Balaton-felvidéki ékkövek

Kultúra – 2020. szeptember 6., vasárnap | 15:33

A gyenesdiási Festetics-kilátóhoz indulva kaptatunk felfelé a meredek erdei úton, élvezzük a ránk zúduló csendet vagy a fel-felhangzó madárrajcsúrt. Az éjszaka jött égi áldás ugyan párával dúsította a reggeli levegőt, de bírjuk még tüdővel, és a helyi Tourinform iroda munkatársai által választott napi idézettel vigasztalódunk: „A családunkban nem az éveket tartjuk számon, hanem az élményeket...”

„...A kor csak a bornál és a sajtnál számít.” John Goddard igazával rójuk az utat, egyre feljebb kapaszkodva, és a kilátóról elénk táruló látvány végül minden erőfeszítésért kárpótol bennünket. Isten valóban jókedvében teremtette ezt a tájat, amelyben a Balaton a természet örömkönnye. Bűvöl és bájol bennünket bármely év- és napszakban. Érdemes minél teljesebben megismerni, és szent időtlenségben ringatózva felfedezni minden zegzugát, belefeledkezve a gyakran változó tótükör pazar fény-árnyék játékába. Akár a Nyugat-Balaton kisebb-nagyobb településein, melyek idei úti céljaink voltak.  A Balaton-felvidék rejtett kincsei szerencsére egyre ismertebbé válnak, hiszen vírusveszély ide vagy oda, sok turista kereste fel ezt a tájat. Gyakori busz- és vonatjáratokra voltunk utalva, de sem a kalauz, sem az autóbuszvezető nem engedte felszállni a szájmaszk nélkül érkező utast. 

S ha már a Nagymezőről megközelíthető kilátót említettem, nem hagyhatom ki a fénykeresztet sem, amely őrzője, védelmezője Gyenesdiásnak. A csúcsán – a Szentháromságra utalva – három ponton kék fénnyel van megvilágítva, az alsó része pedig négy fehér fénnyel, a feltámadást és Jézus Krisztust, az eget a földdel összekötő istenembert jelképezve. A nagyközség egyik látványossága a pásztorház, de érdemes betérni a több mint másfélszáz éves, felújított nádfedeles J&A Kerámiaházba is, ahol számos hazai és határon túli – például korondi – fazekasműhely kínálata látható. Akár magunk is odaülhetünk a fazekaskorong mellé, hogy kipróbáljuk tehetségünket, kézügyességünket, formaismeretünket, és mérlegre tegyük ízlésünket. A családi vállalkozásban működő cserepes porta gazdái missziót teljesítenek, de nemcsak a kézművesek népes társaságában, hanem a hívek és a keresők körében is: az asztalon a Mai Ige tucatszám, a falon házi áldás, a portékák között megannyi agyagkereszt.

Ottjártunkkor hirdették ki: Magyarország egyik legkiválóbb strandja a gyenesdiási, és az ország harmadik legfinomabb fagyiját is itt mérik. De Balatonfüred is büszke lehet „jeges nyalatára”, amelyhez általában csak sorban állás után lehet hozzájutni. Aki nemcsak az ízélményért kerekedik fel, hanem némi irodalmi-művészeti élményre is vágyik, az ki ne hagyja Füreden a puritán körtemplom szomszédságában álló, felújított Jókai-villát, ahol fiatal felesége oldalán egykor oly boldog volt egyik legtermékenyebb írónk.

A Bodorka Balaton Aquarium a tó világát mutatja be. Az interaktív látogatóközpont kínálta élményeknek leginkább a kisebbek örülnek; 17 akváriumban 53 halfajt tanulmányozhatunk. A hangulatos sétánytól kissé távolabb lévő Zsidó Kiválóságok Háza kiállítóhely és közösségi színtér is. A településnek ez a legújabb, ugyancsak interaktív intézménye Füred legrégebbi műemlék épületében működik. Szolgálta a katolikus, a református és a zsidó híveket is. Kár, hogy az ingatlan sábeszdeklis használóira csupán egyetlen közszemlére tett, míves ajtó utal, az is a fővárosból került ide. Az Einsteintől napjainkig – Zsidók és a csúcstechnika című állandó kiállításon belépőjegyünkért csaknem másfélszáz jeles zsidó személy közül választhatunk ötöt, akiknek életútjával, munkásságával az emeleti teremben ismerkedhetünk meg. Freud, Kaposi Mór és Moholy-Nagy László is az általunk választottak között van. Hasonló élményt az internetes böngésző is kínál, mégis jólesik megpihenni a hűvös térben, és rácsodálkozni ezekre a kiválóságokra, bámulatos életművükre. Távozásunkkor megakad a szemünk a kültéri tábla feliratán: „Ha a gonoszság terve sikerül, ezeket a tudósokat is megölték volna, hasonlóan azokhoz a nővéreinkhez és fivéreinkhez, akiket elpusztítottak. Ők azonban megmenekültek és az Élet szavával válaszoltak a sötétség szavára. Gondolatokból építettek palotát. Ez a palota az otthonunk. Nekik is köszönhető, hogy él az emberség és az emberiség.”     

Játékos szökőkútjaival csábít a kikötő. Bujtor István, a tó és a szél szerelmese, hatszoros magyar bajnok egy félbevágott vitorlás kormányosaként, bronzba öntve hívja fel a figyelmet erre a szédületes sportra. A móló bejáratánál hét évvel ezelőtt avatták fel Farkas Ádám Munkácsy-díjas szobrászművész alkotását, a Balatoni legendát. A város mellett névtelen adakozók egész sora tartotta fontosnak, hogy méltó emlékművet kapjon a Verne-regényhőst, Sándor Mátyást vagy a Pogány Madonnában megismert rendőrnyomozót, Ötvös Csöpit alakító színész, akinek sírja a balatonszemesi temetőben, Latinovits nyughelyének közelében van.  Felfedezésre hív a virágorgiában tobzódó kikötőtől induló Tagore sétány is, amely emléket állít a Füredre pihenni, gyógyulni érkező hajdani kiválóságoknak, köztük Rabindranáth Tagore Nobel-díjas hindu költőnek. Itt áll Pethő Sándornak, a Magyar Nemzet alapítójának és főszerkesztőjének ballonkabátos, teljes alakos szobra is, akinek halálát jelentette a város. Pihenni érkezett ide, ám 1940-ben a Mussolini tér kereszteződésében autóbaleset érte, eltört a gerince.

Jó szél ugyan még lenne a vitorlázáshoz, és sétahajózhatnánk is, de a hőség elbágyasztott bennünket. Indul a busz vissza Gyenesdiásra, csillagtúránk központjába, hogy másnap a csónakázásra csábító tavas barlangjáról híres Tapolcára, onnan pedig Kővágóörsre induljunk. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park részét képező Káli-medence déli kapujának tartják ezt a kis települést, amely egy különleges és ritka geológiai adottsággal büszkélkedhet: a Pannon-tenger megkövesedett homokturzása vonul végig ezen a tájon. A község neve is őrzi ezt a jellegzetességet. Kővágóörsöt ugyanis a határában és a lakóházak alatt is megtalálható hatalmas lapos sziklákból álló kőtengerről nevezték el. A kőtömbökből malomköveket hasítottak vagy pinceboltozathoz, bástyához bányásztak ki egy-egy darabot. Az úgynevezett Külső- és Belső- Kőtenger, a Kis-Hegyestű, valamint a Fülöp-hegy és a térség apró falvait körülölelő magaslatok megbabonázzák az odaérkezőt. A tájékoztató táblákról pedig feltárul a múlt. Egyik-másik nagyméretű, lapos kőre mi is letelepszünk. Nem csak pihenésként, hanem az itt és most élményéért, hiszen évszázadok, évezredek büszke őrei ezek a mélybe nyúló sziklatömbök, melyek felszínét szél barázdálta, eső és hó koptatta simára, miközben ők dacoltak a múló idővel. Úgy, mint az út menti kőkeresztek kopott korpuszai. Nehéz betelni a lenyűgöző táj látványával, a kövek közül előbukó színes mezei virágokkal, a mélyből felénk hajladozó erdei fenyőágakkal, a forró széllel, a kergetőző pillangókkal, szitakötőkkel. „Az Élet él és élni akar.” Még most is előttem van a fiatal apa képe, aki hanyatt fekszik az egyik óriási kövön, melléhez szorítva másfél éves, szundikáló kisfiát. 

Benn a faluban idilli életképek, vászonra kívánkozó porták, vakolatdíszes öreg házak, nagy becsben tartott tornácok fogadnak. Az ember úgy érzi, visszacsöppent egy régi, békebeli időbe, a még itt-ott fellelhető népi kultúrába, és nehezen veszi rá magát, hogy útra keljen. A látvány örökre rabul ejtette. 

Ahogyan Keszthely is, ahol már sokadjára járunk, ám szépségével és méltóságteljességével a város visszacsalogatja hajdani látogatóit. Feleségemmel szívesen sétálnánk a Festetics-kastély parkjában, de a Magyarok Nagyasszonya-plébániatemplom harangja misére hívogat. Így először a főtéren álló istenházába látogatunk el, amelyet a hozzá tartozó kolostorral együtt Lackfi István nádor építtetett 1386-ban. A ferences szerzetesek használták az épületet, és mivel később bizonyítani tudták, hogy már a török hódoltság előtt is az övék volt, 1723-ban elfoglalhatták régi tulajdonukat. Nagyszabású helyreállítási munkákba fogtak, de II. József császár hamarosan megszüntette a rendházat. A templom berendezési tárgyait katonák hordták ki, és szénatárolásra használták az épületet, a rendházban pedig kórház működött. Később többször átépítették, és feltárások is zajlottak itt. A templom 1974-es helyreállítása során az épülettel egyidős, az egész szentélyt beborító falfestmény-kollekciót fedeztek fel, amelyről kiderült, hogy hazánkban ez a legnagyobb összefüggő gótikus freskó. Darabjai – melyek Jézus életét, Mária mennybemenetelét, számos szentet és püspököt ábrázolnak – vélhetően több különböző mestertől származnak.

A szentmisén az atya karakán prédikációjának üzenetét a szívünkbe zárjuk. Jóleső érzéssel tölt el bennünket az is, hogy a Szent Mihály arkangyal-imát ebben a templomban is közösen mondják a hívek a mise végén. Mert védelemre mindenkor szükség van. Nem csak a koronavírus veszélyeztette korban… 

Csillagtúránk utolsó állomása a szigligeti vár. Kár, hogy a felújítás miatt még csak egy része látogatható, ám képzeletben így is várlakókká válhatunk. Szerencsére időben odaértünk, mert déltájban már annyian voltunk, hogy a látogatóknak szinte kerülgetniük kellett egymást. Magyar szóból volt több. Sok fiatalt és többgyermekes családot láttunk, akik ráérősen szemlélték a látnivalókat, és a folyton kérdezgető kicsiknek röpke idegenvezetést tartott apa vagy anya. A Balaton-felvidék leglátványosabb vára a szigligeti, ahonnan varázslatos panoráma nyílik a tóra és a Tapolcai-medence tanúhegyeire. 

A pannonhalmi bencések építtették a várat 1260 és 1262 között, később királyi birtok lett. Eleinte többször is gazdát cserélt, majd 1521-től több évszázadra a Tóti Lengyel család birtokába került. A török háborúk alatt végvárként védte a Balatont, a muszlim seregek sohasem tudták elfoglalni. 1697-ben villám csapott a puskaporos toronyba. A megroggyant épületnek 1702-ben a császár adta meg a kegyelemdöfést: felrobbantatta. A vár és az alatta fekvő falu utolsó tulajdonosa az Esterházy család volt, amely a II. világháború végéig birtokolta a területet – olvasható a vár históriájáról szóló ismertetőben.

Még a legmeredekebb lépcsőkön is felmegyünk, a legkisebb helyet is megkeressük, hogy belefeledkezzünk ebbe a valóban fenséges látványba. 

Innen is nehezen indulunk tovább, mert tudatára ébredünk: minél többet látunk hazánkból, annál inkább érezzük emberlétünk határait, elmulasztott kirándulások, túrák fájó hiányát. De bízunk abban, hogy számtalan titkát feltárja még előttünk ez az ország, amely számunkra eddig ismeretlen tájak sejtelmes arcaival, szellemiségével, történelmünk sebhelyeivel mind-mind a miénk, és az is marad örökre. Mint a fölöttünk ragyogó csillagok és az idei csillagtúránk ékkövei.  

Távozóban visszapillantunk a magányos sziklaszirten álló várromra. Magyar trikolórral játszadozik a könnyű nyári szellő.

Fotó: Wikimedia Commons

Lőrincz Sándor  

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata a 2020. augusztus 31-i Új Ember Mértékadó mellékletében jelent meg.

Kapcsolódó fotógaléria