Az öröm útján – Fotókiállítás és Újszövetség Maraton a székesfehérvári Vörösmarty Színházban

Kultúra – 2022. december 1., csütörtök | 19:12

Via Lucis – A feltámadás, az öröm és a világosság útja címmel nyílt kiállítás Párkányi Raab Péter szobrász és Sárba Katalin fotográfus műveiből advent első vasárnapján a székesfehérvári Vörösmarty Színház galériájában. A megnyitó után az aulában Spányi Antal székesfehérvári püspök meggyújtotta az első gyertyát az ott elhelyezett adventi koszorún, és megkezdődött a X. Újszövetség Maraton.

A Kossuth-díjas szobrászművész, Párkányi Raab Péter Péliföldszentkereszten készítette el hazánk első nagyszabású örömútját. A Via Lucis süttői és tarsodi kőből készült alkotásairól Sárba Katalin készített fotókat. A tizennégy fekete-fehér fotóból álló tárlat advent első vasárnapján nyílt meg a Vörösmarty Színház emeleti galériájában. Az öröm és az adventi remény boldogságával köszöntötte a megjelenteket a színház igazgatója.

Szikora János visszaemlékezett arra, hogy tíz évvel ezelőtt, a Forrás Galéria támogatásával nyitotta meg kapuit a színház saját galériája. Az új tárlaton Párkányi Raab Péter fotókon visszaköszönő alkotásai az örömutat jelenítik meg. Az igazgató elmondta: „Különleges hangulatot teremt az »öröm útja« a várakozás időszakának kezdetén. Ritka az a fajta egybeesés, amikor egy kiállítás témája és a megnyitóval egy időben zajló másik ünnepi aktus egy különleges szimbiózisban találkozik egymással: pont tíz éve indult el advent első vasárnapján Székesfehérváron az Újszövetség Maraton.”

Az eseményen jelen volt Székesfehérvár országgyűlési képviselője, Vargha Tamás is, aki beszédében kiemelte: az adventben a hit, a remény, az öröm és a szeretet négy vasárnapja előzi meg a Megváltó születésének ünnepét, míg a kiállítás témája a keresztút folytatásaként a Via Lucis, vagyis a feltámadás, az öröm, a hit és a remény útja. Ezt mutatja be ez a tizennégy stáció.

Párkányi Raab Péternek fantasztikus mintázó készsége van, szinte a reneszánszot idéző minőségben alkot – méltatta a művészt Tóth Norbert, a kiállítás kurátora. A művésznek a klasszikus korokat idéző minden eszköz a kezében van, ugyanakkor nagyon tömör és összegző alkat, akinek minden alkotásában tetten érhető egy sajátos „Párkányi-csavar”, a falon látható fényképek pedig Sárba Katalin szemén és optikáján keresztül jelenítik meg a kőbe vésett alkotásokat. A fotós rendkívül lírai részleteket ragadott ki, amelyeken erőteljes a fény-árnyék játék. Játszik az élességgel és az életlenséggel, ez a fajta vizuális költészet megidézi azt a hangulatot is, amikor a képek készültek. „A Via Lucius egy út. Úton vagyunk mindannyian, és utunk során Jézus Krisztusra támaszkodunk. Az ő útmutatása és élete alapján vezetjük az életünket, ő mutat utat nekünk ezen gondolat megerősítéséhez is” – fogalmazott Tóth Norbert.

A kiállítás december 31-ig tekinthető meg a színházi előadások kezdése előtt egy órával és azok ideje alatt.    

A tárlatmegnyitót követően Spányi Antal megyéspüspök Berze János református, valamint Bencze András evangélikus lelkésszel, Vargha Tamás országgyűlési képviselővel, valamint Szikora Jánossal, a Vörösmarty Színház igazgatójával együtt gyújtotta meg a teátrum aulájában lévő adventi koszorú első gyertyáját, majd megkezdődött a X. Újszövetség Maraton is.

Ennek során a fehérváriak hagyományosan a négy evangéliumból gondosan összefésült szövegrészletek olvasásával idézték meg Jézus életét, az egyes szövegrészletek között a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola növendékei adtak műsort.

Forrás: Csordás Csilla/Székesfehérvár.hu

Fotó: Kiss László; Torma Sándor

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria