Daniel Federspiel: Imádkozzunk Don Boscóval

Kultúra – 2019. január 19., szombat | 14:14

Az olasz Don Bosco (1815–1888) a katolikus pedagógia egyik legnagyobb alakja volt, aki a nevelés legfőbb eszközének a nevelő személyiségéből sugárzó szeretetet tekintette. Bosco Szent János pedagógiája a játék, az ima és a közösségi munka hármasán nyugszik.

A Daniel Federspiel által szerkesztett kötet Don Bosco imáiból ad válogatást. Az a fiatal, aki találkozik Bosco Jánossal, azonnal úgy érzi: Isten szereti őt. Don Bosco beszél neki az emberi méltóságáról, az istengyermeki identitásáról, és megtanítja, hogyan kell köszönetet mondani. Nevelőként vallotta: „Nem csak arra van szükség, hogy szeressék a fiatalokat, nekik tudniuk kell, hogy szeretik őket.” Ezt a szeretetet szeretetreméltóságnak nevezi: olyan szeretetteljes jóság, amely az erejét Isten szeretetéből meríti. A szeretetet pedig a közvetlen környezetünkben kell gyakorolni. Szeretni címmel írja: „Szeretni ott, ahol élek. Szeretni azokat, akik körülöttem vannak. Szeretni úgy, ahogy te mondtad: ’szeresd felebarátodat, mint önmagadat’. Erre vágyom igazán.” Az igazi szeretet pedig a szív mélyéről jön. „Határtalan szeretet, amelyet tovább adhatok. Emberi, őszinte és nagylelkű szeretet, amely a szívemben érlelődött, a te vezetésed által.”

Don Bosco egész életét a nehéz sorsú fiataloknak szentelte. Torinóban összegyűjtötte a munkanélküli utcagyerekeket. Szállást, ellátást és képzést adott nekik, abban a reményben, hogy munkát talál nekik. Jó keresztényeket és becsületes polgárokat akart nevelni belőlük. Megkülönböztetett szeretete a gyengék, megvetettek és a társadalomban félelmet keltők iránt tette őt az első „utca-nevelővé”. Nehéz sorsú fiatalok című imájában huligánnak nevezi azt a fiatalt, aki felingerelte „nagyképű, pimasz” viselkedése miatt. Tudja, hogy saját erejéből képtelen lenne megérteni őt. „Uram, tisztában vagyok vele, hogy te nem így ismered őt!” Mint ahogy azt is, hogy Isten akaratából találkozott vele. „Kiválasztottad őt, oly sokak közül, hogy végre megérezhesse, milyen a szeretet, mert sokat szenvedett, a szíve sebzett.” Ám a szomorú sorsa miatt elvadult ifjú is az Úr teremtménye, és szívének külső kérge alatt „Szentlelked ott szendereg, és az én dolgom, hogy felébresszem!” Ehhez arra van szüksége, hogy megbocsásson neki, amiért „nem olyan, amilyennek én akarom látni őt. Istenem, belátom, hogy az én ítéletem és a tiéd nincs összhangban.”

Don Bosco a tanuláson keresztül akarta megmenteni a fiatalokat, szakmát adott nekik, hogy tisztességesen megélhessenek, jövőt, családot építhessenek. Szakmai élet címmel Istenre bízza a fiatalokat, arra kérve az Urat: „Adj erőt, hogy igaz keresztényként éljek, igazságosság, pontosság, őszinteség és szakmai hozzáértés jellemezze munkámat.” A munka ugyanis, amit a világnak adunk, teremtő erő, melynek révén mindennap kicsit közelebb kerülünk a mennyek országához.

Don Bosco minden fiatalt szeretett volna elvezetni az életszentségre. Szentség című imájában kiemeli, hogy szentnek lenni „nem azt jelenti, hogy egy másik világban kell élni, hanem, hogy a te kegyelmed által a saját életemet élem. Szentnek lenni azt jelenti, komolyan veszlek, és azért elmélkedem szereteted felett, hogy gyümölcsöztessem azt.”

A szalézi rend alapítója rendszeresen látogatta a börtönöket és a nyomornegyedeket, s mélyen megérintette mindaz, amit ezekben látott. Ebből az élményéből született meg benne az akarat, hogy harcoljon a nélkülöző emberek méltóságáért. Nyomor című imádságában így kéri az Urat: „… taníts meg engem cselekedni. Add, hogy felismerjem a szegényben a testvéremet. Az én családomból való, a gyötrelem ruhájában. Add, hogy közel kerüljek hozzá, közel kell kerülnöm szívéhez.”

Előfordult, hogy Don Boscót nem értették meg paptársai, de püspöke sem. Mindazonáltal ő az Egyházat olyanná akarta tenni, mint egy család, amely képes az evangéliumi értékek mentén élni. Az Egyház és a pápa című imájában azért fohászkodott Istenhez, hogy adja meg neki a kegyelmet, hogy szeresse az Egyházat. „Az Egyház az a test, amit gyermekeid formáltak, és én egy vagyok közülük, tehát felelős vagyok érte. Uram, én szeretni akarom ezt az Egyházat. Add nekem, hogy elfogadjam a maga egészében.”

Don Bosco élete végén Szűz Máriára utalva felkiáltott: „Ő tett mindent!” Egész életében teljes bizalommal fordult Jézus édesanyja felé. A Segítő Szűz című imádságában Mária közbenjárását kéri, hogy „megmutasd nekem Fiadat, mert hozzá készülök. Anyámnak tekintelek. Te megvédesz és őrzöl engem… Segítő Szűz, ez az a név, amely alatt utamat járom.”

Don Bosco imái alapján megállapíthatjuk: a katolikus pedagógia kiemelkedő alakja számára egyértelmű volt, hogy rendkívüli küldetéséhez kevés az önereje, szüksége van Isten áldására, Szűz Mária közbenjárására. Meg is kapta az ég segítségét, áldását, egyedül ugyanis, csupán önmagára támaszkodva nem hozhatta volna létre oly sok támadásnak kitéve szinte a semmiből művét, az elhagyott utcagyerekek felkarolását, nevelését, és a mindezt szervezeti formában segítő, koordináló szalézi rendet.

Daniel Federspiel: Imádkozzunk Don Boscóval
Don Bosco Kiadó, 2018

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria