A lélek és a szellem épülésére – Díjátadással nyílt meg a XXV. Szent István Könyvhét

Kultúra – 2017. május 22., hétfő | 17:25

Erdő Péter bíboros, prímás nyitotta meg a XXV. Szent István Könyvhetet a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Szent II. János Pál pápa dísztermében május 22-én. A megnyitón Pierre Riché történészt és Szuromi Szabolcs Anzelm kánonjogászt Stephanus-díjjal tüntették ki.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A megjelenteket Farkas Olivér, a Szent István Társulat (SZIT) igazgatója köszöntötte, majd Sarbak Gábor elnök mutatott be néhányat a könyvhét újdonságai közül. Kiemelte közülük Pierre Riché Oktatás és művelődés a barbár Nyugaton – 6–8. század és Szuromi Szabolcs Anzelm Az egyházi intézményrendszer története című kötetét. Idén ugyanis e két szerzőnek adta át Erdő Péter bíboros, a SZIT fővédnöke és Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, a Stephanus Alapítvány elnöke a Stephanus-díjakat.

Pierre Riché gazdag életművét Hervé Ferrage együttműködési és kulturális tanácsos, a Budapesti Francia Intézet igazgatója méltatta. Kiemelte, hogy Riché mindig árnyalt és elmélyült módon igyekezett bemutatni az élettel teli – vagyis egyáltalán nem „sötét” – középkor történelmét.

Pierre Riché történész 1921-ben született Párizsban. A Sorbonne-on szerezte felsőfokú képesítését: történelemből tett vizsgát, és bölcsészettudományi doktorátust szerzett. 1948–49-ben az algériai Constantine-líceumban, 1949 és 1951 között a mans-i gimnáziumban tanított. 1951 és 1953 között a Centre national de la recherche scientifique (CNRS) kutatója volt. Tanársegédként 1953 és 1957 között középkori történelmet tanított a Sorbonne-on. 1957-től 1960-ig pedig a Tuniszi Egyetem középkori történelmet oktató docense volt.

1953-ban nősült meg, négy gyermeke van. A Rennes-i Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán tanított 1960 és 1967 között. A Paris X-Nanterre Egyetem professzora volt 1967-től 1989-ig, 1989 óta ugyanezen intézmény professor emeritusa. Ugyanitt az ókori és kora középkori kutatóközpont igazgatója. Jelenleg is elnöke a Franciaországi Történelmi Társaságnak. A The Medieval Academy of America levelező tagja. Az Eure-et-Loir-i Régészeti Társaság, valamint a Vieux Marly Társaság tiszteletbeli elnöke.

Számos önálló kötet szerzője és szerkesztője, főként franciául publikál. Főbb műveit, cikkeit és tanulmányait a világ számos nyelvére lefordították. A tudóst irodalmi kategóriában díjazták, az elismerést nevében Török József, a PPKE Hittudományi Karának (HTK) professzora vette át.

Bruno Esposito, az Aquinói Szent Tamás Pápai Egyetem tanára Szuromi Szabolcs Anzelmnek, a PPKE rektorának munkásságát ismertette. Mint elmondta, a Stephanus-díj kitüntettje hívő emberként, szerzetespapként és tanárként a legmagasabb színvonalon kutatja és adja tovább másoknak az Egyház kánonjogi hagyományát.

Szuromi Szabolcs 1972-ben született Budapesten, négygyermekes családban. Középiskolai tanulmányait a budapesti II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban végezte, ahol 1991-ben érettségizett, majd – világi hallgatóként – felvételt nyert a Pázmány Péter Hittudományi Egyetemre (a mai Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kara). 1996-ban baccalaureatust (teológiai egyetemi végzettséget), majd 1998-ban licenciát szerzett a PPKE Hittudományi Karán, valamint szintén 1998-ban kánonjogi licenciátust a PPKE Kánonjogi Posztgraduális Intézetében.

Kánonjogi doktori disszertációját 1999-ben védte meg A püspökökre vonatkozó egyházfegyelmi rendelkezések az Anselmi Collectio Canonumban címmel. 2002-ben habilitált a PPKE Kánonjogi Posztgraduális Intézetében, majd 2006-ban újabb PhD-fokozatot szerzett, ezúttal a PPKE Hittudományi Karán A temetésre vonatkozó egyházfegyelmi rendelkezések a XII–XIII. században címmel. Nagydoktori címét 2010-ben védte meg a Magyar Tudományos Akadémián, Törekvés a régi egyházi kánonok összegyűjtésére, mint a középkori egyetemes kánonjog-gyűjtemények sajátossága (8–12. század) című munkájával.

1998. augusztus 15-én lépett be a premontrei rend csornai prépostságába. 1999–2000-ben az Orange megyei Szent Mihály-apátság vendégnövendéke volt Kaliforniában. 2000. június 17-én Erdő Péter székesfehérvári segédpüspök diakónussá szentelte a Győri Egyházmegye címére – elbocsátva a premontrei rend szolgálatára. 2000. december 17-én Csornán Erdő Péter szentelte pappá, szintén a Győri Egyházmegye címére. 2002. augusztus 15-én örökfogadalmat tett a Csornai Premontrei Prépostságban.

1996-tól 1998-ig a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium hittanára és cserkészparancsnoka volt. 2000-től tanít a PPKE Kánonjogi Posztgraduális Intézetében (KJPI). 2006-ban a PPKE KJPI nyilvános rendes tanára lett, egyúttal a Nevelési Kongregáció megerősítette a PPKE KJPI intézetvezetői tisztségében. A PPKE HTK Kánonjogi Tanszékét 2009-óta vezeti. 2007 és 2011 között a PPKE rektorhelyettese, 2011. szeptember 1-jétől pedig rektora. 2013-ban a PPKE-n belül az ő kezdeményezésére jött létre a Nemzetközi Kánonjogtörténeti Kutatóközpont.

Az egyetemi beosztásaihoz kötődően számos tudományos és felsőoktatási társaság tagja, vezetője. Nemzetközi szakmai konferenciák gyakori előadója. Több hazai és külföldi folyóirat és tudományos sorozat szerkesztője és szerkesztőbizottsági tagja. Főbb kutatási területe a középkori kánonjogi intézmény- és forrástörténet. Nemzetközileg legjelentősebb új eredményei a 6–13. századi európai kánonjogi kódexkultúra szövegtanúinak feltárása, leírása és rekonstrukciója területén jelentek meg. Publikációs listájában – amely közel ötszáz tételt tesz ki – huszonhét kötet található, amelyből három társszerző közreműködésével, tizenkettő pedig idegen nyelven jelent meg. A tudóst teológiai kategóriában jutalmazták.

Erdő Péter bíboros a könyvhetet megnyitva rámutatott, hogy a könyv nagyon összetett és kifinomult kulturális közeget teremt, e rendezvény pedig alkalmat ad az emberek egymás közötti párbeszédére is. „Kívánom minden olvasónak, hogy a lélek és szellem épülésére szolgáló könyvek által a szeretetben elmélyüljön és a hitben megerősödjön” – zárta megnyitóbeszédét a főpásztor.

A könyvhétre ellátogató érdeklődőket idén közel nyolcezer kiadvánnyal, köztük hetvenhat újdonsággal várják a kiadók. A keresztény szellemiségű könyvkiadók hagyományos seregszemléje a budapesti Ferenciek terén május 22–27-ig tart.

A Magyar Kurír, vállalva és folytatva az Új Ember Kiadó gazdag könyvkiadási örökségét, idén Új Ember Kiadványok sorozatcímmel öt kötetet jelentetett meg, melyeket ITT ajánlunk a kedves olvasók figyelmébe. A könyvek a Szent István Könyvhéten 15%-os kedvezménnyel vásárolhatók meg az Új Ember pavilonjában, vagy megrendelhetők a webáruházunkban.

Fotó: Lambert Attila

Baranyai Béla/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria