Árpád-kori templom maradványait tárták fel Tolna megyében

Kultúra – 2019. augusztus 8., csütörtök | 12:37

Árpád-kori templom maradványait tárták fel régészek a Tolna megyei Kisszékelyben; az épület érdekessége, hogy túlélte a török hódoltság másfél évszázadát, és a magyar hívek a 19. század elejéig megőrizték.

A napokban lezárult, kéthetes ásatáson, amelyet a Kisszékelyi Kulturális Egyesület kezdeményezésére végeztek a szekszárdi Wosinsky Mór Megyei Múzeum munkatársai, a templom három építési periódusát tárták fel – mondta K. Németh András, a múzeum ásatást vezető régésze.

Ismertetése szerint a Szent György tiszteletére emelt templomot először a pápai tizedjegyzék említette az 1330-as években, és papja szerepelt 16. századi török összeírásokban is. A 18. század elején, a török kiűzése után keletkezett kamarai és egyházi források romos kőtemplomként írták le, amelynek déli oldalán kapu, északi oldalán sekrestye, belül tágas karzat volt.

A mostani kutatáson feltárták az Árpád-kori alapokat, és kevés falmaradvány is felszínre került. Eszerint a korban szokásos méretű, belül mintegy 25 négyzetméteres, 12 méter hosszú templom állt a faluhoz közeli magaslaton, masszív, 110–120 centiméter vastag falakkal. A keleti tájolástól kissé déli irányban eltérő épületen nem volt torony, volt viszont karzata, amelynek az alapozását szintén fellelték a régészek. A szentély és a hajó találkozásánál vörösre és sárgára festett vakolatdarabokat találtak, ennek alapján feltételezhető, hogy részben színesek voltak a belső falak.

A régész elmondta: a templomot az Árpád-kor végén, a 13. században építhették, amire a szentély félkörívzáródása is utal. Az épület területén Zsigmond korától Mária Terézia uralkodásának idejéig bezáróan találtak érmeket, a templom körüli területről pedig III. Béla-korabeli és a 13. század második feléből származó, szlavón érmék, dénárok kerültek elő.

A templomhoz a késő középkorban sekrestyét építettek, majd 1741-ben nyugati oldalán U alakban kibővítették. Az épület melletti sírkert négy sírját tárták fel, ahol késő középkori gyűrűket, csatokat, valószínűleg övekhez, pártákhoz használt, virágszirmokat mintázó, préselt rézlemezeket találtak. Viszonylag sok 17–18. századi kegyérme is felszínre került, köztük több mariazelli darab, ami azt mutatja, hogy a korabeli kisszékelyiek szívesen látogatták a mariazelli kegytemplomot.

Az épületet 1823-ig használták a hívek, ekkor a községet birtokló Styrum-Limburg család adományából felépült az új, ma is álló templom.

K. Németh András megemlítette, hogy

Kisszékely azon kevés Tolna megyei település közé tartozik, ahol a török hódoltság ideje alatt is megmaradt a magyar népesség, és gyakorolták katolikus vallásukat.

Több középkori földrajzi név – Babaszó, Barátok tava – máig fennmaradt, 18. századi források pedig tartalmaznak a középkorból is ismert családneveket.

Ugyanebből a korból származó forrás említi, hogy a török uralom alatt a hívek templomukat a saját költségükön zsindellyel újra lefedték, egy jezsuita szerzetes 1701-es útinaplójából pedig azt lehet tudni, hogy a helyiek hálásak voltak az andocsi jezsuitáknak, akiknek köszönhetően a hódoltság alatt is megélhették hitüket – mondta a régész.

Forrás: MTI

Fotó: K. Németh András

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria