kiemelt fotó: Lambert Attila; könyvborító: Fekete Sas Kiadó

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2021. július 4-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.

Kapcsolódó fotógaléria