A mi Sziklás Madonnánkról – Tóth Csaba Leonardo bűvkörében

A kvalitásérzék nem csal. Óriási meglepetés szembesülni ezzel az „egyszer csak valahonnan előkerült” – ahogy utóbb kiderült, a múzeumi raktárban jobb sorsra váró, nemrég restaurált – alkotással. A döbbenet oka, hogy műkedvelő szemmel: „ez tiszta Leonardo”. Ami persze lehetetlen… Hiszen, ha az lenne – ahogy az ágaskodó lovat ábrázoló szobráról, a „Budapesti lovasról” és az itt őrzött tanulmányrajzairól – már biztosan tudna a világ, felbolydult volna a művészettörténészek köre. A szerzőre való utalás: Leonardo műhelye. Ennyi. Műhely. Persze ez a legelegánsabb megoldás: valami ügyes követő vagy tanítvány munkája. Az ember mégsem érti, hol marad(t) a felhajtás, a „reklám”, miért nem hall lelkes, bizonyságot kereső vagy éppen hevesen cáfoló kutatásokról? Tóth Csaba festőművész ugyanezt érezhette annak idején, amikor a múzeum ifjú munkatársaként először látta meg „a mi Sziklás Madonnánkat”. Ami azóta sem hagyta nyugodni, úgyhogy végül maga kezdett nyomozásba; és éppen kiadásra vár a vonatkozó tanulmánya.   

– Az egész múzeum elvarázsolt, soha előtte nem kerülhettem ilyen közelségbe remekművekkel. Az intézmény dolgozójaként betekinthettem az összes raktári anyagba. Ezek pedig ugyanolyan izgalmasak voltak, mind az állandó kiállításon látható alkotások. Ezzel a képpel is a tanulmányi raktárban találkoztam. Egyszerűen rabul ejtett. Mindez negyven éve történt.

– 2007-ben Szentkirályi Miklós Béla restaurálta ezt a Pálffy-hagyatékból származó festményt. A szakember egy interjúban elmondta, hogy kertészmérnökként dolgozó fiát kérte meg, segítsen neki beazonosítani a Madonna-képen látható növényeket. Hozzátette: „A tájképi háttér klasszikus módon, olajjal festett, míg a figurákat alárajzolták. A Madonna kék köpenye lazurittal, enyves festékkel lett kiszínezve, de szerepel a képen tojástempera is. A következtetést viszont, hogy mindez mit jelent, már a művészettörténészeknek kell levonniuk.” Megjegyezte még: közel járnak ahhoz, hogy megnevezzék a szerzőt. Ennél több, konkrétabb információ azonban azóta sincs a festményről.

– Ezzel a véleménnyel most találkozom először. Beleborzongtam, ugyanis az érvelésemből, ismeretek híján, ez a rész hiányzott. Ezek után még inkább meg vagyok győződve az állításom igazáról.

– Színvonalát, kvalitását tekintve a kép nagymester sejtet...

– A végleges, közlés előtt álló tanulmányomban alaposan körüljárom ezt a kérdést. Lélegzetelállítóan összetett a kompozíció, minőségi kivitelezése pedig csak a remekművek sajátja. A Mértékadó olvasóinak nem kell elmondani a Mária-jelenések lélektanát. Lourdes-ban, Fatimában a csodát nem mindenki látta, pedig ott volt a szemük előtt.  

– A „Leonardo műhelyével” szemben, hogyan határozható meg Leonardo konkrét szerzősége stiláris, technikai, „lélektani”, szakirodalmi szempontok alapján?

– A tanulmányomban mindezeket sorra veszem. A Szépművészeti Múzeumban őrzött képen először csak a gyermek Jézus arca, Mária haja, illetve a karjain gyűrődő drapéria nem illett bele a leonardói szerzőségbe. A nálam őrzött fotónegatívból készített képen a felnagyítás után vettem észre Mária hajában a vékonyan összefont részeket, amelyek gyakoriak Leonardo Madonna-képeinek hajviseletén. Itt érzékeltem, hogy ez más festészeti technikával készült, mint a kép egyéb részei. A gyermek Jézus arckarakterének analógiáját megtaláltam a Sziklás Madonna párizsi változatán. Számítógépes animációban gondolkodtam, ami bizonyíthatja, hogy ugyanaz volt az ihletője mindkettőnek. A többi képrészlet annyira egyértelmű, mind Leonardóra vall.

– Giorgio Vasari szegedi tondójának, az Angyali üdvözletnek a beazonosításában a New York-i Pierpont Morgan Library gyűjteményében őrzött előkészítő Vasari-rajz segített. Mária alakjával, testtartásával, „mozdulatával” kapcsolatban is talált lehetséges leonardói párhuzamokat, ugyancsak amerikai források alapján. Röviden összefoglalva miről van szó, illetve melyek ezek az árulkodó jegyek? 

– Már Pigler Andor felfedte a Metropolitan Múzeumban őrzött, a Leonardo-életmű szempontjából kulcsfontosságú rajzzal a párhuzamot, illetve a konkrét inspirációs irányt. Számomra viszont a brit Kenneth Clark Leonardo-könyve indította el az egész folyamatot, amelyben ő is közölte ezt a rajzot. Ebben a műben születik meg a háromszögkompozíció, amelynek a legtökéletesebb változata a budapesti kép. Valójában a „prototípusa” ennek a leonardói „szabadalomnak”.

Feltételezi, hogy Leonardo ezt a „Sziklás Madonnát” Mátyás király számára festhette, aki viszont 1490-ben elhunyt. Milyen életrajzi momentumok, történeti dokumentumok, „elszólások” utalnak erre a kapcsolatra?

– Ezt a következtetésemet Kenneth Clark és Hekler Antal Leonardo-könyveinek „összeolvasásából” mertem megfogalmazni. Ezek szerint Leonardo a képet Firenzében kezdte el festeni, majd harmincévesen Milánóba költözve referenciamunkaként vitte magával (egy profilból ábrázolt Madonna, ami nincs kész), és még 1485-ben is dolgozik rajta. 1508-ban „a legkeresztényibb királynak elkezdett képről” tesz említést. Leonardo tehát többször elővette a képet, mindig megoldott rajta valamit, de késznek – ami nála a tökéletest jelenti – talán soha nem tartotta. Ezért nem adta ki a kezéből több mint húsz évig.

– Mit gondol, sikerül felhívnia a Leonardo-kutatók figyelmét? Rövid távon várható nemzetközi érdeklődés is a képpel kapcsolatban?

– Ez a legnehezebb kérdés. Nem vagyok művészettörténész, sem Leonardo-kutató. Harminc éve festek szakrális műveket. Ezek olyan képinterpretációk, amelyeknél bele kell helyezkednem az eredeti művész bőrébe, gondolat- és érzésvilágába, világnézetébe, festészeti praxisába. Így nyílnak meg számomra a régi művek, és így közvetítem azokat a mának.

– Hogyan tovább, mi lehet a következő lépés a kép vizsgálatának, eredete tisztázásának ügyében?

– Ahogyan eddig is tettem, mindezt a Gondviselésre bízom.

Fotó: Tóth Csaba archívuma

Pallós Tamás/Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata a 2020. június 7-i Új Ember Mértékadó mellékletében jelent meg.