Barsi Balázs OFM – Telek Péter-Pál: Itt az alkalmas, szent idő

A ferences szerzetes elmélkedéseiben kifejti: élet és halál fogalmai Jézus szájából nem biológiai állapotokra vonatkoznak. Krisztus számára a személy akkor és annyiban él, ha és amennyiben kapcsolatban van Istennel. „A jó egészségnek örvendő, de erkölcsileg kettősségben élő emberen ezért sokkal inkább a halál uralkodik, mint a szenvedését elfogadó rákos betegen.” Balázs testvér leszögezi:

az élet és halál nem külső tényezők függvénye, hanem benső döntés kérdése.

Az életet választani kell, úgy hogy ragaszkodom Istenhez és az Ő törvényeihez. Ez a mindennapokban gyakran kereszthordozásként jelenik meg, mert az élet folyamatos áldozatot követel. „Azt az életet, amelyet a világ bálványoz, el kell veszíteni ahhoz, hogy a másikat, az igazit megnyerhessük.”

Az elmélkedések szerzője vallja: a keresztény böjtölésnek minden tekintetben Istennel kapcsolatban lévőnek kell lennie. Isten irántunk való szeretetének megtapasztalásából fakadjon, amely arra késztet, hogy Vele legyünk és Rá figyeljünk, testben-lélekben, ráhangolódva az Ő akaratára. Irányuljon arra, hogy testi, szellemi és lelki életünket megnyissuk a Szentlélek előtt, hogy Ő töltsön el és működjék bennünk.

Böjtölésünk akkor lehet krisztusi, „ha az Úrral való együttlét áldásai kiáradnak a körülöttünk élőkre is, ha ők is megérzik, hogy nem mi, hanem maga Isten vonzza őket általunk”.

Nagyböjt idején két nagyon fontos valóságot kell tudatosítanunk magunkban. Az egyik a bűn állandó jelenléte a világban. Ádám elbukott, és ennek következménye, „a rettenetes szellemi-lelki egyensúlyvesztés a szent keresztség után is bennünk marad”. Ezért minden nagyböjti lelkigyakorlat előtt bele kell tekintenünk a bűn igazi mélységeibe, hogy meglássuk: a bűn lényege szerint az önmagát istenítő teremtmény konok lázadása Isten ellen. A másik fontos dolog, hogy Krisztus győzött az őskígyó, a bűn szerzője fölött. A Szentlélek azt akarja, hogy a nagyböjt idején különösen is tanúi legyünk „annak az alattomos küzdelemnek, amelyet a Sátán folytat az Úr ellen kezdettől fogva, és annak a jó harcnak, amelyet Krisztus vív meg értünk”.

Barsi Balázs mellbevágónak tartja, amikor Isten Fia elküld minket az oltártól, hogy bocsánatot kérjünk testvérünktől: „Hagyd ott az adományodat az oltár előtt, és először menj, békülj ki testvéreddel” (Mt 5,20–26). Az elmélkedések írója figyelmeztet: aki tehát szívében negatív érzelmeket táplál testvére iránt, és aki nem kárpótolja testvérét az általa okozott sérelemért, annak ájtatossága „merő képmutatás, amely csak arra alkalmas, hogy botránykő legyen”. Állítja: sokan vannak, akiket az tart távol a templomtól, az oltártól, hogy látják: folyamatosan vonulnak áldozni olyanok, akik „gyilkos haragot táplálnak szívükben rokonuk vagy szomszédjuk ellen, becsapják ügyfeleiket, megszólják ismerőseiket, illetve pletykákat és rágalmakat terjesztenek felebarátaikról”. Az őszinte megbocsátás első feltétele az érzékeny lelkiismeret, de vannak, akik még idáig sem jutnak el. Ők meg vannak győződve saját tökéletességükről, észre sem veszik, ha megbántották, megkárosították embertársaikat, és eszükbe sem jut meggyónni szeretetlenségüket.

Nagycsütörtökkel kapcsolatban Barsi Balázs kiemeli: a Getszemáni-kertben Jézus mindenekelőtt a félelmetes szenvedést látja maga előtt, mi ugyanezt „mintegy hegycsúcsról visszatekintve, a feltámadás fényében szemléljük. Nagycsütörtök ilyen értelemben csúcspont: a kereszt teljes elfogadásával Jézus a Lélekben már most végbevitte a megváltás művét”. Jézus egész életében önmagát adta, szüntelenül a mennyei Atya akaratát keresve. Halála tehát életének, földi működésének nem kudarcát, hanem szerves folytatását, beteljesítését jelenti. Jézus maga nem akarta, hogy megöljék, az, hogy vérét ontották, „minden gyilkosság összefoglalása és betetőzése, amit csak elkövetett az emberiség Ábel vérétől Zakariás véréig s az egész történelem folyamán az utolsó napig”. Jézus azzal váltott meg bennünket, hogy rettenetes szenvedésének és halálának szeretetből értelmet adott: „értetek és sokakért, a bűnök bocsánatára”.

A kereszten függő Jézus pontosan középen van az ég és a föld között. „Felülről, Isten oldaláról nézve az emberiség tökéletes hódolatát mutatja be, alulról, a mi szemszögünkből nézve pedig Isten végtelen irgalmát hozza el és osztja szét nekünk.” Amikor nagypénteken hittel feltekintünk a szent keresztre, és leborulunk azelőtt, aki a fánál engedetlen Ádám bűnéért az engedelmesség áldozatával megnyerte a bűnbocsánatot, „beavatást nyerünk a Krisztusban való élet és üdvösség mélységeibe, és felhívást kapunk arra, hogy mindennap megújítsuk magunkban ezt a hitben való szemlélést”.

A húsvét éjszakai virrasztást „minden vigília anyjának” nevezi Barsi Balázs, a szent három nap csúcspontjának. „A mai éjszaka

egy titokzatos emmauszi út, ahol nem egyetlen szentírási szöveg ragyog fel az éjszakában, lámpásként, hanem egyszerre az egész ószövetségi Szentírás fénybe borul, a feltámadt Krisztus jelenléte miatt”,

aki Mózesen kezdve valamennyi prófétánál megmagyarázza, ami az Írásokban őróla szól. Csak a Krisztusba vetett hit fényénél és a kenyértörés eucharisztikus valóságában érthető meg mindez, s válik nyilvánvalóvá: „Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” (Lk 24,26).

Az elmélkedéseket elolvasva ráébredhetünk: a nagyböjt igazi értelme abban áll, ha elsősorban lelkileg tisztulunk meg, lélekben tesszük rendbe magunkat, méltóképpen felkészülve így a világtörténelem legnagyobb eseményére, a feltámadás ünnepére.

Barsi Balázs OFM – Telek Péter-Pál: Itt az alkalmas, szent idő
Szent Gellért Kiadó, 2020

Fotó: Lambert Attila; pestiferences.ferences.eu

Bodnár Dániel/Magyar Kurír