Donatella Scaiola: Úti zsoltároskönyv

A Zsoltárok könyve százötven zsoltárt tartalmaz, és öt részre osztható. Nem egymástól teljesen független szövegek gyűjteménye, hanem olyan mű, amely saját logika szerint épül fel, saját cselekménye van, és saját spiritualitást, teológiát hordoz. A tudós szerző kiemeli, hogy a zsoltárokat gyakran kötjük össze Dávid személyével, több szöveg címében is utal a királyra. Dávid szerepe kettős: egyrészt több szövegnek ő a tárgya, az Ószövetség meghatározó alakjaként számos zsoltár megemlíti őt, ahogyan Jákobot, Mózest, Salamont is; másrészt Dávid több zsoltár szerzője is. Vannak panasz-zsoltárok, amelyek a nehézségekkel küszködő Dávidról szólnak, aki mindennek ellenére mégis Istenhez fordul. Ezekben Dávid nem egy kivételes személy, nem csupán király, akivel Isten örök szövetségre lépett, hanem hozzánk hasonló ember, aki a fájdalom, a gyász és a nehézségek idején, valamint bűnei elkövetése után is Istenhez fordul.

Donatella Scaiola emlékeztet rá: több szerző is felhívta már a figyelmet arra, hogy a Zsoltárok könyve egyfajta útleírás, amely a fájdalomtól az öröm felé vezet. A panasz gyakori, de inkább az elejére korlátozódik, és később egyre kisebb mértékben van jelen. A héber hagyományban a Zsoltárok könyve a „dicséret könyveként” ismeretes, mert minden a dicséret felé tart, és mert végső soron mindenre megoldást jelent. Jézus valaha szintén imádkozta a zsoltárokat, melyeket a mai napig az egész Egyház nevében imádkoznak papok és szerzetesek, világi hívők egyaránt. Ezáltal közelebb kerülhetünk Istenhez, egymáshoz, „és közelebb egy igazságosabb, reménytelibb világhoz”.

Az 1. zsoltárról a kötet szerzője megállapítja: ez a zsoltár „ékes kapuként” áll a Zsoltárok könyve elején, s e szerepét tökéletesen be is tölti. Ahogy a Bibliában sok más helyen, az olvasó előtt is két lehetséges életstílus jelenik meg: a gonoszok, a vétkesek, a gúnyolódók útja, valamint azé az emberé, aki az Úr törvényét forgatja az eszében. A hit választása egyéni döntés, amely gyakran árral szemben úszásnak is tűnhet, végül mégis győztesnek bizonyul. A gonoszok „meg nem állnak ítéletkor, sem a vétkesek az igazak gyülekezetében”. Ezzel szemben „Boldog az az ember, aki nem követi a gonoszok tanácsát…, hanem az Úr törvényében leli kedvét… Olyan, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében meghozza gyümölcsét… Boldogul minden dolgában.”

A 22. zsoltárt az Egyház első évtizedei óta krisztológiai értelemben magyarázták, miután Jézus a keresztfán elhagyatottságában ezen zsoltár harmadik sorát idézve kiáltott fel: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” A zsoltár végkifejlete azonban a dicsőítés, az imádkozó szenvedésének hosszú és részletes leírása után váratlan módon egy, az Úr dicséretére szóló meghívás található. „Ti, akik félitek az Urat, dicsérjétek őt, Jákob minden utóda, magasztaljátok őt…, mert ő nem veti meg és nem nézi le a szegény nyomorúságát, nem fordítja el tőle tekintetét, és meghallgatja, amikor hozzá kiált. Rólad szól dicséretem a nagy gyülekezetben…” A kötet írója emlékeztet rá: a Zsoltárok könyvében és más ószövetségi imádságokban is találkozunk azzal a jelenséggel, hogy az imádkozó még nem menekült meg a gyötrelemtől, amely szenvedését okozza, de már elővételezi a dicsőítést, ezzel tanúsítva az Úrba vetett hitét és reményét.

A kép, miszerint Isten a zsoltáros biztos menedéke, a 91. zsoltárban is megjelenik. Lényeges, hogy a zsoltár nem az imádkozó Isten iránti bizalmának kifejezésével, vagy dicsőítéssel zárul, hanem az Úr szavával, aki megváltást ígér hívének: „Mivel bennem bízik, megszabadítom, oltalma leszek…, Ha kiált hozzám, meghallgatom, a szorongatás idején vele leszek, megmentem és megdicsőítem. Betöltöm őt hosszú élettel, és megmutatom neki üdvösségemet.”

A 118. zsoltárhoz az idő múlásával egyetemes, messiási jelentés kapcsolódott, már az első keresztény közösség krisztológiai értelemben olvasta, kezdve a híres 22. versen: „A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett.”

A 143. zsoltár panasz-zsoltár, az imádkozó segítséget kér Istentől: „Taníts meg arra, hogy megtegyem akaratodat…, Mutasd meg nekem az utat, amelyen járnom kell.” A zsoltáros meg akarja tanulni, hogyan teljesítse az Úr akaratát. Gyakran mi is ebben a helyzetben vagyunk, és hasonlóképpen imádkozunk a Miatyánkban, amikor naponta mondjuk: „Legyen meg a te akaratod.”

A könyvhöz Martos Levente Balázs, a Pápai Biblikus Bizottság tagja írt ajánlást. Kiemeli, hogy a zsoltárok írói „olyan őszinték Istennel, hogy az szinte zavarba ejtő. Imádságaikban gyakran ősi, mára alig ismert vallásos szokások jelennek meg, közben az alaphelyzet, amelyben élnek, túlontúl ismerős: az ember fél, bajba jut, megbetegszik, és könyörög, kiált Isten felé, hogy segítsen. Vagy fordítva: szeretnénk mi is olyan Istenben hinni, aki nemcsak velünk szenved, hanem velünk is örül. Első hallgatója belső kételyeinknek, de sikereinkben is mellettünk van, büszkén, mint Atya, mint Fiú, önzetlen testvér, mint inspiráló, éltető Lélek.”

Donatella Scaiola: Úti zsoltároskönyv
Magyar Kurír – Új Ember Kiadványok, 2018.

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír