Egy bajor budai pesti oltárképe – Stettner Szűz Mária és Szent József eljegyzése című festménye

A nagyméretű (206 x 126 centiméteres, olaj-vászon) alkotás ugyanis egykor a barokk stílusban újjáépített, 1743-ban felszentelt Alcantrai Szent Péter-templom berendezéséhez tartozott. Stettner akkoriban két képpel is képviseltette magát ott:  a bal első mellékoltár fölé került a Mária eljegyzése, a jobb oldali első, úgynevezett „kék oltárnál” pedig a ma is látható bensőséges hangulatú Szent Anna-ábrázolás kapott helyet. A 19. század végén új Szent József-kép készült, ezért az Eljegyzést a padlásra vitték. A leromlott állapotú festményt a templomfelújítás költségeinek fedezése érdekében adták el, egy magánszemélyhez került, majd 2007-ben, a Nagyházi Galéria árverésén bukkant fel újra. Restaurálását követően, 2013-ban, a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumának Metszettárában rendezett Stettner-kiállításon és vándortárlaton láthatta a nagyközönség.

A kismester hazai kutatója és több festményének restaurátora, Korhecz Papp Zsuzsanna doktori dolgozatában gyűjtötte össze a barokk művész életrajzának fellelhető tükörcserepeit: „Stettner Sebestyén első írásos említése 1727-ből ismert, amikor először kérvényezi a budai polgárság közé való felvételét. Budán nem volt festőcéh, ezért a festők működését polgárjoghoz kötötték.  (…) 1727 augusztusában eredménytelenül folyamodik a budai városi tanácshoz a polgárjog elnyeréséért, melyet a hivatal teljesítene, ha a Budán való megélhetését biztosítva látná, hiszen az itt működő két festő is alig tudja megkeresni a kenyérre valót. A városatyák a budai festőtársak: Falkoner György és Landtrachtinger Gáspár beleegyezésétől teszik függővé jóváhagyásukat. Stettner 1732-ben, megegyezvén Falkonerrel és annak fiával, újra folyamodványt nyújtott be ebben az ügyben, de a másik festő valószínűleg 1736-ig nem adta hozzájárulását a polgárjog elnyeréséhez. Schoen Arnold kutatásainak köszönhetően a budai Nagyboldogasszony-plébánia anyakönyveiből ismerhetjük meg Stettner Sebestyén és családtagjai életrajzi adatait.

„Stettner Sebestyén 1738-ban házasságot kötött Obergruber Keresztély építőmester özvegyével, született Seth Mária Teréziával (1716 k.–1789), Anton Hörger, Cetto, Egger és Riz szenátorok tanúskodásával. 1741-ben fiuk, János Sebestyén, 1743-ban leányuk, Anna Terézia (†1747) született. Mesterünknek 1740-ben már háza van a várban, a Szentháromság tér közelében, 1755-ben is a háztulajdonosok között szerepel. E ház, a vár 115-ös számú háza a korabeli Böckengassén, a pékek utcájában állt (ma Országház utca 18.), és felesége révén került Stettner tulajdonába. (…) Stettner Sebestyén tagja volt a budai polgári gyalogosgárdának Matthias Schervitz (1701 k.–1771) és Jan Fridrich Schultz (1711–1761) festőtársával együtt. Tüdősorvadás következtében halt meg 1758. november 7-én, ötvenkilenc éves korában, s a főtemplom mellett temettetett el.”

Stettner pest-budai működése mellett többek között szegedi, szabadkai, nagykanizsai, bajai, esztergomi és kalocsai megbízásokat kapott. Festett és aranyozott. Jellegzetes, kissé „naiv” stílusa, élénk szín- és formavilága 17. századi itáliai hatást sejtet. Korhecz Papp Zsuzsanna szerint: „A 18. századi budai mesterek alkotásai, s közöttük Stettner művei természetesen nem mérhetőek össze a bécsi, az itáliai vagy németalföldi nagymesterek teljesítményével, de művészi ihlettel áthatott tevékenységük hozta létre az ország központi és déli, Duna-Tisza közti részein fellelhető legminőségibb oltárképeket, melyek e korszakhoz (1730–1760 között) köthetők.”

A szabadkai művészettörténész, restaurátor a Szűz Mária és Szent József eljegyzését is elemzi idézett tanulmányában: „A Mária eljegyzése vagy menyegzője ábrázolások a 16. században kibontakozó Szent József-kultusszal függnek össze, s a Habsburg Birodalomban válnak különösen népszerűvé az uralkodócsalád jóvoltából. Szent József ünnepnapja március 19-e. Balról a rózsaszín ruhás Szűz Mária térdel rózsakoszorúval a fején, kiengedett hullámos haja kék köpenyére omlik, bal kezében rózsakoszorút tart, jobb kezét az ifjú pár fölé hajoló főpap fogja, melyre az előttük mélyen meghajló szakállas, hosszú hajú Szent József készül gyűrűt húzni. Ruhája hagyományosan világoskék, sárga palástja gazdagon redőződik, bal kezében a kivirágzott botot fogja, mely alapján a legenda szerint a Szűz jegyesének választották és amelyből Jakab protoevangéliuma szerint egy galamb, a Szentlélek jelképe szállt fel. Körülöttük a csodát heves gesztusokkal megvitató nők és férfiak. A fehér szakállas főpap süvege vörös, fehér alsóruhát és lila kaftánt visel. Szűz Mária háta mögött egy templomi szűz szertartáskönyvet emel a paphoz, előtte, az alsó lépcsőn, egy másik kék ruhás babérkoszorús füstölőt lenget. A háttérben menorah és szárnyas angyalfejek. Az eredetileg íves záródású festmény felső félkörös végződését levágták, de az alsó és a felső keskenyedő, íves formák jól felismerhetőek a régi dublírozású oltárképen. A mellékoltárkép Carlo Maratta azonos témájú kompozíciójának nyomán készült, azzal a különbséggel, hogy Szent Józsefet nem öregemberként, hanem a Szűzhöz jobban illő ifjúként jelenítette meg a művész, valamint letérdeltette őket, és mellékszereplőkkel gazdagította a jelenetet.”

A pesti ferences templomban a mostani, 19. századi formájában maradna meg a Szent József-oltár. Az Eljegyzés visszavásárlását követően a régi-új képet a szentélyében, a papi székek fölötti, jelenleg üres falrészen, a 16. századi itáliai Szűz Mária a Szentháromsággal-festménnyel szemben szeretnék elhelyezni. A méltóságos áhítat és a könnyedebb, derűt füllentő barokk életérzés találkozhat majd itt.

Pallós Tamás/Magyar Kurír

Az írás az Új Ember 2018. január 28-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.