Beregszászi emlék

Tekintettel arra, hogy a Duna TV irodalmi osztályáról verbuválódott kis csapatunkból egyedül nekem voltak beregszászi református kapcsolataim, én hívtam fel telefonon „ős-reflaposként” itthon korábban megismert, kiváló és nagylelkű barátunkat, Nagy Bélát, aki már akkoriban a helyi diakóniai szolgálatok hatékony, gyorsan intézkedő vezetője és – szó szerint – lelke volt. Az utat egy elég rázós kis mikrobusszal tettük meg egy rendkívül forró július eleji napon. A határátkelés zökkenőmentes és barátságos volt. Ukránul egyikünk sem tudott, ellenben az én orosztudományom elegendő volt ahhoz, hogy utunk célját elrebegjem. 

Nagyon kellemes, sőt, szívet melengető fogadtatásban volt részünk, Nagy Béla, a missziói központ vezetője (napjainkban egyházkerületi főgondnok) és stábja – egy elragadóan kedves háziasszonycsapat – várt bennünket, leírhatatlanul ízletes vacsorával s egy versbe illően finom salátával. Az első éjszakát – expedíciónk három napot vett igénybe – még csak én töltöttem a diakóniai központ akkori két vendégszobájának egyikében, közös esti imádság és frissen mosott ágynemű illatának otthonos védelmében. Másnap azonban a tévések két férfiemberét és a sofőrünket is elhelyezték egy „fiúszobában”, mert a helyi szállodában nem igazán tudtak jól pihenni. Már az első reggelink hihetetlen volt: vendéglátóink nyilván nem túlságosan dús tartalékaiból még nagyon finom holland virslit is kaptunk. Az első forgatási napon Füzesi Magdát kerestük fel, aki a szerény lakótelepi otthonuk előtti kertben s a mellé telepített közösségi veteményesben mondta el nekünk néhány megrendítően szép, tiszta, a népköltészet vonásaival gazdagított versét. A forgatás után a kellemesen hűvös lakásban – gyermekeimnek szánva – leemelt az egyik szekrény tetejéről négy üveg málnaszörpöt, amelyet maga készített a lakótelepi kiskert bokrairól szedett gyümölcsből. Tudta, hogy itthon mi is lakótelepiek vagyunk, de konyhakert nélkül. Ekkor jutott először eszembe az a bibliai idézet, amelyet a következő napok eseményei tovább erősítettek bennem. Beregszászi (majd mezővári), hitben élő vendéglátóink minden gesztusa egy gyönyörű, a mai helyzetben újraéledt igehely megfordított változata volt. A zsidókhoz írt levél 13. fejezetének eredeti szövege így szól az új fordítású Biblia szerint: „A testvéri szeretet maradjon meg közöttetek. A vendégszeretetről meg ne feledkezzetek, mert ezáltal egyesek – tudtukon kívül – angyalokat vendégeltek meg.” Akkor és ott mi mindvégig angyalok vendégeinek éreztük magunkat.

Így volt ez akkor is, amikor Vári Fábián Laci mezővári otthonában sort kerítettünk a második interjúra. Ő – Magdához hasonlóan – elmondott szép saját verseket, és felolvasott kárpátaljai katonadalgyűjtéséből néhány beszédes nótát. Ezután pedig csak felségesnek titulálható poétai lecsóremekével vendégelte meg kis csapatunkat. Félreértés ne essék: egyikünk sem volt haspók, falánk, de mindnyájunkat meghatott, hogy szűkösen élő beregi református testvéreink milyen bibliás természetességgel osztották meg velünk mindazt, amiből akkoriban nekik sem jutott túl sok. A mostani nehéz napokban felötlenek bennem ezek a máig erőt adó emlékek. Beleértve az utolsó beregszászi reggelt, amikor vendéglátóink felejthetetlen és bőséges szalagosfánk- és baracklekvárporciókkal búcsúztattak el bennünket. Ebben a visszaemlékezésben mégsem az elfogyasztott finomságok íze a lényeg – hanem a szereteté, amelyet most viszonozni igyekszünk.

Szöveg és fotó: Petrőczi Éva

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2022. március 20-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.