Bemutatták a Világítani fogok közösségről készült filmet

Kultúra – 2018. március 26., hétfő | 17:22

Március 24-én, szombat este a Premier Kultcaféban mintegy 160 ember előtt hivatalosan is bemutatkozott a kerecsendi Világítani fogok közösség. Farbaky Tamás, a közösség önkéntese beszámolóját olvashatják.

A program három pillérre épült: először bemutattuk a Shoeshine keresztény videóblog által, a legutóbbi nyári táborunkról forgatott filmet, ezt egy kerekasztal beszélgetés követte, majd pedig lehetőség volt kérdésekre is. A nézők között Sólyom László volt köztársasági elnököt is köszönthettük. Az estet agapéval zártuk, amelyhez a süteményeket a kerecsendi asszonyok készítették.

Mielőtt az estéről részleteiben is beszámolunk, érdemes a közösséget alaposabban bemutatni. Az évenkénti táborozás gondolata a kerecsendi egyházközségből indult. E. Román Kata, Simon Miklósné és Tóth Sándorné szervezték az első nyári programokat a gyerekek számára, először még szűkebb, inkább baráti körben, de a klasszikus hittantábor kapui igen hamar megnyíltak a Dankó telepi gyerekek számára is. 2000 óta eddig minden nyáron volt tábor, mára azonban a gyerekek többsége nehéz helyzetű roma családokból érkezik.

Az egykori táborozók egy része mára segítővé vált, hozta barátait is; belőlük nőtt ki a Világítani fogok önkéntes közösség, mely a korábbi hagyományt folytatva, kibővítve hittantáborokat és valódi kapcsolatokat teremtő programokat szervez a kerecsendi hátrányos helyzetű fiatalok és családjaik számára. A közösség világnézetileg nem homogén, azonban a ránk bízott gyerekekkel kapcsolatban mind ugyanazt tartjuk fontosnak, ugyanazt az értékeket valljuk.

A nyári tábort mindig bőkezű adakozóknak köszönhetően tudtuk megvalósítani. 2013-ig minden tábor valamilyen távolabbi helyszínen volt (ahogy a gyerekek fogalmaznak, mint „ottalvós” tábor működött), 2014-től azonban forráshiány miatt helyben maradtunk. Eleinte szomorúak voltunk, hogy nem tudtunk elmenni máshová, de a misszióba innentől kezdve be tudtuk vonni a családokat is, és az egész faluközösség is betekintést nyerhetett a programokba. A legutóbbi táborban mintegy 90˗100 gyermek és 35 önkéntes vett részt. Indiánoknak öltöztünk és az indián életformát próbáltuk játékosan megismertetni a résztvevőkkel.

2017 eleje óta immár havi szinten tartunk hétvégéket is, mert szeretnénk nagyobb hatásfokkal jelen lenni és segíteni a gyermekeket. 2017 szeptembertől pedig leköltözött a faluba egyik önkéntesünk, Gaál Anna, aki egyetemi tanulmányait elhalasztva, „teljes munkaidőben” a gyerekeknek szervezett programokat, illetve tanult és zenélt velük – ez a folyamatos jelenlét a gyerekek iskolai teljesítményén is meglátszott. Az ő munkáját folytatja most egy helybeli segítőnk, Farkas Kitti, aki maga is a Dankó telepen él.

A szombat esti közönségtalálkozóval azon túl, hogy másokkal is megosszuk azt az örömet, amelyet a gyerekekkel való személyes kapcsolatban élhetünk át újra és újra, az is célunk volt, hogy új önkénteseket, új támogatókat nyerjünk az ügynek, hiszen ha többen vagyunk, még többet tehetünk.

A 25 perces film a segítőkkel készített interjúk és gyerekekről készült gyönyörű képek segítségével mutatta be a tábort és a helyi roma családok sokszor igen nehéz életét. Az alkotás talán legfőbb üzenete az volt, hogy mennyivel szabadabbá válhatunk, ha letesszük az előítéleteinket és megnyílunk a másiknak, s hogy ebben a találkozásban sokszor jóval többet kapunk, mint amennyit adunk. A film szinte minden kockáján érezhető volt a készítők érzelmi érintettsége. Ez a nézőkre is átterjedt, és így jól bevezette a kerekasztal-beszélgetést, amely során E. Román Kata, néhány önkéntesünk, két kerecsendi segítőnk és a film készítői beszéltek tapasztalataikról, élményeikről.

A Shoeshine-osok közül Huszár Domonkos azt mesélte el, mennyire megfogta az a szabadság, amit a gyerekek között tapasztalt, akik egyből „lejóképűzték” őt. Elek Zsuzsi, aki épp szociálpolitikából doktorál, a mostani szociálpolitika visszásságait villantotta föl, Jónás Szimonetta (Szendi) pedig, aki saját elmondása szerint félig roma félig magyar önkéntesként mindkét oldalt megérti, építő kritikát fogalmazott meg és arra hívott minket, hogy még érzékenyebben figyeljünk arra, mik a valódi hiányok, s azokon hogyan segíthetünk anélkül, hogy mi akarnánk valakire ráerőltetni a „tutit”. Elek Ági, aki pszichológusként dolgozik Budapesten, mesélt az álmainkról is. Arról a vágyunkról, hogy a Biztos Kezdet Gyerekház, leküzdve az elé tornyosuló akadályokat, mégis elindulhat a faluban, és így egész pici kortól lehetne majd a babákat fejleszteni. Ági arról is beszélt, hogy számos kutatás alátámasztja, a korai fejlesztés a legjobb befektetés, mert a hátrányok ekkor még igazán jól kompenzálhatók. Szó esett arról is, hogy csapatunk a mindennapi jelenlét, a hosszú hétvégék és nyári táborok mellett új utakat is keres. Az est folyamán többször is zenéltünk, a gyerekekből verbuválódott zenekar igazán kitett magáért. Persze a tábori főzőasszonyok süteményei és pogácsái is villámgyorsan elfogytak.

Bár ezt a szép estét még egyszer átélni már nem lehet, a filmet, a rólunk szóló információkat meg lehet találni a Facebookon-oldalunkon, ahol rengeteg kép is látható a gyerekekről és rólunk. A Facebookon vagy a vilagitanifogok@gmail.com címen lehet felvenni velünk a kapcsolatot, ha szeretnél önkéntesnek jelentkezni, vagy támogatóként hozzájárulni munkánkhoz. A következő tábort 2018. július 8. és 14. között tartjuk.

Fotó: Merényi Zita

Farbaky Tamás

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria