Carlo Maria Zanotti: Ragyogjátok be az életet – Don Bosco tíz gyémántja a fiataloknak

Kultúra – 2019. október 5., szombat | 15:13

Ez a rövid lélegzetű zsebkönyvecske Don Bosco pedagógiai bölcsességéből merít, amely egyik leghíresebb, a tíz gyémántról szóló álmában tárul elénk, és amelyhez Don Egidio Vigano (1920–1995) olasz teológus, a szalézi rend alapítójának hetedik utóda fűzött elmélkedést.

Don Bosco 1881. szeptember 10-én este álmodott a tíz gyémántról, és ez olyan erősen hatott rá, hogy le is írta. Átfogó életszemléletet fogalmazott meg ebben, nemcsak a szaléziaknak, hanem mindazoknak az egyháziaknak és világiaknak, akik komolyan veszik kereszténységüket, és lélekben szeretnék követni Krisztust.

Az álomban Don Bosco egy csodásan ékesített tágas teremben sétált a szalézi rend házainak igazgatóival, amikor megjelent közöttük „egy oly fenséges külsejű férfiú”, hogy nem tudták elviselni tekintetét. Díszes palástot viselt, egy szalag a mellkasára lógott, a szalagon fénylő betűkkel írás: „Jámbor Szalézi Társaság”; a szélére pedig e szavak voltak írva: „Ilyennek kell lennie”. Tíz rendkívül nagy és fénylő gyémánt fénylett a paláston. Elöl a hit, remény, szeretet, munka, mértékletesség. A palást hátsó részén: engedelmesség, szegénység, jutalom, tisztesség, böjt. Egy papírlapon a veszélyek is olvashatók voltak, a tíz gyémánt mind megannyi mérges mollyá változott, és dühösen rágták a köpenyt. A hit gyémántja helyén az álmosság és erőtlenség; a remény helyén az erkölcstelen nevetgélés és közönséges viselkedés; a szeretet helyén hanyagság az isteni szolgálatok végzésében; a mértékletesség helyén a torkosság; a munka helyén alvás, tolvajlás, henyélés; az engedelmesség helyén egy nagy, írás nélküli lyuk; a tisztaság helyén a szemek kívánsága és az élet kívánsága; a szegénység helyén fekhely, ruházat, ital, pénz; a jutalom helyén a földi javak; a böjt helyén írás nélküli szakadás.

A tíz gyémántról szóló álom bemutatja, hogy keresztény életünk milyenné válhat, ha törődünk, vagy ha nem törődünk lelki életünkkel. Don Bosco gyakran említi, hogy Isten szeretetének megjelenése nagy örömet hoz életünkbe. Az álom nyitójelenetét is derű és öröm járja át, amely a ragyogó palástot viselő férfiú jelenlétéből fakad. A keresztény öröm pedig abból származik, ha tudjuk, hogy „Krisztus bennem lakik, és hogy a hitem őbenne az én létezésemet kitágítja a szeretetben”. A keresztény élet a szépség útja, „és ha ragyog, akkor szép, lenyűgöző, mert Krisztus maga a Szépség”. A szépséget legjobban Krisztus megismerésében tapasztalhatjuk meg, „a szép Pásztor szépsége” abban a szeretetben rejlik, amellyel feláldozza magát juhaiért. Ez azt jelenti, hogy úgy tudjuk megtapasztalni szépségét, hogy hagyjuk, ő szeressen minket. „A szépség mindig Istenhez visz minket.”

Idézetet olvashatunk a könyvecskében Szent II. János Pál a művészekhez írt, 1999-es leveléből: „Senki nem képes jobban megérezni valamit abból a pátoszból, mellyel Isten a teremtés kezdetén nézte kezének alkotásait, mint ti, Művészek, akik a Szépség alkotómesterei vagytok.” A Teremtés könyve szerint pedig: „És látta Isten, hogy mindaz, amit alkotott, nagyon jó volt” (1,31). A szépség tehát „felhívás az Örökkévalóval történő találkozásra, és egyben meghívás az élet élvezésére. Az a fiatal, aki tudja élvezni a szépet, szükségképpen egyre közelebb kerül Istenhez, mert ő minden szépség forrása és egy értékes élet fundamentuma.” A tíz gyémánt álma által javasolt út összhangban van ezzel a gondolatsorral, ezek az értékek, gyémántok új lendületet adnak a keresztény életnek az isteni szépséggel való találkozás által.

A tíz gyémánt férfiúja megmutatja az utat, amelyet ha követünk, valódi lelki növekedésben lehet részünk. A gyémántok jelképezte erények listája bemutatja a Krisztus misztériumában lelkesen hívő ember jellemzőit. Nem elég csak hívőnek lenni, hitelesnek is kell lenni, amint azt a szemből látható öt gyémánt – hit, remény, szeretet, munka, mértékletesség – jelzi; valamint láthatónak is kell lenni, ahogy a palást hátsó részén fénylő gyémántok – engedelmesség, szegénység, jutalom, tisztesség, böjt – jelzik. Mindkettőre szükség van, kölcsönösen segíti egyik a másikat.

Az álom alapján is egyértelmű, hogy Don Bosco a remény nagy mestere volt. Lelkületét teljesen átjárja a Szentlélek ereje. Vallotta: „Aki megment egy lelket, a sajátját is megmenti.” Krisztusban az ember Megváltóját és a történelem Urát látta; anyjában, Máriában a keresztények segítőjét; az Egyházban az üdvösség nagy Szakramentumát; saját keresztényi fejlődésében és a szükséget szenvedő fiatalságban a „még nem” nagy birodalmát. Ezért szíve ebben a kiáltásban tört ki: „Uram, add nekem, hogy megmentsem az ifjúságot, a többit nyugodtan elveheted!” Meggyőződése volt, hogy „minden fiatalban, még abban a legszerencsétlenebben is van a jóság számára egy hozzáférhető pont, és a nevelő elsőrendű feladata, hogy megtalálja ezt a pontot”. Soha nem erőszakosan akarta a fiatalokat a hit, a keresztény és az emberi értékekben való fejlődés útjára vezetni, ehelyett arra törekedett, hogy megteremtse az Egyház keretein belül az alkalmas környezetet, mert tudta, hogy a hitet nem lehet egyénileg, csak közösségben megélni.

Carlo Maria Zanotti: Ragyogják be az életet – Don Bosco tíz gyémántja a fiataloknak
Don Bosco Kiadó, 2019
Fordította: Szabó Judit


Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria