Ami emberré tesz

A meghívástörténetek magával ragadó eseménye a mindent elhagyó Krisztus-követés. Ez a lemondás félelemmel tölthet el bennünket. A meghívottak azonban nem úgy hagyják ott hálóikat és ezzel együtt egész megélhetésüket, fontosabb kötelékeiket, hogy semmijük sem marad. A tanítványok valami olyat fedeznek fel Jézusban, ami megérinti őket a vele való találkozásban. Ezért kezdik követni. És itt nem az elhagyáson, hanem a követésen van a hangsúly!

Jézusban nem azt fedezték fel, hogy ő a várva várt Messiás, a második isteni személy, maga a megtestesült Isten. Ezt csak évekkel később, hosszú utat bejárva ismerik fel és értik meg. Jézus személye az, ami igazán magával ragadja őket. Egy ember, aki után jó menni, aki nem olyan, mint más. Benne az „igen igen, és a nem nem”. Egyszóval egy olyan, normális emberrel találkoztak, amilyennel addig még soha. Egy magával ragadó emberrel.

A legnehezebb hivatás ez: normális embernek lenni. Lehet valakinek több szakmája, több diplomája, érthet a számítógéphez, a legmodernebb telefonhoz, mégis kudarcot vall az emberi kapcsolataiban, nem képes megbocsátani, és gyerekes konfliktusokba keveredik, melyeket jogi úton igyekszik rendezni. Önbecsülését csak az adja, amije van, amit felmutathat, de egyetlen percet sem tud a szeretteivel tölteni, hogy a haszontalannak tűnő, áldott pillanatokban együtt éljék meg a legfontosabb kincset: az egymásra fordított időt, a „jó együtt lenni” semmivel sem pótolható élményét. A szeretet és az idő szorosan összefügg, hiszen Isten is az időben jött el közénk, hogy szeressen bennünket.

A tanítványok mindezt úgy élték meg, hogy szinte nem is voltak tudatában, egyszerűen a nyomába szegődtek ennek a felbecsülhetetlen értéknek. Elhagytak mindent. Mégis minden az övék lett, vagyis a százszorosát kapták vissza mindannak, amijük addig volt.

„Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra.” Emberségünk taván mélyre evezve megtalálom azt a jót, ami belül, a szívem legmélyén van, vagyis Isten csodálatos jelenlétét. Ez vezet el bennünket arra a kitüntető feladatra, hogy emberek lehessünk egy embertelen és Isten teremtését átformálni akaró vagy éppen semmibe vevő világban. Mindannyian emberhalászok vagyunk, abban az értelemben, hogy lehetőségünk van az igazi ember felfedezésére és felfedeztetésére, s így rátalálhatunk önmagunkra, teremtett voltunkra. A legnagyobb feladat kihalászni egy ember életéből azt, amitől ember lesz az imádság, a nevelés, a szeretet, az elfogadás és a közös küzdelmek által.

Az erőszak gyökerei:
 Jólét munka nélkül,
Öröm lelkiismeret nélkül,
Tudás jellem nélkül,
Kereskedelem erkölcs nélkül,
Tudomány emberség nélkül,
Imádat áldozat nélkül,
Politika elvek nélkül.
                                 (Mahatma Gandhi)

Bátor Botond OSPPE