A vers olyan, mint egy vonatjegy – Idén Márton Áron nyomába ered Tóth Péter Lóránt versvándor

A beszélgetésben Tóth Péter Lóránt elárulja, hogy talán már az anyaméhben eljegyezte magát a verssel, és már alig egyévesen kívülről fújta az Öreg néne őzikéje első hat-nyolc versszakát a családi hagyomány szerint. „A versek iránti szeretet az általános iskolában bontakozott ki, erősödött meg bennem. Szerencsés embernek tartom magam, hiszen hamar megtanultam olvasni, nagyon fiatalon megszerettem az olvasást. Azzal, hogy ez mekkora lelki nehézséget is okoz egy gyermeknek, már később, tanárként többször szembesültem.”

A sokáig testneveléstanárként dolgozó versvándor számára „a vers olyan, mint egy vonatjegy, csak ez a jegy nem a külső utazásra jogosít. Segítségével – József Attila után szabadon – elutazhatunk Önmagunkhoz.”

Ugyanakkor a külső utazás sem áll tőle távol, ezért is tette meg például azt az utat, amelyet Radnóti Miklósnak munkaszolgálatosként végig kellett járnia. „A Radnóti-út megtételének vágya is kamaszkoromban dőlt el bennem: látni akartam a költemények keletkezésének a helyszínét, Lager Heidenaut. Szerettem volna tudni, hogy hol van az a »Zsagubica felett, a hegyekben«. Látni akartam azokat a helyszíneket, ahol a menet átvonult, ahol a költő megírta a magyar irodalom legszebb szerelmes verseit. A Jóisten ezzel az úttal 2019 őszén ajándékozott meg, akkor tettem meg az »erőltetett menet« 850 kilométerét huszonnégy nap alatt, gyalogosan, Bortól Abdáig.”

– A versvándor mellett vándortanárnak is hívhatnánk, hiszen zarándoklásai során oktatja, neveli a fiatalokat, nemcsak irodalomból, hanem történelemből is. Nem tud elszakadni a tanítástól? – kérdezi Varga Gabriella.

– Tizennégy-tizenöt éves koromig rendszeresen felléptem versmondóként, aztán jött a másik nagy szerelem, a sport, a kosárlabda. Ennek a csodálatos játéknak a hatására lettem aztán testnevelő tanár. Végeztem történelem szakot is, de szülővárosomban, Kunszentmiklóson és Bács-Kiskun megyében mindenki testnevelőként ismer. Így majd’ tizenöt éves szünet következett a színpadra állás terén. A versektől nem szakadtam el, saját kedvtelésre tanultam azokat, aztán 2008-ban egy József Attila-összeállítással újra közönség elé álltam. Azóta lépésről lépésre haladok előre, nemcsak az irodalmi és történelmi előadások elkészítésében, de a nagyvilágban is. 2015-re alakult úgy az életem, hogy a tanári pályát és a versmondó létemet megfelelő minőségben már nem lehetett összeegyeztetni – akkor döntöttem úgy, hogy a sípomat szögre akasztom és útnak indulok.

Lórántnak a vándorlás lételeme, ám ez nem tévesztendő össze a céltalan bolyongással. „Szerettem volna megismerni ezt a csodálatos Kárpát-hazát, de nemcsak úgy, mint turista, hanem úgy, hogy közben az utazásaim helyszíneire vigyek is valamit. Én ezeket az előadásokat viszem. Iskolákba, művelődési házakba, templomokba, könyvtárakba. A versmondás a magyar kultúra részeként számomra nem öncélú dolog: közösségépítő tevékenység.”

„A népért végzendő munka nem külön foglalkozási ág, hanem minden hivatással elválaszthatatlanul együtt járó kötelesség” – mondja Márton Áron, Erdély legendás püspöke. E gondolat mentén próbálja élni az életét Lóránt is.

S ha már Márton Áron: amennyiben a pandémia engedi, most az ő nyomába fog eredni. „Idén ünnepeljük Márton Áron püspök születésének 125. évfordulóját. Az emberkatedrális – ahogy Illyés Gyula nevezte Erdély nagy püspökét – megismerését anyai nagyanyámnak köszönhetem. A »tassi mama« mesélt nekem először róla, pedig nagyanyám talán kétszer ha járt a határon túl. Mégis, az én egyszerű, falusi nagyanyámhoz is eljutott Márton Áron híre. Tíz évvel ezelőtt végigstoppoltam Erdélyt. Máramarosszigetről indultam és Csomakőrösig mentem, a híres vándor szülőfalujába. …az utóbbi években fizikailag Márton Áron nyomába eredtem, és egyre nagyobbá vált bennem a késztetés, hogy lelki értelemben is megtegyem ezt az utazást. Ezért készítettem el az életéről szóló előadást, amelynek Isten szolgája, Márton Áron, a szeretet apostola címet adtam.”

Tóth Péter Lóránt szerint Isten az emberiség legsötétebb óráiban apostolokat, szenteket küldött nekünk, hogy fényt gyújtsanak, erőt adjanak az „ember szépbe szőtt” hitének, őrzőként vigyázzanak ránk és az emberség és szeretet lángját menekítsék át a vészterhes időkön a jövő generációinak. A XX. század népét őrző, óvó pásztora és apostola volt a „Hegy”, Erdély legendás püspöke: Márton Áron.

Tóth Péter Lóránt, aki drávaszögi feleségét is vándorlásainak köszönheti, a NEK-hez kapcsolódóan Esterházy János szent életű felvidéki politikus életére is fel kívánja hívni a figyelmet. Amint az interjúban elhangzik, az emberiség legsötétebb óráiban, a kegyetlen kommunista börtönök világában a foglyok, így Isten szolgája Esterházy János is mindent megtett azért, hogy magához vehesse az Oltáriszentséget. Tette mindezt hihetetlen körülmények között, bátor találékonysággal: testvére, Mariska egy időben a falu plébánosától kapott szentostya morzsáit kétszersültbe sütve küldte be neki a börtönbe a szentáldozásra.

A versvándorról és további terveiről szóló interjút teljes egészében ITT olvashatják.

Forrás: Varga Gabriella/NEK

Fotó: Tóth Péter Lóránt

Magyar Kurír