Egyházi könnyűzenei napot tartottak Marcaliban

Kultúra – 2021. december 22., szerda | 17:15

Egyházi könnyűzenei napot tartottak a marcali Kiss László Városi Sportcsarnokban december 19-én. A rendezvényt Szaka Zsolt, a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület elnöke nyitotta meg, majd a Marcali Fény Gyermekei Katolikus Zenekar lépett színpadra Ságvári Róbert vezetésével, az esemény zárásaként Varga László kaposvári megyéspüspök tartott elmélkedést.

A Marcali Fény Gyermekei Katolikus Zenekar dicsőítő dalokat adott elő, majd Gyulainé Domján Zsuzsanna hitoktató hívta adventi kvízjátékra a közönséget. A vidám vetélkedő után Tölgyesi Dávid somogysámsoni plébániai kormányzó osztotta meg gondolatait: beszélt papi munkájáról, életéről, hivatásáról is.

Az est második felében a nagykanizsai Magvető Közösség dicsőítő koncertje következett Némethné Horváth Emília (Memi) vezetésével.

A könnyűzenei nap végén Varga László megyéspüspök osztotta meg gondolatait. „Kezdjünk el végre szeretni!” – idézte Assisi Szent Ferencet a főpásztor. – Kezdjünk el végre szeretni és megtért, megújult keresztényként jelen lenni! A világ sóvárogva várja, mi pedig szégyenlősen elbújunk – fogalmazott a főpásztor, majd így folytatta: A tanítványok is akkor kezdtek el igazán tanúságot tenni, mikor betöltötte őket a Szentlélek. Ezt az új pünkösdöt várom az egyházmegyénkben is, hogy minél több olyan pap, szerzetes és világi hívő legyen, akiben ég ez a tűz, a Szentlélek tüze.

A program ideje alatt a Marcali Hétszínvirág Általános Iskola kiállítását tekinthették meg a jelenlévők, melyet a gyermekek által készített karácsonyi díszekből rendeztek.

A rendezvényt a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület; a Kaposvári Egyházmegye; a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Marcali Csoportja; illetve az Audioproservice.hu Kft. csapata, Kuti Zoltán vezetésével közösen szervezte.

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

Fotó: Kiss Kálmán, Kling Márk

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria