Egyházzenei fesztivált rendeztek Veszprémben

Kultúra – 2021. május 26., szerda | 11:44

A Filharmónia Magyarország idén újra megrendezte Egyházzenei Fesztiválját, melynek megnyitóját május 18-án este tartották a veszprémi Árpád-házi Szent Margit-templomban Udvardy György püspök jelenlétében. Több hónap kihagyás után most végre újra élőben töltődhettek koncertélményekkel az érdeklődők.

Szamosi Szabolcs orgonaművész, a szervező Filharmónia Magyarország Nkft. ügyvezető igazgatója köszöntő beszédében személyes emlékkel kezdte köszöntőjét, visszaemlékezve egy a pécsi székesegyházban adott koncertjére. Kifejtette: nincs az a technika, ami vissza tudná adni az orgona sípjainak hangzását. Amikor az orgona megszólal, erejébe az egész padozat beleremeg.

A mostani koncert mégis megpróbálkozik ezzel. A tökéletességre törekvés a cél – mondta Szamosi Szabolcs. Hozzátette: szeretnék a lehető legjobbat, legtökéletesebbet megtalálni, megérinteni, eljutni hozzá, s eljuttatni másoknak. A gregorián visszatér a gyökerekhez; egy néhány évtizedes tudomány, a szemiológia kutatásainak gyümölcsét dolgozták fel. Az eredeti gregoriánt hallhatja a közönség, a bécsi zeneakadémia szkólájának előadásában.

Megnyitó beszédében Udvardy György veszprémi érsek köszönetet mondott a Filharmónia igazgatójának a sok munkáért, amelyet munkatársaival és partnereikkel végeznek e koncertsorozat kapcsán, illetve az elmúlt években is „azzal a missziós szándékkal, hogy a szent zenét, a csodát, melynek ma is részesei lehetünk, minél több ember felé hitelesen tudja, tudjuk közvetíteni”.

A főpásztor örömét fejezte ki, hogy újra lehet élőben koncertet hallgatni, s hogy a szervezőknek köszönhetően ilyen színvonalú előadásoknak lehetnek részesei. Reményének adott hangot a jövőbeni együttműködést illetően, különös tekintettel a térségben szerveződő 2023-as európai kulturális főváros cím kapcsán.

Con spirito. Lélekben. Lélekkel.

Különös hangsúlyt ad a mai esténknek, hogy közel van a pünkösd, a Lélek kiáradásának megünneplése – mondta Udvardy György érsek. – Isten Szent Lelke nélkül nem születik meg egyetlen egy gondolat, nem születik meg egyetlen egy képlet, nem születik meg egyetlen egy vers, egy jó cselekedet, egy tudományos fölfedezés, de egy művészeti alkotás sem.

Isten Szent Lelke kiárad a földre, megújítja a föld színét. S ez a kiáradás az, ami aztán bennünket is erővel tölt el. Hiszen annak lehetünk egy-egy művészeti alkotás szemlélésekor részesei, ahogyan az alkotóban megfogan a Lélek erejében a szép, az igaz; a maga tehetségével ezt papírra veti, megfogalmazza, átadja, rajzokkal rögzíti. S aztán jönnek azok, akik ezekből a rajzokból, írásokból előadják.

Ugyanaz a Lélek, aki segítette megfogalmazni, ugyanaz a Lélek, aki az eszközöket adja, ugyanaz a Lélek szólaltatja meg, s ugyanaz a Lélek működik bennünk

– fogalmazott a főpásztor.

*

A Bécsi Zeneművészeti Egyetem Gregorián Szkóláját az intézmény Egyházzenei Tanszékének jelenlegi és végzett növendékei alkotják. Antanina Kalechyts 2020 márciusa óta az egyetem gregorián- és liturgikaprofesszora, és ebben a minőségében – elődje, Cornelius Pouderoijen professzor után – a tanszék szkóláját is vezeti. A szkóla változó felállásban rendszeresen énekel szentmiséken, valamint hangversenyek keretében bel- és külföldön egyaránt.

A meghívások rendszerint gregorián fesztiválokra, nemzetközi szimpóziumokra, illetve tudományos előadásokra szólnak, melyeknek központi témája a gregorián repertoár ma ismert legkorábbi kéziratainak interpretációja.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria