A hetedik szoba küszöbén – Megjelent Fila Béla kötete

„Nemde lángolt a szívünk, amikor beszélt az úton és kifejtette az Írásokat?” – mondják a tanítványok egymásnak Emmauszból visszatérve Jeruzsálembe. Világosság támadt elméjükben, lángra gyúlt a szívük, miközben hallgatták a Feltámadott szavait. Megértették a nagy isteni összefüggéseket, felismerték Jézust a kenyértörésben, s most örömmel térnek vissza oda, ahonnét korábban szinte elmenekültek: életük nagypénteki „holtpontjára”, melyről immár tudják, valójában az Élet sarokpontja. Jézus szavai és a vele való találkozás átformálja őket. Ez a belső átalakulás minden igehirdetés célja. Akik Fila Béla elmélkedéseit, prédikációit, előadásait hallgatták, gyakorta lehettek részesei ilyen tapasztalatnak. Igehirdetése nyomán világosság támadt az értelemben, láthatóvá váltak az isteni összefüggések, lángra lobbant a szív, öröm költözött a lélekbe, új távlatba kerültek az élet „holtpontjai”, s elindult a belső, titokzatos átalakulás. Nemde lángolt a szívünk, amikor beszélt hozzánk? – emlékeznek vissza Béla atya tanítványai, hallgatói, szentmiséinek látogatói. A most megjelenő prédikációs kötet ebből a közös tapasztalatból született, ezt a tapasztalatot eleveníti meg, amikor Fila Béla atya Hódmezővásárhelyen mondott prédikációit adja a kedves olvasó kezébe.

A szívet lángra lobbantó és átformáló igehirdetéshez sok minden szükséges. Mindenekelőtt az, hogy az igehirdető eleven kapcsolatban legyen azzal, amiről, Akiről beszél. Szüntelen vágyakozással kell keresnie, mélységeiben kell ismernie és megragadottan kell szeretnie azt, Akinek az igéit hirdeti. Béla atya az igehirdető küldetéséről is vall, amikor a teológus hivatásáról így fogalmaz: „Ha a teológust nem ragadta meg teljes valóságában és mélységében isten misztériuma, dicsősége és az üdvösség reménysége, akkor nem képes teljes értékű teológiai munkát végezni.” Akik Fila Béla prédikációit hallgatták, megérezhették, Isten feltáruló-rejtőző Igazsága egészen lebilincseli, ez életének mindeneket magához vonzó és elrendező gravitációs középpontja. Ebből a centrumból fakad papi-teológusi élete. Isten, a Szent Titok szépséges és jóságos Igazságának a vonzásában élt, Belőle és Róla szólt, az Ő erőterébe vonta hallgatóit. Élte és hirdette: Isten Igazsága az egyetlen és teljes válasz életünk értelmének átfogó kérdésére. Örömmel és magával sodró lendülettel közvetítette az üzenetet: személyes életünk és a valóság átfogó Értelme, Isten Logosza egészen közel jött hozzánk Jézus Krisztusban, hogy Isten legbelső élete az ember legbelső élete, igazsága legyen. Létünk átfogó, teljes és végérvényes értelme az, hogy Jézussal rábízzuk magunkat Istenre, engedjük, hogy a Szent Titok rendelkezzék az életünkkel. Engedjük, hogy kezébe vegyen bennünket, hogy életünk igazsága belesimuljon Isten Igazságába.

A szívet lángra gyújtó és átformáló igehirdetés másik elengedhetetlen feltétele, hogy az igehirdető jól ismerje és szeresse azokat, akikhez szól. Jézus mielőtt feltárta volna az Írások értelmét az emmauszi tanítványoknak, egyszerűen csatlakozott hozzájuk, velük együtt haladt az úton, megkérdezte és meghallgatta őket. A tanítás csak ezután következett. Béla atya is így végezte igehirdetői szolgálatát. Igazi útitársul szegődött azok mellé, akiket a nagy Pásztor rábízott. Figyelmesen hallgatta, bátorította, erősítette őket a nehéz élethelyzetekben, de szívesen osztozott örömeikben is. Mélységes tisztelettel, szüntelen érdeklődéssel és tapintatos szeretettel fordult minden egyes ember személyes életének titkához. Aki őt hallgatta, a felfedező örömével találhatott rá saját esetleges létezésének mélyebb dimenziójára, véges létének feltétlen súlyára, kezdhette mind jobban megszeretni önnön életének legbelső titkát, a szántóföldbe rejtett Kincs, a töredékesben rejtőző Teljesség, Isten jelenléte miatt. Aki őt hallgatta, abban szilárd meggyőződéssé érlelődhetett a belátás: életének értékét nem sikerei vagy kudarcai, nem teljesítményei és emberi elismerések adják meg, hanem egyedül az önmagát neki ajándékozó Szent Titok, akinek rendelkezésére bocsáthatja, kezébe teheti életét testvérei szolgálatában.

Aki szüntelen vágyakozással keresi, mélységeiben ismeri, megragadottan szereti azt, Akinek az igéit hirdeti, aki ugyanakkor közelről ismeri és figyelmes szeretettel kíséri azokat, akiknek Jézust hirdeti, az megtalálja az Igét közvetítő igaz, bölcs, erővel teli és időtálló szavakat. Béla atya igehirdetéséből mindannyian őrzünk ilyen szavakat, mondatokat. Ezek kísérnek bennünket, velünk tartanak személyes zarándokutunkon. Felidézzük őket, s erőt merítünk belőlük. Máskor meg azon kapjuk magunkat, hogy egy-egy mondata, jellemző kifejezése vagy hangsúlya annyira beépült saját gondolkodásunkba, hogy már észre sem vesszük, de belülről és tartósan formál bennünket. Az is megeshet, hogy már utólag sem tudjuk pontosan beazonosítani a mondatokat, felismerni a bennünk rejtetten továbbható szavakat, de mégis elevenen él bennünk maga az Igehirdető: Béla atya arca, Istentől megragadott alakja, Istennek átadott papi-igehirdető személyisége. Bárhogy is legyen, az bizonyos, hogy lángol a szívünk miközben homíliáit idézzük, rejtetten tovaható szavait magunkban feltaláljuk, és igehirdető arca-személyisége megelevenedik előttünk. A most megjelenő prédikációs gyűjtemény adja meg minden kedves olvasójának ezt a felemelő tapasztalatot. Az emmauszi tanítványokéhoz hasonló örömteli és hálára indító élményt Fila Béla atya igehirdetésével (újra) találkozva: „Nemde lángolt a szívünk, amikor beszélt az úton és kifejtette az Írásokat?”

Magyar Kurír