A szavak itt felejtődtek – Szabó Balázs Bandája és az Eleven Hold új albumai

Kultúra – 2018. augusztus 5., vasárnap | 17:54

Szabó Balázs Bandája, valamint az Eleven Hold együttes legújabb albumaikon arról muzsikálnak, milyen az, ha két embernek úgy igazán, lélekfájdítóan köze van egymáshoz.

Szabó Balázs Bandája

Ha egy kapcsolat véget ér, szeretjük annak tárgyi emlékeit bedobozolni, s eltenni otthonunk egy félreeső zugába. A feldolgozás, a továbblépés szimbolikus gesztusa ez, ám mi a helyzet közös élményeink emlékével? Mert az bizony kitéphetetlen a szívünkből, s épp ezért fáj – néha elviselhetetlen kínnal. Szabó Balázs Bandája és az Eleven Hold együttes legújabb albumaikon arról muzsikálnak, milyen az, ha két embernek úgy igazán, lélekfájdítóan köze van egymáshoz.

Kezdjük a súlyosabb anyaggal: Szabó Balázs énekes-dalszerző zenekarával négy év csend után jelentetett meg friss lemezt, s a Rajtad felejtett szavaim imponáló magabiztossággal tartja az előző, Élet elvitelre című korong színvonalát. Sőt, labirintusszerű szövegasszociációival, csavaros zenéjével és érett gondolatiságával megidézi, de túl is szárnyalja azt. A bábszínházi-népzenei háttérből érkező, számtalan hangszerén virtuóz módon játszó Szabó Balázs minden tekintetben kiforrott dalcsokrot tett le az asztalra, valódi zsenije pedig abban áll, hogy figyelmünket nem a megszólaló zenére, hanem önnön lélekhúrjainkra irányítja. Stílusokról, műfaji hatásokról akár lehetne beszélni (volna is mit), de fölösleges: a tizenkét dal – egytől egyig szépen kimunkált darabokról van szó – csupán ugródeszka. A verssorok nyomán apró csodák, bájos mesevilágok, máskor dühítő banalitás és kínban vihogó abszurditás elevenedik meg. Szabó Balázs művészi érzékenysége ámulatba ejt, ön-kíméletlensége földhöz vág – bizony, a lemez tartalmas, érlelendő hallgatnivaló. A szerző gyakran él a sűrűn hadart, képeket és metaforákat halmozó szövegmondással – mintha túláradással leplezné dadogását, amelyet a megsejtett titok vált ki belőle. A Rajtad felejtett szavaim dalai emberlétünk töredékességének rejtélyét tapogatják körbe megilletődötten – a megértés és értetlenség, vágy és undor, szeretet és önzés szélsőértékei között egyensúlyozó lélek nyughatatlan táncát. 

Szabó Balázs csengő-bongó mikrovilágához képest sokkal közvetlenebb hatással szólal meg nemrég kiadott, Magasról című lemezén az Eleven Hold. Az első, amit rögzítenünk kell, hogy ez a csapat már messze jár a kilencvenes-kétezres évek Török-Zselenszky Tamás vezette bandájától. A három albummal gyorsan kultikussá vált együttes elsősorban az egykori frontember dalszerzői világára, Joós Zsófia különleges hegedűjátékára és a grunge lényegre törő, olykor pimasz fogalmazásmódjára épült. Ez azonban már a múlt, a jelenlegi felállástól hiába várnánk olyasféle dalköltészetet, mint mondjuk A fák istenéhez szívbe markoló zsoltárimádsága. A sorrendben ötödik korong nem köntörfalaz, már a nyitószámmal egyből magával ragadja hallgatóját. Lendületes, modern rock szól, itt-ott popzenei, több helyütt metálos ízekkel fűszerezve: a refréndallamok hamar megragadnak a fülünkben, néhány szépen kidolgozott zenei közjáték pedig megmutatja, hogy az együttes tagjai biztos urai hangszereiknek. A Magasról szövegvilága pedig ehhez a zenei közeghez illeszkedik: egy-egy frappáns ötlet laza kidolgozásával formálódnak a dalszövegek, nincsenek túlgondolt, titokzatoskodó képek vagy éppen merész asszociációk. Egy boldogabb világban mindez bőségesen elegendő lenne egy tisztes slágerlistasikerhez. A hazai popszíntér szégyene, hogy a tagok a zenélés mellett mindannyian kénytelenek polgári foglalkozást is űzni.

Ironikus, s egyúttal jelzésértékű, ahogyan az Eleven Hold új albumának címadó száma megidézi az őscsapat egyik jellegzetes dalának vulgáris fordulatát. Ami egykor a kompromisszummentes lázadás karakán gesztusa volt, most nem több mint egy szimpla geg. Hiába, a szavak – ahogyan a fakuló emlék vagy egy régmúlt legenda – itt felejtődtek, rajtad és rajtam. Legyenek bár röptető szárnyak vagy lehúzó terhek, cipelnünk kell őket – hisz közünk volt egymáshoz.

Paksa Balázs/Magyar Kurír

Az írás az Új Ember 2018. július 29-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.

Kapcsolódó fotógaléria