100 éve született Erdélyi Zsuzsanna, a vallásos néphagyomány világhírű kutatója

Kultúra – 2021. január 9., szombat | 19:00

1921. január 10-én született Erdélyi Zsuzsanna, az elmúlt fél évszázad magyar tudományos és művelődési életének megkerülhetetlen alakja. A Szent István Akadémia újraszervezésétől, 1999-től aktív tagjára, az archaikus imádságszövegek gyűjtőjére, elemzőjére, sokak támogatójára és példaképére emlékezik Barna Gábor néprajzkutató, egyetemi tanár, az akadémia főtitkára.

Az elmúlt évtizedekben az archaikus népi imádságok műfaji leírásával, művelődéstörténeti, irodalmi, folklorisztikai elemzésével és közzétételével szerzett Erdélyi Zsuzsanna szakmai tekintélyt magának és a magyar tudománynak idehaza és határainkon túl is. Olyan ember és tudós, aki alázattal folytatta a nagy elődök, Bálint Sándor és Domokos Pál Péter munkáját: a magyar vallási kultúra feltárását. Archaikus imádsággyűjteménye, a Hegyet hágék, lőtőt lépék (1976) nélkül ma már nehezen tudnánk elképzelni nemcsak a magyar néprajz, hanem a magyar művelődés történetét is. És ami legalább ennyire fontos: szakma iránti alázatból, emberségből, hűségből, segítőkészségből mindhárman példaképek lehetnek.

Az Erdélyi család fontos szerepet játszott a 19–20. század magyar művelődési és tudományos életében. A nagyapa, az Ung megyei Nagykaposon született Erdélyi János (1814–1868) költő, filozófus, népköltészeti gyűjtő, az édesapa, Erdélyi Pál (1864–1936) egyetemi tanár, könyvtáros, irodalomtörténész. A magyar–olasz–filozófia szakot végzett, kiválóan zongorázó Erdélyi Zsuzsanna nem néprajzosnak készült. Nagy nyelvtudása révén a külügyminisztérium sajtóosztályán dolgozott annak a kommunista halatomátvétel utáni átszervezéséig.

Erdélyi Zsuzsanna 1953-tól Lajtha László népzenei kutatócsoportjának munkatársaként került kapcsolatba a népköltészettel. Már a Néprajzi Múzeumban dolgozott, amikor 1968-ban a Somogy megyei Nagyberényben magnetofonra rögzített egy hosszú imádságot, ami őt e csodálatos szövegvilág felfedezésére sarkallta. Irodalmi folyóirataink, elsősorban az Új Írás, de a Vigilia is, számos cikket közöltek e szövegekről. Ha nincs a nyelv művészeinek, a költőknek elismerése, nem tudható, mi lett volna a kutató és a szövegemlék sorsa. Juhász Ferenc, Csoóri Sándor, Tandori Dezső és sokan mások lelkesült fogadtatása után azonban már nem lehetett figyelmen kívül hagyni Erdélyi Zsuzsanna munkáját. 1971-től 1987-ig az MTA Néprajzi Kutató Csoportjának munkatársa volt.

Hosszú éveket, évtizedeket töltött terepen, könyvtárakban intenzív kutatómunkával. Munkája révén feltárult a középkori és a barokk vallásos költészet világának az a szelete, amit minálunk a szóbeliség őrzött meg, öregasszonyaink, az „írástudatlanok felelőssége”. Erdélyi Zsuzsanna felismerte, hogy menteni és rögzíteni kell mindent, amit „öregjeink szétmorzsolódó emlékezete” e gazdag szóbeli költészetből őriz, mert ők a műfaj utolsó őrzői. E generáció távozásával ez az imádságműfaj kihal, mert a 20. század második felében gyökeresen megváltoztak az átörökítés társadalmi körülményei, szükségletei és lehetőségei. Bár csak alkalmanként adott elő egyetemeinken (ELTE, Szeged), nagyhatású publikációival, előadásaival követők és tanítványok sorát indította el kutatóútjukon.

Erdélyi Zsuzsanna tanulmányainak sorában az archaikus imádságok feledésre ítélt szövegeit elemezte interkonfesszionális szemlélettel, európai horizontú történeti és összehasonlító kitekintéssel. Kutatásai példát adtak a szomszéd népek számára is. Felfedezéseiről ma már nemcsak egyetemi tankönyvek adnak számot, hanem Török Erzsi, Jancsó Adrienne, Lovász Irén és Ferencz Éva előadóestjein és hanglemezein széles közönség számára is hozzáférhetővé váltak. Ők voltak azok, akik rendszeresen illusztrálták Erdélyi Zsuzsanna előadásait.

Az imádságok legfontosabb témái – Jézus értünk vállalt kínszenvedése s anyjának, Máriának efölött érzett fájdalma – sokakat megérintettek. A számos nyelvi archaizmust őrző szövegek olykor meghökkentő szürrealista látomások. Máskor nyers realizmust tükröznek, vagy éppen szívet szorító, szemet homályosító érzelmeket mutatnak. Költői eszköztárban gazdag szent szövegek, amelyeket pontosan kell elmondani, vállalva még a kihagyó emlékezetből fakadó torzulásokat is, mert csak betű szerinti áthagyományozott szövegként hatásosak – idézhetjük Erdélyi Zsuzsanna elemzését. Az Istenre hagyatkozás mellett, a teremtmény önhitt magabiztosságával a Gondviselést mágiával befolyásolni akaró ember vágya is bennük van. Meg az együttérző szereteté, amellyel az imádkozó az esendő emberiségért kereszthalált is vállaló Megváltó, s Fia szenvedéseit Anyaként elviselő „Boldogságos Szűzanya Mária” fájdalmát átélte, szemlélte. Együtt szenvedett velük, s ebben a compassióban saját fájdalmait egy kozmikus méretű összefüggésben oldotta fel. A teremtmény itt eggyé válhatott teremtő Istenével.

A Hegyet hágék... megjelenése elindított egy sok-sok embert felrázó és megmozgató gyűjtőmozgalmat. Erdélyi Zsuzsanna gyűjtési felhívásaira levelek százai érkeztek a Kárpát-medence és a nagyvilág számos pontjáról nemcsak imádságszövegekkel, hanem vallomásokkal is, lélekben és imádságban egyesítve a szétszabdalt és szétszóródott magyarságot.

Minden közép-európai népre és nyelvre kiterjedő, s külföldön is elismert egyéni tudományos teljesítményéért Erdélyi Zsuzsanna számos elismerést kapott: Népművészeti Európa-díjat, a Pitre–Marino-nagydíjat, a Bethlen Gábor-díjat. Munkássága a Magyar Örökség része lett. Kossuth-díjjal tüntették ki, és megkapta a Magyar Művészeti Akadémia – amelynek tagja, tagozatvezetője volt – aranyérmét. Az indulástól tagja volt a Keresztény Értelmiségiek Szövegségének (1989), a Bálint Sándor Magyarságtudományi Szakosztály vezetője volt. Újraszervezésekor (1999) tagjai közé választotta a Szent István Tudományos Akadémia. Több településen díszpolgárrá választották. A legnagyobb elismerést azonban a körülötte szerveződő fiatalabb pályatársak, költőink és előadóművészeink szeretete és egy nemzet megbecsülése jelenti.

Erdélyi Zsuzsannának nagy szerepe volt abban, hogy megjelenhettek Bálint Sándor, Domokos Pál Péter vagy Volly István hézagpótló munkái, hogy Magyarországon az 1970-es évektől kezdve a vallási néprajz a hatóságoktól is megtűrt tudományos diszciplínaként formálódhasson, működhessen. Bálint Sándorral együtt indította el az esztergomi népi vallásosság gyűjteményt, amely ma a Keresztény Múzeum értékes részlege.

A „hegyet hágék, lőtőt lépék” metafora az akadályokon úrrá levő ember képét idézi, aki fáradhatatlanul törekszik célja felé a nehézségekkel birkózva, azokat legyőzve. Ez a céltudatos, fáradhatatlan munkásság volt jellemző Erdélyi Zsuzsannára is. Sok-sok ezer megtett kilométer, sok önemésztő törődés és fáradság, nekikeseredett versenyfutás az idővel, majd szemrontó és agyzsibbasztó minuciózus filológiai munka, hétköznap és ünnep egybemosása, közben a kötelező munkahelyi penzumok teljesítése, a nagycsalád ellátása – ezek voltak éveken át mindennapjai. A Hegyet hágék, lőtőt lépék könyv címével tehát önmagáról és munkájáról is vall Erdélyi Zsuzsanna. Ilyen munkát csak úgy lehet felvállalni, ha az ember felismeri küldetését. A kutatót ugyanis nemcsak a tudományos kíváncsiság vezérli. Erdélyi Zsuzsanna tudta, hogy az általa gyűjtött és elemzett imádságanyag több mint értékes szöveghagyomány: „Szívet erősítő, lelket könnyebbítő, Istenhez emelő szövegek.” Bennük, mögöttük az Istent kereső, az Istenhez igyekvő, a Nála megnyugvást remélő ember jelenik meg. Már halála után jelent meg dédelgetett terve, a Mária Anya – Mária Anyánk kötete Medgyesy S. Norbert gondozásában, amely Mária alakját mutatja be a népénekek tükrében. Méltó kiegészítője Hetény János A magyarok Máriája című könyvének.

Születésének centenáriumán megköszönjük a gondviselő Istennek, hogy nekünk adta Őt, hogy hatalmas kultúrkincset mentett meg áldozatos munkájával, hogy tanulhattunk tőle tudósi alázatot, emberi tartást és kitartást a munkában, szolgáló szeretetet, hűséget és elkötelezettséget a hitben, a magyarság, az Ember és Isten szolgálatában!

Élete példája folytatóra, hagyatéka feldolgozóra vár.

Szöveg: Barna Gábor/Szent István Akadémia

Fotó: Szent István Akadémia; Magyar Művészeti Akadémia

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria