Bizánci templom maradványaira bukkantak egy ház alatt a lakók Izraelben

Kultúra – 2020. szeptember 11., péntek | 14:02

Izrael északi részén egy magánház alatt bizánci templom maradványaira bukkantak a lakók – jelentette szeptember 9-én a Háárec című újság honlapja.

A Mi’ilya arab faluban élő Elijja és Samija Arraf három mozaikra bukkant. A szobáik padlója alatt egy bizánci építmény központi részének míves mozaikpadlóját, udvaruk alatt pedig a templom bejáratának vagy átriumának, külső, nem fedett terének maradványait találták meg a mozaikpadló durvább, két centiméteres kövekből álló padlózata alapján.

Tőlük 15 méterre, Elijja bátyja, Michel otthona alatt is végeztek feltárásokat, és ott is eredménnyel jártak: egy harmadik, szintén gondosan kidolgozott mozaikra leltek, és a terület nagysága alapján arra gondolnak, hogy nem csak egy templom, hanem egy kolostor lehetett egykor a területen.

Két különálló templom padlózata is lehetne a két díszes mozaik, de 1600 évvel ezelőtt, a bizánci korban 5–600 lakója lehetett a településnek, és valószínűbbnek tűnik, hogy kolostorkomplexum volt itt, mint két templom.

Az Arraf család tagjai 1875-ben költöztek le a falu látképét ma is meghatározó domb tetején álló keresztes vár romjai közül a domboldalra, ahol egy ottomán-török stílusú családi otthont emeltek maguknak. A családi legenda szerint az első ház építésénél mozaikokat láttak az alapok ásásakor. A család gyarapodott, és az 1930-as években egy újabb háromszobás házat építettek a régi mellé, 1952-ben pedig a két építmény összeépítésével növelték otthonukat. Ekkor ismét láttak mozaikokat, és 1952-ben egy évre le is állították emiatt a munkálatokat; mindenkinek megmutatták a faluban, ám azok újra feledésbe merültek.

Az 1980-as években Elijja bátyja, Michel egy új ház alapjait kezdte ásni az udvarukon, és egy eddig ismeretlen, új mozaikra bukkant. Kihívta az Izraeli Régészeti Hatóságot, amely 1988-ban a család költségére feltárta a padlót. A 6 méter hosszú és 3 méter széles mozaikon egy görög felirat – medalion – is előkerült.

Az ásatásokat azóta folytatják, a haifai egyetem régésze, az utca túloldalán lakó Rabei Khamisy vezeti őket; a faluból jelentkező önkénteseket és a család tagjait ő irányítja a terület – vagyis a ház kertjének – feltárásában.

A kelet–nyugati tájolású, 5-6. századi templom oltárát még nem találták meg, és a régész szerint az is lehet, hogy soha nem is fogják. A hetedik század elejétől ugyanis vérzivataros idők köszöntöttek a térségre: 614-ben perzsa hódítás söpört végig Galileán, majd a muszlim hódítóké lett a térség. Később keresztes lovagok érkeztek, akik 1150 körül a domb tetején várat építettek maguknak, s valószínűleg felhasználták az egykori bizánci kolostorrom köveit.

2017-ben az ő hatalmas borászatukat találták meg és tárták fel a falu lakói, szintén Khamisy vezetésével.

Mi’ilya faluban magyar leszármazottak is élnek: számos Lajusz (Lajos) nevű család ápolja mintegy ezer éve a keresztes vitézekkel ide érkezett ősök emlékét. A falu kétszáz éves temploma mellett avatták fel tavaly ősszel II. András király domborművét keresztes hadjáratának nyolcszázadik évfordulóján.

Forrás: MTI

Fotó: Rabei Khamisy/Haaretz.com; Magyarország Tel-Avivi Nagykövetségének Facebook-oldala

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria