A magyar kultuszital – Vándorkiállítás a szódáról és a szikvízgyártásról

„Whisky, szóda, kóla, rum, / paradicsom vodkával, / és ma este szakítok / a világ összes bajával. / Limonádé, gin bele, / borkocsonyakockával, / és ma este szakítok / a világ összes bajával. // A világ minden fájdalmát / ma kulcsra zárom én, / ellazulok, mint a nyúl / egy répatorta tetején.” Bajor Imre pergős számával kezdődött az a kiállításmegnyitó, amely a szódavizet állítja a középpontba a kaposvári Rippl-Rónai-múzeum egyik emeleti termében.

Szóóódát vegyenek! – olvashatjuk az ajtókereten, mielőtt még belépnénk a kiállítótérbe, és a nagy melegben arra gondolunk, milyen jólesne egy pohár hideg buborékos víz. Nem csalatkozunk, hiszen odabenn Az Ön pultja felirattal lefelé fordított üvegpoharak mellett kínálja magát a szifonos nedű, és mellette egy szódásballon is áll. Aki megtekinti ezt a nem mindennapi kiállítást, minden bizonnyal bámulatos profizmussal keni-vágja majd a különféle fröccsök arányszámait, és elcsodálkozik a Krúdy-fröccs összetételén, ugyanis népszerű írónk – annak ellenére, hogy gyakran szenvedett pénzhiányban – kilenc deci borhoz öntetett mindössze egy deciliter szódavizet. Vallotta: a szódavíz megnevetteti a bort…

Köszöntőjében Ábrahám Levente múzeumigazgató nem hagyhatta ki, hogy ne utaljon a pattogó ritmusú kupléra, mely szerint szakíthatunk a világ összes bajával. Sajnos a pandémia ezt most nem engedi. Elég, ha végigtekintünk a megnyitóra összesereglett, szájmaszkot viselő közönségen, amelynek tagjai kisebb csoportokban léphettek be a terembe. Arról is megbizonyosodhattunk, hogy a szóda a hosszú évtizedek során nem ment ki a divatból, továbbra is kultikus szerepet kap. (Egy időben a hölgyek intim mosakodásra is használták.)

Kiss Imre, az MKVM igazgatója a megnyitóbeszédében megvallotta: egészen addig nem hozta lázba a szódavíz, amíg el nem olvasta Draveczky Balázs Fröccstörténelem című írását. Draveczky, aki igazgató elődje volt, és a kaposvári intézmény igazgatóhelyettesi székéből került a fővárosba, különös élvezettel írt terített asztalokról. A költőként is ismert Balázs mester sajnos idejekorán elhunyt, ám intellektusát, humorát, különleges személyiségét sokan a szívükbe zárták, ahogyan e sorok írója is. Szép gesztus, hogy a már korábban említett írása mellett a fényképe is része ennek a mostani kiállításnak.

Az emlékezés fontos, mert különben szétgurulnának múltunk gyöngyszemei. Ezt pedig ne hagyjuk, inkább merüljünk el a szétáradó buborékvilágban, a szódatörténetben, a szikvízhistóriában, a szebbnél szebb formájú, színes, golyós vagy anélküli, sima felületű vagy drótfonásos szódásüvegek világában, a szikvíztöltő gép működésében! A kiállításon természetesen patronos szifon is látható, és még számos relikvia vonzza a tekintetet. Egyebek mellett egy irkafüzetből kivágott kézírásos igazoló jelentés is, sok aláírással, amely azt tanúsítja, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc napjaiban Glacz Géza szikvíziparos folyamatosan támogatta az események résztvevőit.

Egy téves információt is eloszlat a kiállítás. Sokan ugyanis úgy tudják, Jedlik Ányos találta fel a szódát, ám az igazság az, hogy Joseph Priestley fedezte fel a szénsav vízben történő elkeverésének módját. Az viszont cáfolhatatlan tény, hogy Jedlik Ányos a találmánya révén lehetővé tette a mesterséges ásványvíz nagyüzemi előállítását, ezáltal ő lett a magyar szikvízgyártás atyja. A bencés pap tanár már az 1820-as években egy új módszerrel tisztította meg a hordókban érkezett balatonfüredi vizet, majd 1842-ben Budapesten szikvízgyárat alapított.

A Szegeden élő, ma is aktív szikvízkészítő iparostól, Bánffi Istvántól megtudtuk: az első országos szikvízrendelet 1869-ben jelent meg, és egy évre rá Kaposváron már szódát gyártottak Háj Ede jóvoltából. Bánffi István lelkes gyűjtése révén évtizedeken át folyamatosan gyarapodott a szikvíztörténeti kollekció, amelyben mutatós hirdetések is helyet kapnak. A Cseley és Társai Szikvízgyára például ilyen szöveggel reklámozza a parádi vízhez hasonló, magyar szabadalomként számontartott kékes italt: Ha egészséges akar lenni, igyék szódavizet!

Szódásüveget ábrázoló képzőművészeti alkotások is láthatók a kiállításon. Aki járatos a hangjegyek világában, az eldúdolhatja magában Zerkovitz Béla vidám dalát, amelynek kottája szintén szerepel a bemutatott tárgyak között.  Átlényegülés az irodalomban címmel pedig prózaírók – köztük Tömörkény, Márai, Váncsa, Hegedűs Gyula – egy-egy művének részleteiben mélyedhetünk el. Hogy is fogalmazott Márai Sándor a Magyar borok című írásában? „Mert a szódavíz nem ásványvíz, ezt jegyezzük meg jól. A szóda már a civilizáció, az igaz, de nemzedékek és évszázadok fortélya kellett hozzá, míg a magyar megtanulta és feltalálta a fröccsöt, ami a hosszú élet titka. Sajátságos, de igaz, hogy fröccsöt nem tud a magánember készíteni. Hiába tanulod meg a leckét, hasztalan vásárolsz háromdecis poharakat, igen, hiába méred ki és vegyíted aggályos gondosan a két deci bort egy deci szikvízzel, a fröccs képletét csak a hivatásos csapos ismeri. S a magyar, mikor feltalálta ezt a csodálatos, bölcs és óvatos vegyületet, mely elég tömény ahhoz, hogy sarkallja a borozgató férfi képzelőerejét, s ugyanakkor eléggé szelídített, hogy ne ártson a nemesebb szerveknek, mély élettapasztalatról tett tanúbizonyságot. Mert minden ásványvíz gyászos dolog, elrontja a bor jellemét, de a szikvíztől a badacsonyi vagy egri fehér illata nem változik, s a fröccs óvatos-okos keverési aránya, hála az évszázados gyakorlatnak, megóvja a magyart mindenféle kilengéstől.”

A kiállítás Kaposváron december végéig várja a látogatókat.

Szöveg: Lőrincz Sándor

Fotó: Kovács Tibor

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata a 2020. szeptember 20-i Új Ember Mértékadó mellékletében jelent meg.