Anselm Grün: Vágyaink – Hogyan elégedjünk meg azzal, ami a miénk?

Kultúra – 2020. december 20., vasárnap | 17:08

Pákozdi István, a felsőkrisztinavárosi Keresztelő Szent János-templom plébánosa írt ajánlót Anselm Grün OSB új, a Lazi Kiadó gondozásában megjelent kötetéhez.

A szerző szinte minden katolikus vagy életvezetést igénylő más felekezetű, vallású kortársunk számára ismert. A münsterschwarzachi bencés szerzetes könyveivel világsikert aratott, sok-sok nyelvre – köztük magyarra is – lefordították számos könyvét.

Az önismeretnek manapság igen nagy a jelentősége: pszichológusok, életvezetési, mentálhigiénés szakemberek, papok, lelkivezetők tartanak ilyen kurzusokat, hívják fel rá vezetettjeik figyelmét, adnak ki tanulmányokat, könyveket. Ez a könyv kifejezetten az ember belülről fakadó vágyaival foglalkozik, amelyekre nem nagyon szoktunk odafigyelni, pedig igen meghatározóak életünkben. Az első részben a vágyak gyökereinek feltárását adja a könyv, majd tizenkét lépésben azok felismerését, integrálását, átalakítását, és elvezet az élet művészi formálásához, amelyben „helyre kerülhetnek” vágyaink; higgadtságra, kiegyensúlyozottságra vezethetnek el minket.

A szerző mint katolikus szerzetes, pap, teológus bőven használja a Szentírást, főként az evangéliumokat, hiszen azokban Jézus világosan beszél az ember szívéből fakadó vágyakról és azok helyes kezeléséről.

Az irodalomjegyzékben megadott tizenegy mű címe mutatja, hogy a könyv szerzője nemcsak a saját meglátásait veti papírra, hanem beleáll a „szakirodalom” sorába, felhasználva a forrásokat.

Az eredeti mű öt éve jelent meg, magyarra Hernádyné Szemere Rita, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanulmányi osztályvezetője fordította le igényesen, olvasmányosan.

A könyv ajánlható a házasságra készülőknek, de serdülő fiataloknak, pályakezdőknek és mindazoknak, akik szembesülnek szívük, személyiségük, lelkük mélységeivel, és keresik a válaszokat egy jobb, határozottabb, evangéliumibb életvitel felé.

Anselm Grün: Vágyaink – Hogyan elégedjünk meg azzal, ami a miénk?
Lazi Könyvkiadó, Szeged, 2020

Szöveg: Pákozdi István

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria