Álljunk meg egy (könyvtári) látnivalóra! – Térkép Mikes püspök 1928-as világ körüli útjáról

Kultúra – 2020. június 26., péntek | 13:08

A Szily János Egyházmegyei Gyűjtemény és Látogatóközpont munkatársai a szombathelyi egyházmegyei könyvtár érdekességeiből, látnivalóiból válogatnak. Tizenkét héten keresztül egy-egy kincset ajánlanak az érdeklődők figyelmébe, mely tükrözi e gyűjtemény sokszínűségét, gazdagságát.

A héten már személyesen is fel lehet keresni az intézményt, s így újra alkalom nyílik megtekinteni nemcsak a most bemutatott tárgyakat, hanem a könyvtár egyéb értékeit is.

Mikes János (1876–1945) modern gondolkodású, világlátott ember volt. Szombathelyen ő volt az első automobil-tulajdonos, valamint ő volt az első püspök, aki repülővel utazott Rómába.

Élete során többször is útra kelt, de utazásai közül kiemelkedik a Sydney-ben megrendezett eucharisztikus kongresszuson való részvétele. Itt egyedüli magyarként képviselte hazánkat. Maga az utazás fél évig tartott, mivel közben felkereste azon paptestvéreit, akiket különböző országokba kivándorolt magyarok lelki gondozásával bízott meg. Így útja során érintette többek között New Yorkot és Torontót; hazafelé pedig járt Indiában és Új-Zélandon is.

Életéről és többek között erről az útjáról emlékezett meg az egyházmegyei könyvtár 2011-ben, a Mikes-emlékévben A világjáró megyéspüspök című kiállításon. Itt volt megtekinthető ez a térkép is az 1928-as útjáról és annak állomásairól.

Forrás és fotó: Szily János Egyházmegyei Gyűjtemény és Látogatóközpont / Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria