A HÉT VERSE – Dsida Jenő: Templomablak

Kultúra – 2019. október 12., szombat | 20:30

Áldáskérő verset olvasunk ezen a szombat estén, melyben a költő szelíden a lényeges felé irányítja tekintetünket. Legyen hálaadás is ez a vers templomainkért, a helyekért, ahol újra és újra összegyűlhetünk az Eucharisztia ünneplésére.


TEMPLOMABLAK

                         Szent-Iványi Sándornak

Kik csak az uccán
járnak-kelnek
szépséget rajta
nem igen lelnek,
kiváncsi szemmel
rá nem tapadnak:
csak egy karika,
szürke karika,
ólomkarika,
vén templomablak.

Rácsa rozsdás,
kerete málló,
emitt moh lepi,
amott pókháló, –
sütheti napfény,
sötét örökre,
mint világtalan,
bús világtalan,
agg világtalan
húnyt szeme-gödre.

De ki belép
a tág, iromba,
boltozatos,
hűvös templomba
s belülről pillant
ablakára,
megdöbbenten áll,
megkövülten áll,
elbűvölten áll: –
Nézz a csodára! –

Színek zengése!
Fények zúgása!
Mártir mosolya!
Szűz vallomása!
Kék, ami békül,
piros, mi lázad!
Magasba ragad,
a mennybe ragad
lángtünemény
és tűzkáprázat!

Ó, titkok titka:
a földön ittlent
belülről nézzen
mindenki mindent,
szemet és szívet
és harcot és békét! –
Áldja meg az Úr,
áldja meg az Úr
a belülről látók
fényességét!


Fotó: Borsodi Henrietta

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria