Adventi békekívánás – A Makám és a Misztrál új lemezéről

Kultúra – 2019. december 22., vasárnap | 16:50

Rég túl vagyunk már azon, hogy a versmegzenésítés zenei értelemben kimerüljön puszta dalfabrikálásban. Az egyszerű alaphozzávalók – egy szál gitár, szuggesztív ének, tiszta dallamok, beat és folk – természetesen ma is érvényesek, ám ami elég volt a Kaláka, a Sebő együttes vagy a Szélkiáltó indulásának idején, az manapság már kevés az irodalomszerető nagyközönség figyelmének felkeltéséhez.

A műfaj mezőnyének legjobbjai nagyon jól tudják ezt, ám nem valamiféle megfelelési kényszerből, hanem szerves zenei fejlődés eredményeként indulnak új utakra kézen fogva a verssel. Ragyogó példa minderre a Makám Sík Sándor verseit megzenésítő Encián című stúdióalbuma, illetve a Misztrál 20 éves jubileumi koncertjének hangzóanyaga.

A hetvenes évektől íródó története során a Makám számtalan formációban muzsikált. Egyetlen biztos pontja Krulik Zoltán dalszerző, énekes, aki mostanság szinte koncertről koncertre változó összeállításban lép színpadra. Jele lehetne ez egy zenekar belső válságának, de esetünkben szerencsére szó sincs erről: Krulik a Makám-alkotóműhely abszolút középpontjaként nem taszító-, hanem vonzóerőként működik, és szerteágazó zenei tevékenységének egy-egy színfoltjához hívja zenélni társait, barátait. A Sík Sándor-dalok öt évvel ezelőtt egy színházi előadáshoz születtek, s némi áthangszerelés után most kerültek először lemezre Bálint Péter (didzseridu), Bede Sári (ének), Boros Attila (basszusgitár), Gyulai Csaba (ütőhangszerek), Juhász Endre (duduk), Szabó Árpád (hegedű, ének) és a szerző tolmácsolásában. Az együttes repetitív zenei gyökereihez részben visszatérő, rövidke dalcsokor tizenkét szerzeményéből tulajdonképpen csupán nyolc tétel veszi vállára a katolikus költő sorait, s egy játékos, dinamikus nyitódal (Lilé, lilé) után szokatlan zenei szigorúság, sőt, borongós hangulat lepi meg a hallgatót. Napfényesebb ízekre a hatodik számig (A torony kürtöse) várnunk kell, a Nocturnum megzenésítését pedig baljós, keleti melódiákkal incselkedő háromtételes dalfüzérré kerekíti a csapat. Ezután felemelő folytatás az addigiakat megkoronázó De profundis, majd a lemezt záró, egy régebbi szerzemény átdolgozásával született Mária, Mária.

Lehetett volna alibizős slágergyűjtemény a Misztrál együttes húszéves jubileumi koncertje, ám az immár két évtizede alkotó, kockázatos döntéseiről méltán híres zenekar a közelgő jeles évforduló alkalmából újabb merészséggel lepte meg rajongóit. Egyrészt bemutattak néhány vadonatúj szerzeményt a készülő (azóta már megjelent) új stúdiólemezről, másrészt megpróbáltak finom szövésű kórusköntöst szabni a dalaik köré. A kísérlet megörökítésre érdemesen kiválóra sikerült, amit főként az átdolgozásokat a csapattal együtt készítő Vedres Csabának, illetve az azokat megszólaltató Csíkszerda kórusnak köszönhetünk. A bőséges válogatás néhol egészen szokatlan dalválasztásokkal szolgál, s a zenekar slágereiként kanonizálódott számok sem az addigi egyértelműségben hangzanak fel: Vedres arányérzékét dicséri, hogy egyetlen szerzeménynél sem tűnik erőszakoltnak a kóruskíséret. Van, ahol csupán egy kis „zenei tértágítást” kellett végrehajtania, máshol pedig biztos kézzel találta meg a nagyszabásúbb fogalmazásmód után kívánkozó alapokat. Ekképp alakult át a szelíd Békesség-óhajtás sodró lendületű rockdallá, az Esti teázás katartikus erejű mini-drámává, a Tündérmenet és a Reggeli reggae pedig fergeteges öröménekléssé. Kedves meglepetés az Égigéző tűpontos vokál-polifóniája, a Vérivó leányok elektronikus zörejekből építkező örvénylése, valamint egy gregorián himnusz (Gyöngyöt az embernek) és egy taizéi ének, a Da pacem, Domine (Zsoltár gyermekhangra) szívmelengető felbukkanása.

Az utóbbi mellé egyébként is szokatlanul nagy számban társulnak békekívánó szövegek a Misztrál-koncertalbumon, míg a Makám Szűz Máriához fohászkodik oltalomért lemezének zárlatában. Ez több mint véletlen: elgondolkodtató egybeesés. Közvetlenül sulykolt mondanivaló helyett mindkét alkotógárda a vallásos irodalom nagyjaival üzeni advent csendességét az egyre barbarizálódó korszellemnek. 

Paksa Balázs

Magyar Kurír

Az írás az Új Ember 2019. december 15-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.

Kapcsolódó fotógaléria