Az érseki varroda, ostyasütő és borászat titkai – Különleges kiállítás nyílt Veszprémben

A ritka tematikájú, különleges kiállításon többek között megtekinthetők a varrodában készült liturgikus ruhák, egykor használt, több évtizedes varrógépek, a kézi ostyasütéshez szükséges, finom ötvösmunkával készült sütőtárcsák. A tárlat kapcsolódik a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz is, hiszen a számvevőségen a liturgia legfontosabb eszközeit készítik.

Mail József apát, gazdasági helynök köszöntőjében elmondta, a három ágazat mindig is fontos szerepet játszott az érsekség, illetve korábban a püspökség történetében. A varroda története egészen az államalapításig nyúlik vissza, amikor a veszprémvölgyi apácakolostorban elkészítették Szent István király palástját. Ebben a munkában Boldog Gizella is részt vett – gyakorlatilag ezzel kezdődött a varroda története…

A helynök arról is beszélt, hogy a korai időkben a gazdálkodás alapját az egyes egyházmegyékben a királyi adományokból származó, illetve az ehhez csatolt családi földdarabokból összeálló nagy, összefüggő birtoktest képezte. Ezt minden esetben egy várbéli központból – Veszprém megye esetén Veszprémből és Sümegről – irányították. A 13. században ebből a püspöki birtoktestből vált ki a káptalani birtok, mely a veszprémi püspök körül működő tizenkét fős kanonoki testület tulajdonában állt. Az egykori püspöki birtoktestért a földesúri szereppel is bíró püspök mellett a jövedelmekért, pénzügyekért felelős udvarbírók, valamint a vár és a birtokok felügyeletét végző várnagyok feleltek.

A bor minden korban különleges árucikknek, nagyon népszerű jövedéki terméknek számított, ezért különösen vigyáztak arra, hogy a szőlők rendben legyenek – ismertette Mail József.

A köszöntőben emellett szó esett a számvevőség 20. századi történetéről is, melyet a század közepén lezajlott államosítás határozott meg. Ezt megelőzően a jószágkormányzóság irányította a püspöki birtokokat az úgynevezett vörös ház, a veszprémi Komakút tér 4. szám alatti épületből. Az államosítást követően az egyházmegye területeinek nagy része elveszett, az egyes plébániákhoz ezután alig egy kiskertnyi méretű földdarab tartozott. Államosították a Komakút téri kormányzósági épületet is, melynek következtében az 1949-ben alapított ostyasütő üzem és a liturgikus varroda előbb a várbeli Szent Mihály-plébániára, majd jelenlegi helyére, az ugyancsak a várban található egykori nővérlakások épületébe került, az érseki palota mellé.

A kiállításban a múlt egy darabjával találkozhatunk, mely a jelenben is elkísér minket, de a jövőt mi építjük – zárta beszédét a gazdasági helynök.

Az egész számvevőség tevékenysége kapcsolódik a liturgiához, melyhez a miseruhák, az ostya és a bor egyaránt elengedhetetlenek – emlékeztetett beszédében Márfi Gyula érsek. Hozzátette, nagyon tiszteli az érsekség dolgozóit, akik ezeket a javakat előállítják, bár általában kissé háttérbe szorulnak, nem sok szó esik róluk.

Ez alkalommal azonban végre ők is előtérbe kerülnek, így az általuk végzett áldozatos és sok esetben aprólékos, időigényes munkát mások is megismerhetik. Fontos, hogy őket és munkájukat is megbecsüljük, és kifejezésre juttassuk, hogy milyen nagy szükség van rájuk, hiszen nélkülük nem működne az érsekség – fogalmazott a főpásztor.

A megnyitó zárásaként Pálfalviné Ősze Judit, a Szaléziánum igazgatója köszönetét fejezte ki az érsekség és a turisztikai központ munkatársainak a kiállítás megvalósításáért, valamint külön köszönetet mondott Tornavölgyi Krisztiánnak, a veszprémi Szent Margit-templom, valamint Cséry Gergőnek, a nemesgulácsi Páduai Szent Antal-templom plébánosának, hiszen miseruha-gyűjteményeikből származik a kiállításon bemutatott a liturgikus öltözetek nagy része.

Cséry Gergő elmondta, az ország egyetlen egyházi kézen lévő liturgikus varróműhelye, a Boldog Gizella Liturgikus Varroda tevékenységei közé tartozik a reverenda-, illetve miseruha-készítés, ezek felújítása, átalakítása, valamint az alkotmánybíróság számára talárok készítése is.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír