A mosolygó Beethoven – Előadás a 250 éve született zeneszerzőről

Nem kevesebb mint hétszáz darab Beethoven-szobor került installációként a bonni Münsterplatzra, a nagy zeneszerző szülővárosának egyik fontos terére 2019 tavaszán. A rengeteg szobor nemcsak mosolyog, hanem zöld is, legalábbis a többségük, de van közöttük aranyszínű is. A büsztök a konceptuális művészet egyik képviselője, a német Ottmar Hörl alkotásai, aki a hagyományos tárgyiasság helyett a gondolatiságot helyezi előtérbe. A szobrok a IX. szimfónia Örömódaként ismert utolsó tételére utalnak, a művész célja az volt, hogy vegyük észre, Beethoven nem csak az a nagy természetű, mogorva ember lehetett, amilyennek általában ábrázolják.

Beethoven-miniszobrok Bonnban (Fotó/Forrás: unser-ludwig.com)

Már este hat óra előtt sokan, többségében fiatalok ültek a kávézó földszintjén, stílusosan Thonet-székeken, és várták türelmesen az előadót.  Tóth Endre zenetörténész az említett zöld Beethoven-szobrok egyikét is magával hozta a kávézóba, a német turisztikai hivatal adta kölcsönbe. Előadásának ezt a címet adta: Barátunk lenne-e Beethoven? 

Megnyugtatott bennünket, hogy nyilván csak azért nem maradt fenn a nagy zeneszerzőről mosolygós portré, mert akkoriban nem volt szokás vidámabb képeket rajzolni, festeni, komoly ábrázolást illett készíteni a híres emberekről.

Honnan is indult Beethoven? Nyilván gyermekként nem volt tüstént a világ egyik legnagyobb zeneszerzője – mondta Tóth Endre. – Apja is zenész volt, tenoristaként működött, azonban alkoholista volt, sokszor verte a gyermekeit, Ludwigot is. Miután korán kiderült fia zenei tehetsége, azonnal kis Mozartot akart faragni belőle. Azt gondolta, hátha az ő fia is van olyan csodagyerek, és beutazhatja vele egész Európát. A kis Beethoven elhatározta, hogy elmegy Bécsbe Mozarttól tanulni, ha már az apja kis zsenit akar belőle nevelni. Azonban nem jutott el a császárvárosba, mert megtudta, hogy édesanyja halálán van. Muszáj volt hazatérnie, és átvennie öccse nevelését, hiszen apja alkalmatlan volt erre a feladatra. Ilyen háttérrel indult tehát Beethoven, aki aztán felnőttként nagy hatást gyakorolt mindenkire, egyfajta mitikus alakká vált. Ez egyrészt a művészet iránti teljes odaadásának volt köszönhető, másrészt sajátos munkamódszereinek, de a süketség okozta elszigeteltsége is hozzájárult.

Heves vérmérsékletű ember volt, szenvedélyes, erőszakos, szeszélyes, azonban mégis valahogy vonzó személyiséggé vált az idők folyamán – tudhattuk meg a zenetörténész előadótól. – Nagyon hiú és hirtelen haragú fiatalember volt. Saját tehetségével kapcsolatban is voltak elképzelései, egy anekdotaként aposztrofált idézetet érdemes meghallgatnunk magától a zeneszerzőtől: „Szeretném másra bízni műveim terjesztését, eladását, és örülnék, ha valaki életem végéig eltartana. Cserébe neki adnám szerzeményeim kiadásának kizárólagos jogát, és szorgalmasan komponálnék.” Mikor megkérdezték Beethoventől, hogy mit tart a zeneszerzők fő céljának, azt mondta, a különlegességet és az eredetiséget. Amikor egy hölgy tudni akarta, megnézi-e a Mozart-operákat, azt válaszolta, nem ismeri őket, és nem akar mást hallani, csak a saját zenéjét, nehogy csorba essék az eredetiségén.

Beethoven közeli barátai között meg kell említeni Brunszvik Ferencet, de mások is voltak, akikkel megosztotta legbensőbb gondolatait, álmait. Goethével 1812-ben találkoztak; a költő egyik levelében leírta benyomásait a zeneszerzőről: „Megismerkedtem Beethovennel, lenyűgöző tehetség, de sajnos végtelenül zabolátlan természet, és ha nem is minden ok nélkül tartja gyűlöletesnek a világot, semmit nem tesz azért, hogy önmaga és mások számára élvezetesebbé tegye.”

„Soha nem maradt szerelem nélkül és szerelmeinek többsége magas rangbéli volt” – idézte Tóth Endre Franz Wegelert, Beethoven orvos barátját, áttérve a zeneszerző szerelmeinek témájára. Az előadó szerint Beethoven művészetének jót tett a sok be nem teljesült szerelem. „Nehéz lenne őt elképzelni férjszerepben; nem volt képes az elköteleződésre, és igazából a megszépítő messzeség romantikus motívuma jelenik meg zeneműveiben is. Tulajdonképpen elmondhatjuk, hogy Beethoven a szerelemben nem jutott semmire. Talán jó volt ez így, elképzelhető, hogy azért vonzódott magasabb rangbéli hölgyekhez, mert tudta, hogy kapcsolatukból úgysem lehet semmi. A plátói szerelem ideális volt számára. Nagyon nehezen tudjuk elképzelni, hogy például a felesége azt mondja neki: »Te, Ludwig, vidd már le a szemetet, mosogass el!«” – viccelődött a zenetörténész.

Szó esett a magyar Brunszvik lányokról is. Beethoven nem szívesen tanított, velük azonban kivételt tett, és zongoraórákat adott Martonvásáron a Brunszvik család lányainak. Teréz a zongorajátékával bűvölte el a nagy zeneszerzőt, de nem ő lehetett a „halhatatlan kedves”, hanem Jozefin, a húga. Őutána epekedett Beethoven, szép és elragadó volt, emellett elegáns és ügyes zongorista, de végül hozzáment egy bizonyos Deym grófhoz.

Vannak más hölgyek is, akiket meg kell még említenünk – folytatta Tóth Endre. – Az 1810-es évek elején Beethoven állítólag házassági ajánlatot tett orvosa unokahúgának, de ez a családnak nem tetszett, nem tartották jó partinak a negyvenéves Beethovent tizenhét éves lányukhoz. A zeneszerző aztán belátta, hogy elhamarkodta a dolgot; az újabb kutatások szerint egy rövid zongoradarabot küldött bocsánatkérésként, egy a-moll bagatellt, a dedikáció így szólt: Für Therese. Therese Malfattiról volt ugyanis szó. Azonban egy Ludwig Noll nevű zenetörténész Beethoven macskakaparását nem tudta kiolvasni, így aztán Für Elise címmel került be a darab a köztudatba. Ludwig Noll 1865-ben találta meg ezt a kis művet, és ebből a bagatellből, ebből a „kis semmiségből” lett aztán a zeneirodalom egyik legnépszerűbb darabja.

Az előadás közben zenét is hallgathatott a népes közönség, átdolgozásokat Beethoven műveiből. Szó esett a 250 éve született zeneszerző süketségéről is. Halála után sokan kutatták, vajon mi okozhatta ezt a súlyos betegséget, egyértelmű válasz azonban máig nem született.

Kikerülhetetlen téma Beethoven istenkeresése is. Fontos volt életében a francia forradalom gondolatainak hatása, a szabadság, egyenlőség, testvériség eszméje, ami az Örömódában is megfogalmazódik. Milyen volt Beethoven viszonya a tételes vallással? Az „Átölelem az emberiséget” gondolatából vajon mi következik? Katolikus szellemben nevelkedett, de a formalitások nem érdekelték. Rengeteget olvasta a Bibliát, meg akarta ismerni szöveg szerint is a Szentírást. Úgy gondolta, személyes az ember kapcsolata Istennel, hiszen Isten maga is személyes. Beethovent erőteljesen panteista gondolkodásmód jellemezte, az a megközelítés, hogy Isten egy a teremtett világgal, egy a természettel. Megérintették a keleti tanok is, néhány egyiptomi felirat bekeretezve ott állt az íróasztalán, például: „Minden vagyok, ami volt, van és lesz.”; „Halandó ember nem emelte föl a fátylam.”; „Ő egyedül önmaga, és minden ennek az egyedüliségnek köszönheti a létét.”

Az előadás végén a már előre előkészített lombikszerű kávéfőzőben kis tűz fölött lefolyt fortyogva a forró kávé, és aki közel ült, kaphatott is belőle egy keveset. A hosszúra nyúlt, majdnem kétórás est során az érdeklődés az utolsó pillanatig nem lankadt, ami manapság nem kis dolog, hiszen még vetített képeket sem láthattunk közben. Az előadó zenetörténész azt ígérte, lesz folytatás.

Fotó: Merényi Zita

Mészáros Ákos/Magyar Kurír