A cédrusember – Képregény Csontváryról

Ha a jeles építész, Gerlóczy Gedeon az alkotó halála évében nem menti meg a pusztulástól ezt a páratlan életművet, akkor ezek a ma már világhírű képek – köztük a Csontváry sorsát pontosan kiábrázoló Egy cédrusfa Libanonból, amelyet ma mindenki Magányos cédrus néven ismer – közönséges zsákokként végezték volna.

Egy fiatal és nagyon tehetséges szegedi képzőművész, Kálmán Áron igazán méltó és ötletes módon emlékezett meg a magyar képzőművészet, sőt, filozófia történetének e nevezetes évfordulójáról. Nem monográfiát, nem is patográfiát (egyfajta művész-kórtörténetet) írt és rajzolt a centenárium tiszteletére, hanem szabályos képregényt, a comics szabályait követő, gazdagon és drámaian illusztrált szöveget, de nem gyermekeknek vagy serdülőknek, hanem felnőtteknek.

A kötet Csontváry önéletrajzának szavaiból építkezik, annak kulcsfontosságú kijelentéseit ábrázolja nagyon mozgalmas és rajzfilmszerű képekben. Többek között azt az 1880-ban kapott égi üzenetet, amely szerint a fiatal iglói patikussegéd „a világ legnagyobb napút festője lesz, nagyobb Raffaelnél”. Ez az epizód nem csupán egy festőművész, egy képzőművész indulása volt, hanem egyszersmind egy magánmitológia megszületéséé is, amely több ponton rokonítható a tizenkilencedik századi brit zseni, a költő és képzőművész William Blake sajátos alkotó létformájával, amelyben a külvilágnak, a családnak, a pályatársaknak nem sok szerep jutott egy öntörvényű élet sok vonásában „egyszemélyes valláshoz” hasonlító parancsai mellett. Az ilyen, látnoki és látomásos emberek nagy ajándékokat tudnak adni a világnak, a világban való otthonosság élménye azonban elkerüli őket. Egy-egy közjáték erejéig – ilyen volt Csontváry esetében az 1907-es párizsi tárlata – a közönség el- és befogadja őket, de a folyamatos alkalmazkodásra való képtelenségük miatt sorsuk feloldhatatlan magányba torkollik. Hiába a képekbe álmodott Vihar a Hortobágyon, A Nagy Tarpatak völgye a Tátrában vagy a művész távolabbi vándorútjait megörökítő Görög tengerpart, a Baalbek vagy éppen a Mária kútja Názáretben, sem ezek a művek, sem a többi Csontváry Kosztka Tivadar-remek nem oldotta ezt a magára mért egyedüllétet.

Egy bizonyos: Kálmán Áron könyve méltó rokona a Csontváryról készült filmeknek, köztük a legnevezetesebbnek, Huszárik Zoltán 1980-ban bemutatott, érzékeny és empatikus Csontváryjának is. Szívből remélem, hogy az első számú magyarországi „cédrusember”-emlékponton, a pécsi Csontváry Múzeumban is hozzájuthatnak majd ehhez a könyvhöz a látogatók!

(Kálmán Áron: Csontváry. Kosztka Tivadar önéletrajza alapján. Scolar, Budapest, 2019.) 

Petrőczi Éva

Magyar Kurír

Az írás az Új Ember 2019. július 14-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.