A HÉT VERSE – Balassi Bálint: Adj már csendességet

Kultúra – 2019. július 20., szombat | 20:30

Talán furcsának hat, hogy éppen ezt a verset választottuk a nyár kellős közepén. De hiszen az evangélium is az Úr lábánál való megpihenésre és szavának hallgatására hív ezen a hétvégén. A fesztiválok és vigasságok forgataga közepette mintha még nagyobb szükségünk lenne a csöndre. A pihenés ideje a csönd ideje is. Töltse most be néhány percre első klasszikusunk régi magyar nyelven írt imája.

 

ADJ MÁR CSENDESSÉGET

Adj már csendességet, lelki békességet,
         mennybéli Úr!
Bujdosó elmémet ódd bútól szívemet,
         kit sok kín fúr!

Sok ideje immár, hogy lelkem szomjan vár
         mentségére,
Őrizd, ne hadd, ébreszd, haragod ne gerjeszd
         vesztségére!

Nem kicsiny munkával, fiad halálával
         váltottál meg,
Kinek érdeméért most is szükségemet
         teljesíts meg!

Irgalmad nagysága, nem vétkem rútsága
         feljebb való,
Irgalmad végtelen, de bűnöm éktelen
         s romlást valló.

Jóvoltod változást, gazdagságod fogyást
         ereszthet-e?
Engem, te szolgádat, mint régen sokakat,
         ébreszthet-e?

Nem kell kételkednem, sőt jót reménlenem
         igéd szerint,
Megadod kedvesen, mit ígérsz kegyesen
         hitem szerint,

Nyisd fel hát karodnak, szentséges markodnak
         áldott zárját,
Add meg életemnek, nyomorult fejemnek
         letört szárnyát;

Repülvén áldjalak, élvén imádjalak
         vétek nélkül,
Kit jól gyakorolván, haljak meg nyugodván,
         bú s kín nélkül!


Fotó: Borsodi Henrietta

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria