Vár állott, most… – Régészeti feltárás Kaposváron

A szakember azonban arról számolt be lapunknak, hogy az elmúlt években előrelépés történt a vár történetének kutatásában. 2019 tavaszán régészeti feltárást végezhettek a romoknál, és a munkálatok a megyeszékhely finanszírozásával a tavalyi évben is folytatódtak. A tervek szerint az egykori, meglehetősen elhanyagolt területen, ahol a délkeleti torony jelentéktelen téglamaradványai dacoltak az idővel, egy parkot alakítanak majd ki, ahol a vár falainak épen maradt szakaszai is megtekinthetők lesznek. 

Emeljünk ki néhány momentumot a vár szövevényes történetéből! Az erődítmény első említése 1387-ből való. Ekkoriban és a 15. század első felében Újvárnak (Wywar), 1465-ben és 1470-ben már Kaposújvárnak (Kaposwywar) nevezték. 1495-ben került sor az első ostromára: a II. Ulászlóval dacoló Újlaki Lőrinc elleni hadjárat során a királyi csapatok elfoglalták a várat. Bonfini leírása szolgáltatja az első adatokat az épület szerkezetéről: figyelemre méltó, hogy hármas árokrendszert és sáncokat említ a szöveg. A história szerint 1403-ban Zsigmond király a várat és a hozzá tartozó uradalmat fele-fele arányban a Győr nemzetség Szerdahelyi ágához tartozó Ders Mártonnak és a Héder nemzetségbeli Tamási Henrik fiának, János erdélyi vajdának adományozta.

1555-ben Tojgun pasa ostrom alá vette és elfoglalta a várat. A török uralom alatt a magyarok többször megkísérelték visszafoglalni, de nem jártak sikerrel.

A kaposvári vár csak 1688-ban, Buda visszafoglalása után szabadult fel. Ezután Esterházy Miklós birtoka lett, és az Esterházyaké maradt a későbbiekben is. 1702-ben megkezdődött az épület pusztulása. A 18–19. században fokozatosan hordták el a téglafalak maradványait, de a palotaszárny például elég sokáig megmaradt. A terménytárolóként, silóként használt Nostra, illetve a különböző kiszolgáló épületek megépítésével végképp megpecsételődött az erődítmény sorsa. A régész úgy véli: az 1702-es várrombolási rendelet hatását gyakran túlértékelik. A helyiek építőanyag-igénye többet ártott a magyar váraknak, mint a Habsburgok. 

Tavaly augusztusban a múzeumunk dolgozói háromhetes feltárást végeztek a várnál – számolt be a fejleményekről Molnár István. – A 2019-es, két hónapon át tartó kutatások során igyekeztünk tisztázni a vár építési periódusait, és az egykori palánk egy hosszabb szakaszát is feltártuk. A Kapos folyó elmocsarasodott árteréből kiemelkedő dombocskára egy nagyméretű, a külső oldalán 11,8 x 11,8 méteres, nyilván többszintes torony épült, melyet egy körülbelül 35 x 38 méteres, trapéz alakú, fallal lezárt várudvar vett körül. Egy vizesárokkal átvágták a szigetet. A 15. században a nyugati oldalon palotaszárnyat építettek ki. Egy következő lépésben a várudvar falaitól 3,5–4 méterre párhuzamos külső falakat emeltek, falszorost alakítottak ki, azon túl pedig árkot ástak. A 15. század második felében vagy a 16. század elején az északkeleti sarokban a falból kissé kiugró, kerek tornyot építettek. A vár téglából készült, csak a korai falak alapozásához használtak köveket. Az 1540-es években a téglafalak köré palánkfalat emeltek. 

Tavaly nyáron kibontottuk a betonozott parkoló alatt lévő téglafalakat. Itt a falszorosba később beépített épülethez tartozó falak alapjait is megtaláltuk. Néhány kisebb szelvényt a várudvaron is nyitottunk, de a munka nagyobb részében a palánkfal maradványait kutattuk. Több feltárható területet találtunk, ahol a magas talajvíz jól konzerválta a palánkfal faszerkezetének alsó részét. 

A földbe ugyanis egykor 1–2 méter mélyen cölöpsorokat ástak, amelyeket ágakkal megfontak, és néhol gerendákkal meg is csapoltak – magyarázta az ősi technikát a régész. – Ezek közé földet töltöttek, így egy széles és több méter magas földfalat emeltek. Az északkeleti részen tudtuk megnyitni a legnagyobb területet. A cölöpsorok itt 9–10 méter szélességben követték egymást. A külső cölöpsornál farkasfogszerűen elhelyezett rövidebb gerendákkal, míg a belső kilencedik sornál egy nagy, hosszú gerendával csapolták meg a cölöpöket. A két sor között hosszú és vastag merevítő gerendák feküdtek. 2019-ben egyébként egy másik feltárt területen is hasonló szerkezetet figyeltünk meg. Itt a cölöpök mellett rácsszerűen lerakott, egymásba csapolt, fekvő gerendákat találtunk. A mocsaras talaj miatt vesszőfonatot, vékony deszkasort fektettek le, majd erre töltötték rá a palánk földjét, amely 60–80 centiméter magasan volt követhető. A sánc külső cölöpsora előtt egy szűkülő falú árok húzódott, amelynek aljába kifelé néző, kihegyezett karókat szúrtak. Keleten, északkeleten a palánk nagyjából 15 méter távolságból keríthette a téglafalakat, a déli oldalnál viszont a palánk a téglafalakhoz közel futott, aminek a Kapos közelsége lehet az oka.

A régész elmondása szerint a feltárások legfontosabb eredménye az, hogy tisztázták a vár alaprajzát és építési periódusait, illetve megtalálták az egykori palánkfalat, melynek faszerkezetét a talajvíz alul jól konzerválta. A feltárás két évében nagyjából 30 méternyi szakaszon vizsgálták meg a mintegy 10 méter széles palánkfal alsó részét. Délebbre a fal vonala nem teljesen rekonstruálható, ám úgy tűnik, egy darabon már a téglafalakhoz valamivel közelebb futhatott a palánk. A szakemberek azt gyanítják, hogy északkeleten egy egyszerűbb bástya, délkeleten pedig egy nagyobb méretű kerek bástya állhatott.

Mint megtudtuk, a feltárás során értékes leletanyagra találtak a kutatók: 13–17. századi kerámiatöredékek kerültek elő nagy mennyiségben, és számos fémtárgy is, köztük ágyú- és puskagolyó, fokos, sarkantyú, karpáncéldarab, lószerszámdísz, gyertyatartó. Emellett rézedénydarabokat, köves gyűrűt, plombákat, érmeket is rejtett a föld. Molnár István szerint a legkülönlegesebb leletnek azok a bőrből készült lábbelimaradványok számítanak, amelyeket szintén a talajvíz konzervált. Ezek ugyanis más körülmények között általában elpusztulnak.

Molnár István régész-főmuzeológus azt is elújságolta, hogy az újabb levéltári kutatások, elsősorba  Szatlócki Gábor munkái alapján már teljesebb képük van a vár 1555-ös ostromáról, amikor is – a korábbi vélekedésekkel szemben – a védősereg egy része hősiesen harcolt a törökök ellen, és ha kellett, életét adta a várért. Róluk is fontos megemlékeznünk. Mert emlékek híján szétgurulnak múltunk gyöngyszemei.

Szöveg: Lőrincz Sándor

Fotók: Rippl-Rónai Múzeum, Kaposvár

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2021. január 31-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.