A kedvesség filozófiája – Egy mondat Lisieux-i Szent Terézről

Kultúra – 2022. augusztus 7., vasárnap | 19:03

Halmai Tamás költő, író, irodalmár jegyzetét olvashatják.

Magyar nyelven is számos szakmunka és laikus közelítés elérhető, mely Lisieux-i (Kis) Szent Teréz (1873–1897) teológiai hagyatékát teszi mérlegre, de Terézt mint a kedvesség filozófusát nem szokás számontartani, persze a szóra: filozófus, fel is vonhatják szemöldöküket a bölcselet avatottjai, holott igen, bólinthatunk, filozófus, amennyiben a filozófiát annyira tágan értjük, hogy elférjen benne a gondolkodáson túli gondolatiság is, minthogy a lét végső kérdéseiről nemcsak az analízisre kész rációnak, de a ráérzésekre nyitott léleknek is lehet mondandója; amit a tudomány tud, a misztika nem jobban, hanem másként tudja, mert nem tudja, hanem fölérzi; az előbbi tapasztal, feltételez, vizsgál, bizonyít, újragondol, az utóbbi rátapint és kimond; ennek konszenzusos igazsága van, annak irgalmas ajánlatai; ez pontos kíván lenni, az megelégszik a szépséggel; tudomány és misztika nem szemben állnak, de nem is kiegészítői egymásnak, leghelyesebb, ha azt mondjuk, hogy viszonyukról nincs megbízható fogalmunk, hiszen ha lenne, bizonyára a misztikus bölcselkedés felkentjeinek nevezhetnénk magunkat, de már az ezt érintő gondolatmenet is okafogyott hübrisz akkor, ha rendelkezésünkre áll egy életmű, mely egy teljes, jóllehet rövidre szabott élettel hitelesítette magát, a Terézével, akinek a „Vonj magadhoz” Krisztust – és csakis Krisztust – áhító magatartása jegyében a halálhoz mért létre is égi pillantása esett („Nem helyes életnek nevezni azt, aminek meg kell szűnnie”); a kis út misztikumát saját esendősége és jelentéktelensége mondatta ki vele („Nagyon kicsi lélek vagyok, aki csak nagyon kis dolgokat tud felajánlani a Jó Istennek”,  „A Kármel hegyére átültetett apró virágnak ki kellett nyílnia a Kereszt árnyékában”); az áldozati önátadásban Istent kiteljesítő lelki missziót fogalmazott meg („Elfeledtem önmagam és törekedtem semmiben sem önmagamat keresni”, „Kicsi ecset vagyok én, amelyet Jézus választott ki azért, hogy belefesse a képét azokba a lelkekbe, amelyeket reám bízott”, „Ahhoz, hogy a rejtettet megtaláljuk, magunknak is [el] kell rejtőznünk”); a fájdalom és szenvedés köreiből a szeretet végtelen körzetébe sugározta át vágyait („Aki szeretetből fölvesz egy biztosítótűt, megtéríthet vele egy lelket”, „Szeretetből akarok szenvedni, sőt örülni is”, „Nem elég szeretni, bizonyságot is kell tenni róla”, „A Szeretet tudománya, ó igen!”); művelődési igényeit a tökéleteshez igazította („Ami engem illet, semmit sem találok már a könyvekben, csak az Evangéliumban”); tudván tudva, hogy a névtelen jótettek magasabb hermeneutikára számíthatnak („Ennek a történetnek sok oldalát csak az égben olvassák”) – mert ahogy a szabadságot határok garantálják, úgy a kedvesség filozófiája sem együgyű életstratégia, hanem jámbor mindentudás, a mértéket ismerő, de imádattal a mérhetetlen felé forduló szív alázatos öröme: „túlságosan szeret minket ahhoz, hogy engedjen nekünk”.

Fotó: Sanctuary of Lisieux

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2022. július 31-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.

Kapcsolódó fotógaléria