A remény zarándokai – Magyar görögkatolikusok római zarándoklata 1900-ban (2. rész)

 „…bevittük óhitű magyar énekeinket Szent Péter templomába”

A Görög Szertartású Katolikus Magyarok Országos Bizottsága által még 1898-ban elhatározott római zarándoklatra végül 1900. március 6. és 9. között került sor. A halasztás elsődleges oka az volt, hogy a Szentszék nem engedélyezte a görögkatolikus püspököknek a zarándoklaton való részvételt.

Mint oly sokszor a magyar görögkatolikus mozgalom történetében, ezúttal is Vályi János eperjesi püspök bölcs tanácsa mentette meg a helyzetet. Mivel jól ismerte a szentévhez kapcsolódó kezdeményezéséket, azt javasolta az országos bizottságnak, hogy a testület lépjen be „A Megváltó Jézus iránti hódolatot előmozdító Nemzetközi Bizottságba”, melyet 1896-ban az Actio Catholica egyik alapítója, Giovanni Acquaderni azzal a céllal hozott létre, hogy a jubileumi szentévben a világ katolikusait különleges hitbuzgalmi kezdeményezésekre buzdítsa. XIII. Leó pápa jóváhagyta a bizottság működését, amely szentszéki támogatás mellett körleveleket intézett a Katolikus Egyház püspökeihez. Ezekben arra buzdították őket, hogy ösztönözzék a híveket és a laikus szervezeteket arra, hogy a szentévre készülve és különösen a szentévben szervezzenek lelkigyakorlatokat, missziókat, nagygyűléseket, adománygyűjtéseket a Szentatya javára (péterfillérek) és zarándoklatokat Rómába és más katolikus zarándokhelyekre, illetve állítsanak Megváltó Krisztus-szobrokat. Az országos bizottság benyújtotta jelentkezését, és annak elfogadása után a magyar görögkatolikusok programja a nemzetközi bizottság hivatalos programjának része lett, ami viszont már lehetővé tette azt, hogy azon a főpásztorok is részt vegyenek.

A kedvező fordulat után Bacsinszky Vladimir, a magyar királyi államvasutak igazgatója és az országos bizottság tagja Rómába utazott, és tisztázta a zarándoklat minden technikai részletét Ottavio Cagiano de Azevedo pápai prelátussal, az apostoli palota prefektusával. Bacsinszky Vladimir igazgató a zarándokok számára az 1891-ben alapított Szent Márta Zarándokházban foglalt szállást, amely napjainkban Szent Márta-házként (Domus Sanctae Marthae) többek között Ferenc pápának is otthont ad.

A római zarándoklaton négyszázhatvanegy zarándok – köztük hatvanhét lelkipásztor – vett részt. Vályi János eperjesi püspök együtt utazott a zarándokokkal, míg Firczák Gyula munkácsi püspök Rómában csatlakozott hozzájuk. A zarándokok viszontagságos körülmények között jutottak el az Örök Városba. A menetrend szerinti budapesti indulás után a Zágráb–Fiume vonalon a szélsőséges időjárás miatt nagy késés következett be, ami felborította terveket. Az egyébként is késve megkezdett Fiume–Ancona tengeri szakaszt is viharos időben tették meg, ami alaposan megviselte a zarándokokat. Az Ancona–Róma útvonalon ugyan kipihenték fáradalmaikat, de március 6-án a tervezett kora reggeli érkezésből kora délutáni lett. A szállás elfoglalása után újabb megpróbáltatás következett: a gondos előkészületek és egyeztetések ellenére bizonytalanná vált az, hogy az idős XIII. Leó pápa fogadni tudja-e a magyar görögkatolikus zarándokokat. Végül a Rómában tanuló gróf Zichy Gyula, későbbi pécsi püspök és kalocsai érsek és a Monarchia szentszéki követségének segítségéve ezt az utolsó nagy akadályt is sikerült elhárítani.

A megnyugtató hír után a zarándokok végigjárták a bazilikákat, és elvégezték azokat az imádságokat, amelyek a szentévi zarándoklathoz kapcsolódtak. Március 7-én, 8-án és 9-én Vályi János és Firczák Gyula püspökök vezetésével a Szent Péter-bazilika Nazianzi Szent Gergely-ereklyéit is őrző kápolnában végeztek szent liturgiát. A magyar nyelv tiltása miatt ezeken a szent liturgiákon nem hangzottak el magyar énekek. Amikor azonban a Szent Péter-bazilika szent kapuján haladtak át a zarándokok, más zarándokok példáját követve, anyanyelvükön kezdtek el énekelni: „…bevittük óhitű magyar énekeinket Szent Péter templomába” – olvashatjuk a zarándoklat emlékkönyvében. Mivel előzetes félelmeikre rácáfolva ez ellen senki sem tiltakozott, a másik három bazilika szent kapuin áthaladva is magyarul énekeltek.

A zarándokok jámbor magatartása és fegyelmezettsége felkeltette a helyi sajtó érdeklődését is. Mind a L’Osservatore Romano, mind pedig a Voce della Verità című napilap elismerését fejezte ki. Sőt a tekintélyes jezsuita folyóirat, a Civiltà Cattolica egyenesen úgy fogalmazott, hogy

a „görög–magyarok” épületes leckét adtak a rómaiaknak arról, hogyan kell összeszedetten, áhítattal és pontosan végiglátogatni a zarándokoknak előírt bazilikákat.

A pápai kihallgatásra végül a római tartózkodás utolsó napján került sor. A zarándokok megilletődve gyülekeztek a Belvedere udvaron, s indultak el hosszú sorban az apostoli palota lépcsőin a boldoggá avatások terméhez (Aula delle Beatificazioni). Egy órányi várakozás után kitörő éljenzéssel fogadták XIII. Leó pápát. A Szentatya rövid imádság után fogadta a zarándokok köszöntőjét. Vályi János püspök rövid beszédében kifejezte a magyar görögkatolikusok ragaszkodását a Szentszékhez és a pápához, s kérte a magyar liturgia szentesítését. Átadta a Szentatyának azt az emlékiratot, amelyben a magyar görögkatolikusok kérésüket összefoglalták, és annak jogosságát igazolták. Ezt követően az országos bizottság tagjai, Szabó Jenő elnök vezetésével, egyenként járultak a Szentatyához, aki megáldotta őket. Végül rövid beszéd után a pápa apostoli áldást adott minden zarándokra.

A Szentszéki Államtitkárság előzetesen tájékoztatást kapott a szervezőktől a benyújtandó kérelem tartalmáról, s jelezte, hogy arra azonnali választ a Szentatyától nyilvánvalóan nem kaphatnak. Az emlékirat szentszéki tanulmányozásával kapcsolatos későbbi államtitkársági iratok kiemelik annak tiszteletteljes hangnemét és visszafogott stílusát. Újra és újra hangsúlyozzák, milyen

jó benyomást tett a szentszéki tisztviselőkre az, hogy a különböző társadalmi rétegek képviselőiből álló csoport valódi közösségként zarándokolt. Jómódúak és szegények együtt utaztak, étkeztek, imádkoztak a zarándoklat alatt.

A római zarándoklat után az országos bizottság díszes kiállítású emlékkönyvet adott ki két térképpel, számos fényképpel, a zarándoklat előzményeinek, lefolyásának történetével, a pápának átnyújtott emlékirat szövegével, a résztvevők névsorával. Az emlékirat címlapját Roskovics Ignác festőművész, az országos bizottság tagja (a liturgiafordító Roskovics Ignác nagyprépost fia) Magyarok Nagyasszonya című festménye díszítette. 

A zarándokok megjelenése és az emlékirat szövege jelentős mértékben javított azon a kedvezőtlen megítélésen, amely az addig beérkezett információk alapján Rómában a magyar görögkatolikusokkal kapcsolatban kialakult. Mivel az országos bizottságnak alapvetően ez volt a célja, és nem számítottak áttörésre a magyar liturgia engedélyeztetésével kapcsolatban, a zarándoklatot teljes sikerként könyvelhették el.

*

Hogy milyennek láthatták a zarándokok a pápát? Ide kattintva megtekinthető egy 1896-ban készült filmfelvétel digitálisan javított és színezett változata, melyen XIII. Leó pápa látható a vatikáni kertekben kíséretével. Az 1810-ben született pápa valószínűleg egyike a legrégebben született embereknek, akikről filmfelvétel készült.

A remény zarándokai – Magyar görögkatolikusok római zarándoklata 1900-ban: 1. rész: „…e zarándoklattal bizonyítjuk létünket” ITT olvasható.

Forrás és fotó: MTA-SZAGKHF Lendület Görögkatolikus Örökség Kutatócsoport

Magyar Kurír