Elkészült a veszprémi templomok adatbázisa

Kultúra – 2022. április 26., kedd | 11:10

A Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár létrehozta a történelmi egyházak megyeszékhelyen található templomainak digitális adatbázisát – adta hírül a főegyházmegye április 20-án. Az adatbázist a levéltár igazgatója, Karlinszky Balázs mutatta be.

Karlinszky Balázs elmondta: műemlékvédelmi és művészettörténeti szakemberek bevonásával 29 hely adatait gyűjtötték össze. A vizsgált épületek között vannak a református és az evangélikus felekezet által használtak, valamint a várban található hat templom és kápolna is.

Az adatlapok magyar és angol nyelven, kereshető formában tartalmazzák a legfontosabb fellelt információkat. A levéltár egy EU-s pályázaton 2020 elején elnyert 3 millió forint felhasználásával készítette el a digitális adatbázist.

Ez a munka jó alapja az intézmény következő nagy felmérésének, ami már az egész főegyházmegye területét érinti majd. A tervek szerint az érsekség területén mintegy négyszáz templom adatait digitalizálják majd.

A most lezárult pályázat keretében a Padányi Katolikus Iskolával közösen rajzpályázatot is meghirdetett a levéltár Kedvenc templomom címmel, melyre általános és középiskolás diákok készítettek különböző technikákkal képeket. Templomtúrákat is szerveztek, ezeken szakértő mutatta be a kegyhelyeket. A tizenkét alkalommal meghirdetett bejárásokon összesen mintegy 300 diák és felnőtt vett részt.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria