Búcsú Daróci Bárdos Tamás zeneszerzőtől

Daróci Bárdos Tamás 1931. szeptember 27-én született Budapesten. Édesapja Bárdos Lajos zeneszerző, karnagy, zenetudós volt. Zenei tanulmányait cselló hangszeren kezdte. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés szakán – Szervánszky Endre növendékeként – 1958-ban diplomázott, kitüntetéssel. 1961-ig a Fővárosi Zeneiskola Szervezet szolfézstanáraként dolgozott. 1970-ig a Duna Művészegyüttes karmestere, zenei vezetője.

A szolnoki és zalaegerszegi néptánc-fesztiválokon több ízben elnyerte a zeneszerzői díjat. 1971-től 1990-ig a Magyar Állami Népi Együttes zenekarvezető karmestere. 1991 óta a Weiner Leó Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola zeneelmélet-, zeneirodalom- és népzenetanára volt.

Művei között tarthatjuk számon a táncegyüttesek számára írt népzenei feldolgozásokat, táncjáték-, és táncdráma-kíséreteket. Szerzett filmzenét is, többek közt a Ludas Matyihoz, a Szaffihoz, a Tetovált nőhöz. Színházi művekhez is komponált zenét: Koldus és királyfi, Távolban egy fehér vitorla, Telihold. Világhírű kórusművei a Üszküdárá vagy épp az Járd ki lábam.

1974-ben Erkel-díjat, 1995-ben Lyra-díjat kapott, 1997-ben Székesfehérvár díszpolgára lett, 2001-ben Apáczai Csere János-díjjal, 2005-ben KÓTA zeneszerzői díjjal ismerték el munkásságát, 2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjének tulajdonosa lett.

A Bárdos Lajos Társaság társelnöke, a KÓTA tiszteletbeli társelnöke, a Magyar Muzsikus Fórum elnökségi tagja volt.

Az Új Ember 2011. október 09-i számában nyolcvanadik születésnapja alkalmából megjelent interjúból idézünk:

„Számomra a magyarság adottság, melyet jól meg kellett ismernem ahhoz, hogy kellően meg tudjam becsülni – mondja a művész. – Magyarságot kaptam apám szellemisége és anyám karaktere által is. Negyedik gyerekként születtem, anyám XX. századi szent volt. Miután engem a világra hozott, figyelmeztették az orvosok, hogy ne vállaljon több szülést, mert az életét kockáztatja – baj volt a szívével. Ehhez képest még kilencszer szült. Mindig úgy döntött, hogy ha egy pici gyerek már elindult, akkor jöjjön. Azért vállalta, mert hitt: akár az életét is odaadta volna a gyermekeiért. Ma ezt az áldozatot vajon hányan vállalnák?

Leírhatatlan kapcsolatom volt az édesanyámmal: imádtam. Életem legboldogabb pillanatai között őrzöm azokat, amikor koncertjeimről későn hazatérve odakucorodtam olvasgató anyám mellé, beszélgettünk, és néha megcsókoltam a karját…

A szülői házban szinte az anyatejjel szívtam magamba a zenét. Apámtól (Bárdos Lajos – a szerk.) a balatonmáriai nyaralások tábortüzei mellett tanultam a népdalokat. Nagyon fontos volt, hogy a népzene nála nem ért véget a Kárpát-medence határaival, így más népek népdalait is eltanulhattam tőle, például a japánt.”

*

„Nagyon fontos, hogy a gyerekek sok jó zenét hallva és művelve nőhessenek fel: a zene a lélek finomítója, gazdagítója. Aki nem szereti a zenét – mondja Goethe –, az nem méltó az ember névre. Aki szereti a zenét, az már fél ember, aki műveli is, az a teljes ember. Ráadásul a mi népzenénk a világ összes népzenéje között a legelsők közt van művészi erejében, sokszínűségében. A magyar népzenét hihetetlenül mély és sokszínű érzésvilág jellemzi, szövegei pedig költőiek. Aki igazán megismeri a mélyebb rétegeit, tudja, hogy elnyűhetetlen, örök értékeket rejt magában. Nagyon fontos lenne, hogy tudjuk, mit jelent valójában magyarnak lenni, hogy tudjuk: van mire büszkének lennünk! ”

„A zeneszerzés terén régi vágyam volt kipróbálni magam az oratórium műfajában, édesanyám már fiatalkoromban is terelgetett efelé. Később be is érett a vágy, megszülettek az oratóriumok, például az Ady-oratórium, amelyet az Állami Népi Együttes számára írtam, valamint a Fehérvári Te Deum, a Missa Gratiae és a Magyar Requiem.

Mindezt a szellemi és lelki örökséget, a lendületemet, a vidámságomat, a zene szeretetét és művelését a hit fogja össze. A hitem összefügg a zenével, a kitartással, de a vidámságommal is: derűlátó élethez segít hozzá. Nagyon remélem, hogy sokáig élhetek még, és ezt az időt a feleségemmel tölthetem, örülhetek az unokák felcseperedésének, és meghálálhatom a Jóistennek, hogy ilyen szép életet adott.”

Forrás: Újember.hu; Papageno.hu

Fotó: Papageno.hu

Magyar Kurír