Bemutatni a szeretet kultúráját a művészet nyelvén – Sajtótájékoztató az Ars Sacra Fesztiválról

Kultúra – 2019. szeptember 4., szerda | 19:42

Szeptember 14. és 22. között immár tizenharmadik alkalommal rendezik meg hazánk legnagyobb szakrális ünnepségsorozatát, az Ars Sacra Fesztivált, egy időben a Kulturális Örökség Napjaival. Határon innen és túl több mint 600 ingyenes programmal, közel 400 helyszínen várják az érdeklődőket. A fesztivál egyházi fővédnöke Erdő Péter bíboros, a világi Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége.

Szeptember 4-én délelőtt a budapesti Boldogasszony Kolostori Kávézóban sajtótájékoztatót tartott a programsorozatot szervező Ars Sacra Alapítvány kuratóriuma.

A megjelenteket Kiss Gabriella, az alapítvány munkatársa köszöntötte. Kiemelte, hogy programjaikkal a művészet nyelvén szeretnék lelki befelé fordulásra késztetni az embereket, megérinteni a lelküket, és bemutatni azokat az európai értékeket, amelyek a szakralitásból táplálkoznak. Az Ars Sacra Fesztivál műsorai mindenki számára ingyenesek.

A fesztivál ünnepi megnyitójára szeptember 13-án, pénteken délután három órakor kerül sor a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében; köszöntőt mond Varga Benedek, az intézmény főigazgatója. A programsorozatot megnyitja Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek. Közreműködik Szabó T. Anna költő, író és a Gemma énekegyüttes. Másnap, szeptember 14-én lesz a Nyitott Templomok Napja, amely kezdeményezéshez idén közel kétszáz templom csatlakozott.

Kiss Gabriella hozzátette: a fesztiválon mind a négy történelmi – zsidó, katolikus, református és evangélikus – felekezet gyönyörű programokkal képviselteti magát, a műfaji választék széles, lesznek kiállítások, koncertek, színházi és irodalmi előadások, filmvetítések, tematikus séták. Külön öröm, hogy ebben az évben gazdag programkínálattal jelentkezik a zsidó felekezet. A Páva utcai zsinagógában egy szabadulószobát fognak berendezni, illetve kiállításokkal, nyitott zsinagóga éjjelével, és egy nagyon érdekesnek ígérkező konferenciával várják az érdeklődőket, mely ezt a kérdést járja körül: kell-e a vallásnak reflektálnia a modern kor kihívásaira. A meghívott előadók többek között Róna Tamás főrabbi és a fesztivált megnyitó Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek.

Dragonits Márta, az Ars Sacra Alapítvány kuratóriumának elnöke az idei fesztivál mottóját idézte: „Legyetek mindnyájan egyek” (Jn 17,21). Kifejtette: ez akkor lehetséges, ha engedjük működni a lelkünkben jelen lévő Istent. Az európai kultúra a hitre épül, de a mai társadalmakban ennek már csak szerény nyomait láthatjuk. A kultúránkban viszont jelen van még az a hit, amiből a szeretet kultúrája kinőtt. Mi nem tudunk hitet adni, erre csak Isten képes, de azt megtehetjük, hogy megmutatjuk az embereknek ennek a kultúrának a szépségeit.

Az Ars Sacra rendezvényein mindig elhangzik egy-egy ige, ami ha belehull az emberek szívébe, szárba szökkenhet, és virágba borulhat – mondta az alapítvány elnöke. Hozzátette: a mottó arra is emlékeztet, hogy jövőre lesz a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Budapesten. Az Eucharisztia hálaadást jelent, és ehhez mindenkinek van köze, tehát az Oltáriszentség összeköt bennünket. Dragonits Márta idézett az alapítvány programfüzetéből: „A szeretetben való növekedés vezet el oda, hogy megszűnik bennünk a megosztottság. Nem osztjuk fel többé a világot jókra és rosszakra, hasznosakra és haszontalanokra, igazakra és bűnösökre. Felvállaljuk az egységet, amely felülmúl minden érdekazonosságot, érzelmi harmóniát, kölcsönös rokonszenvet, közös érdeklődést, sőt a vallási tanításban való egyezést is. A valódi egységet a közösségben élhetjük meg, melyre az Istenbe vetett személyes hit és a Vele való párbeszéd által juthatunk.”

Toroczkay Ilona, az Ars Sacra Alapítvány kuratóriumi tagja a kiemelt programokról beszélt. Az Ars Sacra Fesztivál kiváló alkalom arra, hogy a művészet nyelvén megosszuk a hitbeli örömünket az emberekkel. Erre a magas művészet a legalkalmasabb, mivel Istenhez szólni csak szuperlatívuszokban érdemes, ezért a legkiválóbb művészeket kell meghívni, akiknek a személyiségéből, munkásságából átsugárzik a saját istenhitük, vagy akár csak a művészetükbe vetett hitük. Így a fellépő művészek, költők, írók között lesz több házaspár, Ránki Dezső–Klukon Edit, Lázár Balázs–Tallián Mariann, Szabó T. Anna–Dragomán György, valamint mások mellett Sebestyén Márta, Bogányi Gergely. Lackfi János költő pedig a lányával, Lackfi Johannával lép fel közösen, rögtön a nyitónapon. Toroczkay Ilona külön felhívta a figyelmet a négy történelmi egyház közös zenei áhítatára, amelyre hagyományosan a fesztivál első vasárnapján kerül sor. Zsidó, katolikus, evangélikus és református gyermekkórusok énekelnek zsoltárokat szeptember 15-én 15 órától a budapesti Szent István-bazilikában.

Az Ars Sacra Alapítvány kuratóriumának másik tagja, Kolek Ildikó a negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Ars Sacra Filmfesztiválról beszélt. Száz beérkezett filmből negyvenkettő került be a versenyfilmek közé. A Dér András vezette zsűri szerint erőteljes, izgalmas filmek születtek, amelyek illeszkednek az Ars Sacra szellemiségéhez. A filmfesztivál szeptember 15-én, vasárnap kezdődik, a Tabán Art moziban, és egy hétig tart. A nyitófilm címe: Kodály mindenkié; az alkotás hét ország példáján keresztül mutatja be a Kodály-módszer lehetőségeit, azt, hogy Kodály zenepedagógiája mennyire élő és népszerű napjainkban is szerte a világon.

A sajtótájékoztatón a Lázár Balázs–Tallián Mariann színészházaspár istenes verseket szavalt. Lackfi Johanna édesapja, Lackfi János zsoltárra írt verseinek népdalra hangszerelt dallamát énekelte, segítője volt ebben két zenésztársa, Molnár György gitáron, Kormány Bendegúz cajónon (spanyol ütőhangszer, ’nagy doboz’). Lelkiségében, magas színvonalában mindez már az Ars Sacra része volt. Produkciójukat látva, hallva Udvardy György veszprémi érsek szavai jutottak eszünkbe: „A művészet nem indokol, nem érvel, nem meggyőzni akar, hanem megérint.”

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria