Elkészült a „Punya – Egy falat kenyér” digitális képregény utolsó két fejezete

Kultúra – 2021. június 10., csütörtök | 16:14

Versegi Beáta-Máriában egy cigánypasztorációs konferencián fogalmazódott meg a roma és nem roma magyarok közös biblikus meséjének gondolata. Hoffmanné Toldi Ildikó drámapedagógus szakmai támogatása mellett és Ráczné Kalányos Gyöngyi festőművész közreműködésével végül egy gyönyörű mesekönyv született az elképzelésből, a meséből pedig Buzás Andrea és csapata készített képregény- és játékadaptációt.

Versegi Beáta-Mária CB nagy örömmel számolt be róla, hogy elkészült a Punya – Egy falat kenyér című képregény negyedik és ötödik záró fejezete:

A negyedik fejezet a nagylelkűséget tárja elénk. Az emberi élet útvesztőin járva keressük, miként lehet az odaadó, nagylelkű szeretetet megélni. Ezen az úton a negyedik fejezet főhősével, Lolával együtt mi is találkozunk Jézussal. A vele való beszélgetésben ismerhetjük fel a szeretet felszabadító erejét.

Az ötödik fejezetben feltárul előttünk az élet legtágasabb horizontja. Ebben a fejezetben Gazsi és Kincsó életútjával fonódik szorosabban egybe Jézus élete. A jeruzsálemi események megtapasztalása után mi is eljutunk Emmauszba, ahol úgy ismerhetjük fel Jézust, ahogyan soha nem gondoltuk volna, hogy megmutatja magát.

Kívánjuk, hogy ez a falatka kenyér sokaknak lelki táplálékul szolgáljon. Várjuk ebben olvasóink és a Punya-univerzum iránt érdeklődők közreműködését.

Olvassátok, osszátok meg és támogassátok tovább azt, hogy a Punya – Egy falat kenyér a kenyérszaporítás példájára sok-sok emberhez eljusson, és az Eucharisztia ajándékának erejével a szeretet, közösségi összefogás és társadalmi hidak építését szolgája.

Így fonódjon össze az idei kongresszusi készületünk az 1938-ban megrendezett kongresszus lelkületével: minden forrásom belőled fakad, eucharisztikus Jézus, hiszen Te a szeretet köteléke vagy! („Vinculum Caritatis” – 1938-as mottó)

A képregény formájában ugyan a fiatalabb generációt szólítja meg, tartalmában ugyanakkor mindenkihez szól.

A Punya – Egy falat kenyér elérhetősége: www.punya.hu.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria