Az Ars Sacra Alapítvány felhívást tett közzé a Nyitott Templomok Napjához kapcsolódóan

Kultúra – 2017. május 15., hétfő | 10:45

Szeptember 16-án, szombaton rendezik meg a Nyitott Templomok Napját, a Kulturális Örökség Napjaival egybekötve. Az Ars Sacra Alapítvány július 31-ig várja az eseményen részt vevő templomok, plébániák jelentkezését.

Az Ars Sacra Alapítvány idén tizenegyedik alkalommal hirdeti meg a Nyitott Templomok Napját, szeptember 16-án, szombaton.

Felhívásukban július 31-ig várják azon plébániák jelentkezését, amelyek lelki és/vagy kulturális programokkal megnyitnák templomaikat hívő és nem hívő érdeklődők számára. Az alkalom lehetőséget teremt az adott templom építészeti, művészeti értékeinek bemutatására.

Az ajánlott témák kapcsolódhatnak a 2017. évi mottóhoz: „Ne féljetek!” (Jer 42,11)

Ezenkívül a szervezők felhívják a figyelmet a Kodály-emlékévre, amelynek kapcsán a zeneszerző műveinek előadására, közös éneklésre is jó alkalmat adhat a programsorozat.

A Szent László-év további támpontul szolgálhat a plébániák számára, hogy megemlékezésre invitálják a hozzájuk betérőket.

További programötletet adhat a 2020-as budapesti nemzetközi eucharisztikus kongresszus első felkészülési évének (2017. pünkösd – 2018. pünkösd) témája: Az Eucharisztia az egyéni keresztény élet forrása. „Aki bennem marad és én őbenne, az bő termést hoz.” (Jn 15,5)

Ezenkívül a szervezők ajánlják a Mária Rádió által elindított nemzeti imádságba való bekapcsolódást is: Kiáltás – Imádság a magyar nemzet lelki megújulásáért, amelynek eredetéről a Mária Rádió honlapja tájékoztat: A częstochowai pálos szerzetesek a kommunista diktatúra legkeményebb éveiben elindítottak egy esti imádságot, amelyet „apel”-nek (szólításnak, sorakozónak) neveztek. Az imádság szólt egészen konkrétan Wyszyński bíborosért, de az egész népért is. Az ima a hitet és az összetartozást kifejező énekekből, egy szentírási részből és annak magyarázatából, egy tized rózsafüzérből és egy záróáldásból állt. Az imádság egyre terjedt, a rendszerváltozás után pedig a televízió is közvetíteni kezdte. Sok család esténként a tévé segítségével bekapcsolódva a częstochowai apel imádságba együtt szólítja az Istent.

A magyar népnek is elemi szüksége lenne arra, hogy Istenhez kiáltson. A Mária Rádió ezért hamvazószerdától fogva (február 22.) minden este nyolc órától közös imádságot sugároz anyaországi és határon túli Mária-kegyhelyekről.

A nemzeti imádság előtt 19.55-kor imára hangoló gondolatok hangzanak el a Mária Rádióban. Az adást az erdélyi és a délvidéki Mária Rádió is sugározza.

Az imaközvetítésbe bekapcsolódni szándékozó (pap által vezetett) közösségek a következő e-mail-címen jelentkezhetnek: info@mariaradio.hu.

A fesztivál egyházi fővédnöke Erdő Péter bíboros, világi fővédnöke pedig Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége.

A Nyitott Templomok Napjához kapcsolódó további programötletekről, információkról és a jelentkezésről a szervező Ars Sacra Alapítvány honlapján lehet tájékozódni.

Forrás és fotó: Ars Sacra Alapítvány

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria