Barsi Balázs OFM: „Most megmarad e három”

Kultúra – 2019. március 30., szombat | 14:26

A nemzeti ünnepünkön, március 15-én Széchenyi-díjban részesült ferences szerzetes, hittudós, a sümegi Sarlós Boldogasszony ferences kegytemplom templomigazgatója legújabb könyvében a három isteni reményről elmélkedik, Pál apostol Korintusiakhoz írt első levele alapján.

Barsi Balázs három fejezetre osztotta könyvét. A Hitünk foglalata az apostoli hitvallás alapján foglalja össze az Anyaszentegyház hitét. A hittudós szerző a „legemberibb, legintelligensebb és legegészségesebb” emberi döntésnek nevezi, ha hiszünk az „egy, élő, személyes, örökkévaló Istenben, aki a mindenséget teremtette”. Kiemeli, hogy Jézus feltámadása az a pillanat, amikor minden megvilágosodik. Ez az a nézőpont, ahonnan nézve Krisztus műve, élete és halála teljes egészként látszik, és tökéletes értelmet nyer. Húsvétkor ugyanis Jézus „Isten hatalmas Fiának bizonyult”, ahogy az a Rómaiakhoz írt levélben olvasható (1,4). Balázs atya tényként állapítja meg: Jézus valamennyi cselekedete egyben Lélek-közvetítés is – aki kapcsolatba kerül vele, az mind részesül a Szentlélekben. Keresztelő János már magzatként felujjong Erzsébet méhében, Simeon és Anna is betelnek Szentlélekkel, amikor a csecsemő Jézust karjukba veszik, s a Lélek erejével tanítanak, gyógyítanak és űznek ördögöt a tanítványok.

Rámutat a szerző arra is, hogy Jézus nem azt ígéri, hogy „a pszichénket rendbe teszi, hogy a lelkünkben, kedélyállapotunkban minden elsimul”, hanem azt, hogy teremtő erejével helyreállítja azt a belső életet a szívünkben, személyiségünk legmélyén, amelyet a bűn lerombolt, mert elszakította az éltető forrástól. Ezzel már itt, a földi világban is újra meg újra életet ad nekünk, a Szentlélek erejében. Barsi Balázs azonban figyelmeztet: mire való volna a bűnbocsánat, ha nem volna örök élet? Ha ugyanis csak ez a földi élet van, „felesleges Isten bocsánata”. Elgondolkodtató kérdése: „Nem éppen a feltámadásba és az örök életbe vetett hit meggyöngülése, a gyakorlati ateizmus rejlik a gyónás válsága mögött is?”

Az Örökké megmarad című fejezetben Szent Pál gyönyörű Szeretethimnuszát elemezve Barsi Balázs kifejti: Pál apostolnál valami forradalmian új jelenik meg, „bizonyos értelemben egész nap istentisztelet zajlik a keresztény ember életében, a családban, a munkahelyen, mindenütt, ahol úgy szeretnek, ahogy Krisztus szeret”. Egyúttal figyelmeztet, hogy az Egyházban sem mindent a szeretet mozgat. Sokat beszélünk a szeretetről, mégis, rengeteg dolgot elébe helyezünk, tennivalókat, problémákat, magasztosnak nevezett célokat, mondván, hogyha ezeket megoldottuk, jöhet majd a szeretet. Ez azonban sehová nem vezet. A ferences hittudós szerint a legmagasztosabb célért való munkálkodás is haszontalan, ha nem a szeretet mozgatja, de a legkisebb is óriási horderejű, „zseniális” cselekedet, ha a szeretet vezérli. Vallja: az Egyházban nem annak van jövője, aki valami rendkívüli nagy művet akar létrehozni, hanem annak, akinek minden tettét, gondolatát a szeretet irányítja, s az a leghőbb vágya, ami Lisieux-i Szent Terézé: „Az Egyház szívében a szeretet akarok lenni!”. A valódi szeretet, szemben a harsány önteltséggel, diszkrét és tartózkodó. „A létezés mélységeiben lelhető fel, nem pedig a birtoklás szintjén. Nem gyönyörködik önmagában, épp ellenkezőleg: megfeledkezik önmagáról.” A Szeretethimnusz újdonság az egész emberiség történetében, megírásától kezdve az alapvető magatartás többé nem az eksztázis, nem az élmény az érték, „hanem a szeretet, nem az értelmi ismeret, nem a jámborság a legfőbb kincs, hanem a szeretet, a másik ember mindenestül való vállalása”. A lelki élet nem más, mint megtanulni új, Krisztustól kapott természetünk szerint élni, „megtanulni szeretni – Istentől”.

A Krisztus, a mi reménységünk fejezetben Barsi Balázs atya felhívja a figyelmünket: ha az embernek az első élménye az anyaméh biztonsága, akkor leszögezhetjük, hogy a reménység velünk együtt fogantatott. Ez az ősbizalom, amely nemcsak az ember reményének, de hitének és szeretetének is az alapja, s mint ilyen mélyebb, mint amit át tud fogni és igazolni a logikai értelem. Krisztus kinyilatkoztatja az Atyát, „feltárja a bűnben Istentől elvadult embernek, hogy a semmiből a mindenséget teremtő Isten nem más, mint végtelenül szerető Atya, és arra szólít, hogy bízzuk magunkat teljesen erre a mindenható és végtelenül jó Atyára úgy, ahogy Ő merte rábízni magát életében és halálában egyaránt”. Húsvét hajnalán ez a jézusi bizalom és egyben az emberiség ősbizalma nyert egyértelmű igazolást. A keresztény reménység annak igazolása, amit a különböző születésekben az ember megtapasztal. A remény nem engedi meg a vakmerő bizakodást, sem pedig a kétségbeesést. Az Istenbe vetett reménység az emberekbe vetett remény, bizalom alapja is, ahogyan azt Szent Pál megfogalmazta: „Erős a belétek vetett reményünk, mert tudjuk, hogy nemcsak a szenvedésben vagytok társaink, hanem a vigasztalásban is” (1 Tessz 2,19). „Ki volna ugyanis a mi reményünk, örömünk és dicsekvésünk koronája Urunk, Jézus Krisztus előtt, eljövetele napján, ha nem ti! Hiszen ti vagytok a mi dicsőségünk és örömünk” (2Kor 1,7).

Barsi Balázs szerint abban az emberben, aki határtalanul megbízik Istenben, korlátlanul meg lehet bízni. Állítja: „Csak ez az igazi, emberhez méltó remény, s csak erre alapozódhat az emberiségnek, sőt az egész világnak, a kozmosznak is a jövője, amely Isten terve szerint az ember, a hitben, reményben, szeretetben élő ember megdicsőülése által valósul meg.”

Barsi Balázs OFM: „Most megmarad e három”
Szent Gellért Kiadó, 2019

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria