Be kell lépni – Udvardy György mutatta be az Átlényegülés című tárlatot Pécsett

A Katolikus Társadalmi Napok (Kattárs) keretében szeptember 28-án Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó tartott tárlatvezetést az Átlényegülés kiállításon.

Az esemény előzetes regisztrációhoz volt kötve, ez tette lehetővé, hogy a kiállítás témájához valóban illő, halk, már-már csendes tárlatvezetést tartson a főpásztor a mintegy két tucat szerencsésnek.

Az eredeti formájában a Pesti Vigadóban tavaly augusztus 27. és szeptember 26. között megrendezett tárlat meghatározó eleme az az installáció, amelyet Bukta Norbert alkotó az új térre alkalmazva kicsit át is alakított. Az Eucharisztiát megjelenítő tárgyakat (kenyér, bor, búza, Szentírás) négy irányból érkező vörös szőnyegek emelik ki, amelyek a falra is felfutnak.

Udvardy György bevezetőként az eucharisztikus kongresszus jelentőségére világított rá, amely hazánkat és az Oltáriszentséget egyaránt fókuszba helyezi majd jövő szeptemberben. A Pécsi Egyházmegye is szeretett volna a fölkészülésbe nemcsak pasztorálisan, hanem kulturális programmal is bekapcsolódni, ezért is hívták meg a vándortárlatot, amely augusztus 23-án, az egyházmegye alapításának 1010. évfordulóján nyílt meg Pécsen, és látható volt a Kattárs idején is.

Nem lehet kikerülni a piros szőnyeget, be kell lépni – invitált egyszerre viccesen és komolyan az érsek mindannyiunkat, hogy merjünk bevonódni a kiállításnak és egyben Isten áldozatának a terébe, bármennyire is ódzkodnánk az utóbbitól. Hogy mennyire hitünkhöz tartozik a szemlélés, arra XVI. Benedek pápa gondolatát hozta fel, aki a Katolikus Egyház Katekizmusa Kompendiumának átadásakor arról beszélt, hogy a hitünk több dimenzióban él: amit hiszünk, amit cselekszünk, amit imádkozunk, amit ünneplünk, sőt még egy ötödik dimenziót is hozzátett: hitünk az, amit szemlélünk. Szemlélni pedig nemcsak annyit jelent, hogy nézek valamit, hanem be is vonódom.

Az Eucharisztiának négy nagy elemét emeli ki a tárlat: a jelenlétet, az áldozatot, az életet és az átlényegülést – mutatott rá a főpásztor. – Jézus áldozata nem egy előre lebeszélt esemény, nem arról van szó, hogy az Atya és Jézus titokban imádság közben összesúgnak, és az Atya azt mondja: „Fiam, csináld végig, hidd el, hogy jó vége lesz!”, hanem ugyanazzal az emberi fájdalommal, bizonytalansággal, pontosabban hittel vállalja a halált Jézus, ahogy mi is hinni igyekszünk Istenben. Feláldozza magát, úgy, hogy a halál reális.

Ezt az áldozatot látjuk kiteljesedni abban is, hogy Isten jelen van, áldozata megragadó erejével jelen akar maradni számunkra, életünk erőforrása kíván lenni, akár egzisztenciálisan, ha a különböző szentségeket nézzük. Hisszük, hogy ez bennünket is átalakít, nemcsak egyszerűen jobbak leszünk, jobb munkát tudunk végezni – ilyen hatása is lehet –, hanem olyan fiakká formál minket, akik képesek áldozatot hozni – tette hozzá Udvardy György.

Az installáció elemeire, az Eucharisztia „alapanyagaira” áttérve arról beszélt az alkalmi tárlatvezető, hogy a búza egyrészt a kenyér alapanyagaként szerepel itt, ugyanakkor utal arra is, hogy „ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz” (Jn 12,24); vagyis aki félti az életét, és nem adja oda, az nem hoz termést. „Ezt a bőséges termést látjuk a kereszten, látjuk az életünkben. Ugyanez megjelenik a kenyér és a bor szimbólumában is. A szőlő megtöretve, az erjedés során átlényegül, és ugyanez igaz a Szentírás erejére” – hangsúlyozta a főpásztor.

Az Eucharisztia az isteni szegénységet is megidézi: amikor magunkhoz vesszük, még az a kis ostya, még az a bor is elenyészik bennünk, a mi testünkké válik. Az Isten az ember testévé lesz – ez jelenti igazán az átlényegülést számunkra – mondta később Udvardy György.

A tárlatot a központi installáció mellett meghatározzák azok az egy-egy szenthez és az Eucharisztia tiszteletéhez kapcsolódó képek, amelyeket Simor János esztergomi bíboros gyűjtött össze.

A veszprémi érsek részletesebben beszélt még a tárlat legújabb festményéről: Atlasz Gábor Az emmauszi vacsora című, 2018-as alkotásáról. A főpásztor szerint ez a kép a kenyértörésben felsejlő Krisztust hozza elénk, ugyanakkor, mint mondta, számára a két különböző generációhoz tartozó alak a tékozló fiú történetét is felidézi.

A tárlat hátsó részében a több mint száz, az Egyház által elfogadott eucharisztikus csodából látható egy kis ízelítő. „De lehet-e egy eucharisztikus csoda több annál, hogy a kenyérben és a borban benne van Isten?” – vetette fel a kérdést Udvardy György, aki az egyik látogató kérdésére válaszolva elmondta, ezekben a csodákban nem kell az Egyház tagjának hinnie, de a katolikus hit elengedhetetlen részét képezi az, hogy hisszük és valljuk, hogy Krisztus teste és vére jelenvaló a kenyér és a bor színében. Az eucharisztikus csodák sokszor épp azért következtek be, mert egy-egy ember kételkedett ebben, és Isten csodálatos módon felfedte magát.

A pécsi kiállítás különlegessége a bátai Szent Vér-kegyhelyről szóló tabló. Közép-Európában hat hasonló kegyhely van, Magyarországon egyedüli a maga nemében. A magyar királyok által nagyon szeretett Bátát a törökök dúlták fel, és az eredeti Szent Vér-ereklyének is nyoma veszett, így amikor az 1938-as eucharisztikus kongresszushoz kapcsolódóan megújították a kegyhelyet, a garamszentbenedeki bencés apátságból kértek egy kis négyzetcentiméternyi vérereklyedarabot. A főpásztor nagy örömmel adta tudtul, hogy az eucharisztikus kongresszusig minden hétvége be van már táblázva Bátán, akkora a Szent Vér-kegyhely iránti érdeklődés.

Visszafogott tárlatvezetőnk többször hangsúlyozta, hogy maradjunk csendben, úgy nézzük végig a kiállítást. Azt hiszem, tényleg ez a kulcs: ahhoz, hogy megérezzük az Oltáriszentség titkát, be kell lépni a csendbe – így kap egy kis kóstolót az is, aki ilyen vagy olyan oknál fogva szentségként nem veheti magához az Eucharisztiát.

Fotó: Loósz Róbert

Agonás Szonja/Magyar Kurír